Szervusz kedves Te, ki idelátogattál!
Először is köszöntünk téged a honlapon!
"De hova is kerültem? Mi ez az oldal?" A kérdés jogos, engedd meg, hogy felhomályosítsalak! Az oldal annak idején egyfajta gyűjtőhelynek indult, ahonnan a dalaimat le lehetett tölteni. Ez később, a fősulis időkben módosult: mindenféle témákban kerültek ki cikkek, legyen az filmismertető, elmélkedős írás, irodalom, zeneajánló vagy humoros szösszenet. 8 éves fennállásunk alatt ez a forma bizonyult a legjobbnak eddig. Egységes témakört ne keress, itt bizony mindenről írunk, amiről azt gondoljuk érdemes... és amire van időnk. Nincs rendszeres megjelenés, de igyekszünk valamiféle ütemtervet tartani, több-kevesebb sikerrel.
Ha úgy gondolod, írásoddal színesítheted a honlapot, kérlek, ne fogd vissza magad, küldd el nekünk, örömmel elolvassuk, és ha olyan, kitesszük, hadd olvassa el más is! Az írásokat és észrevételeket erre az e-mail címre várjuk:
pactolous[kukac]mail[pont]inter[pont]hu
Fenn vagyunk már Facebook-on is, csatlakozz hozzánk, és értesülj mindig egyből az új írásokról!
Kellemes kalandozást a honlapon!
Pactolous
Cikkek
Tavaly a Rammstein végre megtörte a hallgatást és a végeláthatatlan turnék után stúdióba vonult, melynek eredménye - mily meglepő fordulat - egy lemez lett. Frontemberük Till túlórát is bevállalhatott, mert az év végén második szóló anyagát is megjelentette, arról nem is beszélve, hogy idén mindkét produkcióval turnézik. Ez már talán túl sok lenne a jóból? Nos, az első album fényében azért ez erősen két esélyes, de lássuk csak!
Én úgy gondolom, egy album akkor élvezetes, ha egy kerek egészet alkot. Keretet adhat neki a hangszerelés, a stílus vagy akár egy koncepció is, mondjuk egy történet elmesélése. Működhet-e viszont albumként egy olyan lemez, ami a terv részévé teszi azt, hogy minden dal más és más? Milyen lehet egy fiktív best of válogatás? A Lordi mutat egy alternatívát!
Tudom, tudom, előző kritikámat is azzal kezdtem, hogy mennyire le vagyok maradva zeneügyileg (és akkor még a novemberben megjelent Lindemann lemezt csak a héten hallgattam meg), de igyekszem, eskü! Most például rögtön négy albumról is értekezem kicsit rövidebben, főképp azért, mert semmiképp sem akartam szótlanul elmenni mellettük. Kapaszkodjon mindenki! Érkezik Ben Böhmer, Grum, Cold Blue és a The Thrillseekers pres. Hydra!
Csak eljött az új év, ez már csak abból is látszódik, hogy próbálom a tavalyi lemaradásaimat bepótolni. Elnézést mindenkitől, aki már várt tőlem valami lemezajánlót (attól a két embertől, sziasztok!), az óév nem végződött valami fényesen számomra, így nehezen vettem rá magamat, hogy írjak, de a felhők egyelőre elvonultak, úgyhogy nincs mese, írok! Méghozzá Lana Del Rey nyár végén megjelent lemezéről!
Papa jel... ja, azt itt nem kell. Khmmm... Megjelent hát a Netflix várva várt The Witcher sorozata, én pedig nem voltam rest és már meg is néztem mind a nyolc epizódot. Meglepő módon, az alábbi sorokban a szériával kapcsolatos véleményemet fogjátok megismerni.
Aly & Fila két meghatározó alakja a trance stílusnak, saját, erősen szubjektív véleményem szerint viszont inkább a különálló, kislemezes dalokban erősek (meg persze a remixek kivitelezésében), azokban viszont nagyon. Évekig ostoroztam őket az oldal hasábjain, hogy szedjék már össze magukat az albumjaikon is. Nem valószínű, hogy hallgattak rám, de amikor ezeket a sorokat gépelem, úgy érzem, megérte szigorúnak lennem!
