Daniel Broadwick – Bűnhődés és kinevezés

Írta Papa Dátum 2008-11-02 17:21 Hozzászólás 4 Olvasta 2955 | Rovat: Fun »

Az idegengyűlölő, növényeket gonosz céljaira felhasználó lángész, azaz Samuel, végre rács mögé került! Keményen tartotta magát, nem tett vallomást, és a feltett kérdésekre sem válaszolt. Hallgatását belegyezésnek vették, így már csak a büntetés kirovása maradt hátra.

A megfelelő retorzió meghatározására Bob meghívta a Galaktikus Kereskedelmi és Jószomszédi Bankszervezet és Részvénytársaság egyik kinevezet vizsgálóbiztosát. Ezek a húszszemű, négyfülű, négykarú, hatlábú lények legalább két ember nagyságúra nőttek. Mindannyian (lehettek vagy ötszázan az egész világegyetemben) speciálisan a számukra kifejlesztett Armand öltönyöket hordtak. Groteszk, de talán inkább félelmetes, látványt nyújtottak. Ahol csak megjelent legalább egy közülük, ott máris magához ragadta a bolygó feletti ellenőrzést. A világegyetem lakói egységesen elismerték őket békebíróknak, tőzsdeügynököknek és ügyészeknek. Ez utóbbira azonban még ők sem voltak büszkék. A lényeg, hogy most egy ilyen lény érkezett a Földre, név szerint Julius.

A vizsgálóbíró, szokásához híven, megvizsgálta az esetet, majd a következő döntést hozta: mivel személyi sérülés nem történt, az épületekben okozott kár pedig nem csak minimális, de még könnyen ki is javítható, Samuel megúszta egy hónapos kisebb cserépbe való elzárással. A GKJBR történetének ez volt az első olyan esete, melyben a vádlott egyetlen szót sem szólt! Julius ezután személyesen felügyelte az átültetés procedúráját, majd a ráruházott öltönye nomeg hatalma révén, kinevezte Daniel Broadwicket a Föld bolygójának kormányzójává! A kitüntetés mellé járt egy nagyon szép, és fényes plecsni, amin holografikus jelekkel volt feltűntetve a viselőjének faja és arcképe, továbbá kapott még egy kommunikátort, amivel sürgős esetekben közvetlenül a GKJBR központi irodájával tudott kapcsolatot létesíteni. Miután minden mást rendben talált, Julius szedte minden lábát, karját, cókmókját és tovább indult, azt hiszem a Plútóra, ahol egy nagyon komoly területi követelésekből adódó nézeteltérésnek kellett utánajárnia. Hát igen, ez van ha az ember… vagyis inkább űrlény, egy olyan bolygón akar letelepedni, ami olyan kicsi mint a Plútó!

Daniel pedig kihasználta kinevezését és máris alkormányzónak nevezte ki Bobot! Aztán… nos… aztán nem nagyon tett semmi mást, mint amit már eddig is tennie kellett. Mint kiderült ugyanis, az űrlények igazán jól működnek együtt még akkor is, ha egyáltalán nincs felettük semmilyen ellenőrző szerv. Mindannyian elismerték Daniel „hatalmát”, sőt, néha még kormányzónak is szólították, de ez a pozíció megmaradt puszta flancolásnak. Kimerült annyiban, hogy így már nem portásnak, komornyiknak, szakinak, vagy gondnoknak, esetleg háziúrnak szólították Mr. Broadwicket. Ő azonban, ahogy azt mi már jól tudjuk, nagyon szerény ember volt, így bőven megelégedett ennyivel is. Néha talán egy kicsit zavarban is volt!

Az egy hónap leteltével Samuel visszakerült eredeti cserepébe, így a dolgok még inkább visszatértek a normális kerékvágásba. Már ha egy ilyen helyzetben beszélhetünk bármiről is, ami a konvencióknak megfelelően normális volna! Ó, míg el nem felejtem! Daniel, Bob, és a nemrégiben szabadult és reültetett Samuel némi luxusként ugyan, de kialakított magának egy kis irodát. Hogyan teltek a napjaik ezután? A következő részben ez is kiderül.





Hozzászólás
Helgusz Helgusz
2008-11-04 21:15
Lehetne egy kicsivel kevésbé szerény, de hát mi pont ezért szeretjük.
PetiX PetiX
2008-11-04 05:33
Ő azonban, ahogy azt mi már jól tudjuk, nagyon szerény ember volt, így bőven megelégedett ennyivel is. Néha talán egy kicsit zavarban is volt!

tehát lehet, hogy maradt a régibe
Helgusz Helgusz
2008-11-04 00:01
Daniel még mindig a régi lakásában él? Vagy volt annyi esze, hogy egy jobba költözzön? :D
PetiX PetiX
2008-11-02 17:46
Samuel megúszta egy hónapos kisebb cserépbe való elzárással. ^^
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!