Kis Karácsony előtti lemezmustra

Írta Pactolous Dátum 2008-12-11 21:10 Hozzászólás 0 Olvasta 12332 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »



Andy Duguid – Believe

„Jó időben, jó helyen, jót csináltunk” – mondta Mick Jagger a Rolling Stones-ról,a mikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy mi a sikerük titka. Andy Duguid egy skót zenész, ezt az elvet követte, és neki is bevált. 2006-ban fedeztette fel magát a trance műfaj egyik nagymesterével Tiësto-val, és most, 2 évvel később már egy szerzői albummal is jelentkezik. Renkdívül korrekt és egyedi hangzású anyag formálódott meg Andy kezeiben, ami kezdésnek abszolút helytálló. Stílusilag nehéz lenne behatárolni a lemezt: progresszív trance és house elemekből építkezik, vegyítve klasszikus melódiákkal és szép vokálokkal, de kellőképpen egyéni megoldásokkal. Természetesen egyaránt helyet kaptak az eddig befutott dalok (Don’t Belong, Wasted) és az elkövetkezendő nagy slágerek is (Falling, Run). Az egyes számok kifejezetten hosszúak, de hála az égnek legalább egybe lettek fűzve, így azért mindjárt másabb a leányzó fekvése. Persze semmi sem lehet tökéletes, előfordulnak gyengébb dalok is, de úgy gondolom ez egy első lemeznél még elnézhető, és ki tudja, lehet, hogy csak nekem tűntek picit soványkáknak. Tombolni nehezen lehet Andy zenéjére, de ennek a stílusnak nem is az eufórikus headbang-elés a lényege. Kellemes album egy tehetséges, sok potenciállal rendelkező előadótól, reméljük a következő még jobb lesz.


Ízelítő a "Don't Belong" dalból (nem klip!)



DJ Tatana – Tatana

Ez a kissé idétlen név – talán sokak nagy meglepetésére – egy hölgyet takar, méghozzá egy csehszlovák származásút. Tatana Serba mégis Svájcban lett híres, és bár az igazi nagyok közé még nem tudott felkapaszkodni, töretlenül ontja magából a jobbnál-jobb trance dalokat. Új albuma (ami nem az első, mégis az ő nevét viseli) is hasonlatos munkásságához: kifejezetten jó, de egy picit még kevés. Mindegyik dal elmehetne rádióslágernek, nincsen semmilyen durvulás, nehezen emészthető megoldás (kivéve talán a Vivere című dalt, ami olasz nyelvű és ráadásul egy operaáriával kezdődik). Sajnos viszont a lemezborító nem sikerült túl jól, és akkor még finom voltam (de nem nőies, ahogy Tatana sem az a borítón). Ez a hölgyemény szép, de nem itt, sokkal jobb képek vannak róla, és jobbat is lehetett volna róla készíteni, így viszont maradt egy agyonretusált, agyonsminkelt, mégis ráncos és idős házvezetőnő, csillogó szemekkel. Sebaj, a zene viszont jó. Hova lehetne még fejlődni? Több változatosság és bátorság kellene az új ötletekhez. Sok panaszra azonban még így sincs okunk, és lehet, hogy nincs igazam és Tatana már utolérte a többi sztár DJ-t és producert. Kíváncsian várom a további dalokat tőle.

Csak összehasoníltásképpen


Ízelítő a "Spring Breeze" dalból (nem klip!)


[1] [2] [3] [4] (4/4)


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!