Azt hiszem egy nyilvános bocsánatkéréssel ildomos kezdenem: a feldarabolt album koncepciója lehet működőképes. Tény, hogy az esetek többségében számomra nem szimpatikus, ha egy zenész, énekes vagy együttes több részletben jelenteti meg szerzeményeit, de létezik olyan előadóművész, aki képes ezt a módszert nem csak elviselhetővé, de élvezhetővé is tenni. Nincs mit tenni: Solarstone a trance műfaj Midász királya!
Papa Facebook-os instant és rapid kritikáinak novemberi összefoglalója, amiben ezúttal két anime és egy rajzfilm került a boncasztalra.
Visszatartani nem csak a vizelési ingert, de egy új dalt sem kellemes érzés, már csak azért sem, mert a lehető leghamarabb megmutatná az ember mindenkinek, mit hozott össze. És igen, még mindig a szerzeményre gondolok... De hát ez van, ha a szabályokat be kell tartani, például egy verseny esetében. Igen, új dalomat megmérettettem öt másikkal és az eredményhirdetésig nem reklámozhattam. Szerencsére már túl vagyunk rajta!
Eljött az év vége, a trance albumok pedig úgy röpködnek befelé a zárt ablakon, mint ha MZ/X küldené őket. Az egy dolog, hogy késve tudom én is meghallgatni őket, de így a róluk szóló kritikák sem készülnek el időben, így kénytelen vagyok most összerántani hármat egyszerre. Igaz, legalább ez a három egészen különböző világ: Tinlicker a deep és progresszív világából, Robert Nickson az igazi trance, Roman Messer pedig a kommerszebb vizekről érkezett el hozzám.
Papa Facebook-os írásainak októberi összefoglalója... tudjátok, csak a szokásos: rengeteg anime a jobbak és a rosszabbak közül, amit éppen kidobott neki a random generátor. Plusz egy film.
A zenében azt (is) szeretem, hogy univerzális. Ha zenész, netán muzikális beállítottságú vagy, óriási dolog, ahogy az emberekre hathatsz a dalaiddal, nyelvtől, nemzetiségtől, vallástól függetlenül. Ha pedig zenehallgató vagy és sokféle stílus érdekel, akkor a dallamokon keresztül megismerhetsz egészen más világokat is. A trance műfaj ebből a szempontból különösen előnyös helyzetben van, hiszen képes úgy magába olvasztani különböző hangzásokat, hangszereket, hogy ne vesszen el a lényeg. Így történhetett, hogy most egy arab producer szerzői lemezéről írhatok!
Dupla Arénás bulik, kislemezek, koncert DVD-k és jubileumi valamint fesztivál turnék között új albumot tető alá hozni biztosan nem egyszerű feladat, de Ákosnak és zenésztársainak általában ez sikerül. Ennél is örömtelibb, hogy a végeredmény nem egy elkapkodott, muszájból megszerkesztett valami lesz, hanem egy olyan darab, amire érdemes várakozni.
Ahogy írtam már korábban is, elfelejtődött részemről Papa augusztusi Facebook irományainak az összefoglalója, de szeptemberben egy poszt kivételével pótoltam az elmaradást. Az a bizonyos egy is azért maradt ki, mert animéről szólt, de most helyet kap a szeptemberi rövid recenziók mellett. - Pactolous
A svéd power metál elpusztíthatatlan! - állítják sokan és nem is tűnik úgy, hogy haldoklana. A HammerFall is már sokadik lemezével gazdagítja a stílus katalógusát, ám felmerül a kérdés, hogy vajon ennyi elég-e? Egy pár évente kiadott tisztességes iparos munka és a hozzácsapott koncertsorozat vajon kielégíti a fanok vágyait? Nem kellene már valami új, valami friss, valami meglepő?
Pactolous
2020-03-06 20:35 
0
1530
| Rovat: