Fényes élet (Amy MacDonald - Life in a Beautiful Light)
Pactolous
2012-11-13 22:21 
2
3418
| Rovat: A szokásos lustaság/időhiány megint úrrá lett rajtam, és ezért, valamint a sokadik magyarázkodásért ismét elnézést kérek! Bepótolandó ezt a kozmikus hibát ismét jelentkezek pár album ismertetővel. Elsőként Amy MacDonald harmadik lemezét mutatom be.
A kis skót üdvöske igazi visszatérőnek mondhatja magát a honlap történelmében. Írtam anno a lehengerlő első lemezéről, a This is the Life-ról, aztán értekeztem a már kevésbé csillogó, de még mindig abszolút kellemes A Curious Thing-ről is. És most itt vagyunk, a harmadik szerzői albumnál, ami ott veszi fel a fonalat, ahol az első kettő abbahagyta. A nagy kérdés persze az, hogy sikerült-e újra hatalmasat alkotni vagy pedig „csak” egy újabb üde színfolttal gyarapodott a diszkográfia?  4th of July – Lendületes, slágeres, kedves dallal startol el a lemez. Eme cikk publikálásának pillanatában már hivatalosan is kislemez, és ezt főleg a remek refrénjének és kidolgozott hangszerelésének köszönheti (vonósok, fúvósok, gitárok). Erről van szó kérem szépen! Pride – A pattogós tempó kitart még mindig, és ez bizony jó hír. A második nóta szintén single; kellemes, pozitív hangulatú dal. Ez az a világ, amit Amy-től anno megszerettem, és örömmel hallom, hogy nem veszett el. Slow It Down – Amikor egy készülő, új albumot szeretnénk meghirdetni, elővezetni, érdemes egy olyan kislemezt kiválasztani előhírnöknek, ami nemcsak felvázolja az egész lemez hangulatát, de elég érdeklődést is generál neki. Ebből a szempontból jelesre vizsgázott ez a dal, hiszen megvan benne minden, amitől nemcsak jellegzetesen Amy-s lesz, de slágerré is válhat. Fülbemászó, remek szám; eddig bátran leírható, hogy erős a lemez! A "Slow It Down" videoklipje The Furthest Star – A lehető legmegfelelőbb helyre került ez a nyugodtabb, már-már monumentális hangulatú dal. Kicsit szomorkás tünemény, egy pillanatnyi lenyugvás, amibe vegyül egy kis önvallomás is. Igazán atmoszférikus darab. The Game – A magasztosabb hangvétel folytatódik ebben a dalban. Nagyon tetszik a zongora és a vonósok hangsúlyossága, valamint a dobok és a gitárok elkeseredett játéka; ezek remek sodrást adnak a számnak. Amy pedig már-már zavarba ejtően jó teljesítményt nyújt. Across the Nile – Egyelőre elég is lassabb számokból, gyorsuljunk fel újra. A következő kislemez-gyanús dallal lenne dolgunk? Nem hinném; bár kellemes, dallamos, szerethető, de hiányzik egy kis fűszer, valami, ami megbolondítja a szokásos receptet. The Days of Being Young and Free – Nosztalgikus, a fiatalságról, szabadságról és öregedésről szóló nóta. Szerencsére nem esik bele abba a hibába, hogy végtelen szomorúságba hajszoljon minket, inkább egyfajta keserédes emlékezés jellemzi. A szövege nagyon megfogott, de zeneileg is rendben van a dal. A "Pride" című dal videoklipje Left That Body Long Ago – Az előző dalhoz írt jelzők nagy részét most nyugodtan elfelejthetjük, ugyanis ez a szám pont az öregedés árnyoldalairól, a fokozatos leépülésről szól. Rendkívül fájdalmas könyörgés, aki tanúja volt már ilyen folyamatoknak, biztos, hogy megrendül ettől a daltól. Én így tettem. Life in a Beautiful Light – Mielőtt még végleg eluralkodna rajtunk a végtelen szomorúság, kapunk az arcunkba egy vidám, újfent gyors, boldog (!) nótát. Egy
Human Spirit – Újfent egy optimista hangvételű dal, amiben ismét van erő, hogy valami többé váljon, mint ami. Ebben sajnos megakadályozza egy egyszerű tény: iszonyatosan rövid! Épphogy túllépi a 2 percet, és ez kérem vicc! Ezzel sikerült majdnem lekörözni Suzanne Vega szintén rövid szösszenetét, a When Heroes Go Down-t. Érthetetlen, nem tartom indokoltnak egy, nem lassú, nem elvont dalnál, hogy ennyire kiherélt legyen. Kár, úgy hallgatná tovább az ember még… The Green and the Blue – Szerencsére gyorsan érkezik az újabb csillogás, ez a dal kérem egy újabb mestermű! Lendületes, vidám, és az ének dallama is kiváló. Nem csoda, hisz – ha jól értelmeztem a szöveget, valamint a dal végén a szurkolói bekiabálásokat – a fociról szól, a zöldekről és a kékekről, azaz a Celtic-ről és a Rangers-ről. Kifejezetten tetszik a végén a dal tanulsága: sokszor közénk áll a zöld és a kék, de ugyanakkor egyesít is, hisz glasgowiak vagyunk. Halljátok? Újpest, Fradi? Boruljatok már egymás karjába! In The End – Zárásképp pedig nem egy végtelen melankóliába csomagolt lassú balladát kapunk – hiába is sugallja ezt a cím -, hanem egy nagyszerű, gitárokkal, szintetizátorokkal megtámogatott tempós darabot. Igaz, így a lezárás méltóságos érzése kicsikét elmarad, ettől függetlenül ez a szám is kiváló. A "4th of July" című dal videoklipje Nem egyszerű igazságos ítéletet hirdetni az új Amy MacDonald album felett. Egyfelől ugyanis ez egy szépen felépített, remek számokat tartalmazó lemez, amit bátran ajánlhatok mindenkinek. Másrészt viszont nem érzem azt az elemi erőt, ami akkor taglózott le engem, mikor a This is the Life-ot hallgattam. Persze nem illendő mindig minden egyes munka apropóján vissza-visszamutogatni, de én úgy érzem Amy-ben még ennél is sokkal több van. Mindenesetre örülök, hogy még mindig alkot a hölgyemény, maradjon is így! Köszönjük szépen az albumot!  |
Hozzászólás
2012-11-19 23:40
És tényleg! Nálam ez kimaradt, de bepótoltam: kellemes, egyszál gitáros nóta, egy tényleges rejtett gyöngyszem. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem!
2012-11-17 15:08
Van rajta egy rejtett dal is: a Two Worlds.
* jelölt mezők kitöltése kötelező!