Ági és Roger a legjobb 8-ban plusz egy kis NBA

Írta Conquistador Dátum 2008-05-08 20:43 Hozzászólás 9 Olvasta 2732 | Rovat: Sport »

Ma kellemes meglepetés ért. 11 óra körül, ZH után, az "A" épületben, megfáradtan, leülve csoporttársaim körébe, érdeklődés mutatkozott a sport iránt. Wow, és ezt az én cikkem fejtette ki! Ez igen nagy büszkeséggel töltött el és arra ösztökél(t), hogy tovább tájékoztassak ezekről a fontos dolgokról. Szóval ezer kösz a ’dicséretért’, igyekszem meghálálni :)!

Először is az engem jelen pillanatban leginkább foglalkoztató sportág: Tenisz

Mivel tegnap győzött Szávay Ágnes a berlini, salakborítású női tornán, ezért ma is pályára szólították. Ezúttal a 8. kiemelt franciával, Marion Bartolival hozta össze a sors. Nagyon rosszul kezdett Ági, az első szettben ellenfele 5:2-re elhúzott, és már szervált is a játszmáért. Ekkor azonban (mint oly sok alkalommal máskor) a magyar lány feltámadt és zsinórban nyert 5 (!) játékot és ezzel a szett is az övé lett. A második felvonásban már az adogatásai is jobban sikerültek, ennek ellenére szintén szorosan, csak 7:5 arányban győzött, és került a legjobb 8 közé. Grat, csak így tovább! A negyeddöntőben az Ivanovics-Bammer mérkőzés továbbjutójával játszik.

Férfiak, római salakos mester verseny. Tegnap óriási meglepetésre a torna háromszoros címvédője, a spanyol salakkirály, izomember Rafael Nadal két játszmában vérzett el honfitársával, Juan-Carlos Ferreroval szemben. A tényekhez azonban az hozzátartozik, hogy Rafa végig láthatóan ’húzta’ a lábát, vélhetően izomsérülése volt. Így óriási esély nyílt a világelső, Roger Federer, és a harmadik Novak Djokovic előtt, hogy az ilyen borításon uralkodó Nadal távollétében begyűjtsék a tornagyőzelmet. Jó úton haladnak, hisz mindketten megnyerték mai meccsüket, és így ott vannak a legjobb 8 közt. Saját véleményem szerint hajrá Roger! :)

Papa kívánsága is megvalósul: NBA következik:

Az észak-amerikai kosárlabda bajnokság nyugati és keleti főcsoportjában javában zajlanak a rájátszás küzdelmei. Nyugaton Los Angeles Lakers-Utah Jazz, és New Orleans Hornets-San Antonio Spurs párharc zajlik, míg keleten Boston Celtics-Cleveland Cavaliers, és Detroit Pistons-Orlando Magic ütközetek folynak. A négy győzelemig tartó párharcokban tegnap a Lakers nyert, így vezet 2:0-ra, valamint a Magic diadalmaskodott a Pistons felett, és ezzel szépített 2:1-re. Mivel én a Dallasnak szorítok, és ők sajnos már kiestek, ezért hajrá Spurs! :)

A főcsoport döntők kezdetétől várhatóak a pontosabb beszámolók.

Na, mára ennyit, legközelebb bővítek NHL hírekkel és hamarosan várható snooker ismertetés is, Anita kedvéért! :)

Köszöntem..


Hozzászólás
Conquistador Conquistador
2008-05-08 21:43
:D csak szegény nehogy besértődjön :D
Papa Papa
2008-05-08 21:37
Khhmm... akár Levi resszortja is lehetne, csak hát ő mégse újságírónak készül, meghát nem is igazán kedveljük :)
Conquistador Conquistador
2008-05-08 21:37
természetesen,Papa. de ha már NHL,akkor Colorado és Peter Forsberg jeje :)
Conquistador Conquistador
2008-05-08 21:35
nédda'!itt a Levi :D foci,és "magyaros" sportok elvileg Zalán asztala lenne,ha feltolná képét
Papa Papa
2008-05-08 21:33
Röplabdát néztünk a múltkor Pactolous, de asszem a kézilabda is megteszi :) És szeretném megkérni Conquistador kollegát, hogy az NHL tekintetében térjen ki a Dallas Stars utóbbi 3-4 évben elért eredményeire, ha lehet :)
Levi Levi
2008-05-08 21:32
ööö..én csak félve kérdezem: Fociról is írsz majd?:):D
HAJRÁ MAGYAROK!!!
Pactolous Pactolous
2008-05-08 21:29
Hmm... melyik adón fogják adni? És női kézilabda mikor lesz? :)
Conquistador Conquistador
2008-05-08 21:17
szívesen :)
amúgy kiderült, hogy Ági ellenfele Ivanovics lesz szóval nem csak a játék szépségében lehet majd gyönyörködni fiúk, hanem a 2 jelenlévő hölgyében is :)
Anita Anita
2008-05-08 20:55
oh, köszi szépen ;)
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!