• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Gyönyörű dolgok (Andain - You Once Told Me)

Josh Gabriel-lel már foglalkoztunk az oldal berkein belül: szerencsére az úriember van annyira sokoldalú, hogy ne csak egy projekt kapcsán merüljön fel a neve. A Gabriel & Dresden párost szerintem egy trance őrültnek sem kell bemutatni, és szerintem a Winter Kills nevű formáció sem ismeretlen már. Tavalyelőtt egy régebbi bandájába lehelt új életet, ezzel érzékeltetve, hogy bizony, hamarosan új anyaggal jelentkezik, méghozzá nem is akármilyennel: végre megjelenik a régóta áhított Andain album! Ráadásul ezúttal - különleges és exkluzív módon - rögtön két véleményt is olvashattok róla, hisz a Music for Trance People oldal volt szerkesztője, Andsen is klaviatúrát ragadott kérésünkre!

Az Andain fedőnevű projekt eredetileg 3 embert takart: David Penner-t, Mavie Marcos-t és persze Josh-t. Az évek során David lemorzsolódott, így lett a trióból duó. Jó tíz évvel ezelőtt olyan slágerekkel örvendeztettek meg minket, mint például az andalító Summer Calling, a hiper-mega-giga sláger Beautiful Things, de említhetném még azt a két, hivatalosan soha ki nem adott számot, ami az én személyes kedvencemmé váltak az idők során: Make Me és a You Once Told Me (mily érdekes, hogy az utóbbi dal viseli az aktuális lemez címét is). Jó pár esztendős kihagyás után szerencsére folytatódott a slágergyártó üzem: 2011-ben a Promises című gyönyörűség facsarta szét a szíveket, tavaly pedig a Much Too Much és a Turn Up the Sound bővítette a diszkográfiát, sőt, év végére még befutott a What It’s Like is. De vajon a sok-sok siker mellett hogyan is lehetne egy alapvetően electro-chill műfajt magáévá tevő formációnak az elvárásokhoz méltó, kellően változatos és ütős lemezt összehoznia? Erre keressük a választ! Turn Up the Sound – A lemez megjelenése előtt kiadott harmadik kislemez főszereplőjével indulunk el. Az üzenet világos: kapcsoljuk be a hangot, hangosítsuk fel, és adjuk át magunkat az Andain-féle muzsikának. Ez mondjuk nem biztos, hogy rögtön sikerül, ugyanis ez a nóta annyira nem erős, mint az előző single-k. A hangszerelés érdekes, mert míg az elején lágynak mondható, addig a végére, a tempóváltásnál eléggé bedurvul. Valahogy a dallamnál is úgy érezni, hogy ez lehetne érzelmesebb. De sebaj, készültek belőle pörgős remixek! Like – A második dal sem csap át vérben taposó indusztriál metálba: egy rendkívül érdekes vokáltémával és egy kicsit erőtlen refrénnel megáldott nóta. Még szerencse, hogy a végére igen szépen kiteljesedik, megnyílik előttünk a dal és így szerethetővé válik. Much Too Much – Újabb single, méghozzá a másodjára kijött darab. Sajnos nem vált akkora klubhimnusszá, mint a Promises, nem is készült hozzá sok remix (Mike Shiver TUDTAD? Az Andain nevéhez egyetlen egy feldolgozás köthető – és sajnos hivatalosan ezt sem adták ki, bár Gabriel & Dresden Bloom című mixlemezén helyet kapott -, ez pedig a Here is the House, nem mástól, mint a Depeche Mode-tól. nevéhez azért fűződik egy egész jó). Kár, pedig megérdemelte volna, igaz, az előbb említetthez nem ér fel zsenialitásban, ahhoz túl szigorú, elektronikus. Ugyanakkor az ének dallama kifejezetten szép, a szintiszólamok is profik és összességében egy kiváló számot tisztelhetünk benne. Ave Maria – Csodásan emelkedő dal, ami nem szűkölködik a meglepő megoldásoktól. Ott van például az ének, ami a verzékben kifejezetten gyors, lüktető, és pont a refréneknél nyugszik le. Aztán ott van az emelkedés; ahogy megnyílik előttünk a dal, egyre több hangszín úszik be a képbe, a ritmus is bonyolódik. Talán ez az első, eddig nem ismert dal, ami kellemes meglepetésként ér minket. (Érdekes, hogy ez is létezett már egy másik formában, egy sokkal elektronikusabb, szögletesebb változatban, de szerencsére az albumra egy érzelmekkel telített, feldúsított verzió került fel) Promises – Ha ki kellene választani azokat a dalokat az életemből, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám, akkor nem lennék gondban. Nem lennék, mert ez a szám tuti benne lenne ebben a listában. Képzeljük el a világ leggyönyörűbb, legfájdalmasabb muzsikáját: na, valami ilyesmi számomra ez a dal. Egy törékenyen induló, magasztossá váló szám, igazi „sírós” zene. Morbidnak fog hangzani, de örülök, hogy Josh Gabriel lakástűzében elveszett ennek a nótának egy korábbi verziója; klasszisokkal jobb a mostani. Egyetlenegy apró hasfájásom lenne. Szinte alig merem leírni, mert egy ilyen 100%-os zenét szívfájdalom piszkálni. A tavaly befutott, sok remixet megélt eredetihez képest az albumra egy hosszabbított változat került fel, ami kevésbé tetszik nekem. Lehet, hogy csak azért, mert már megszoktam azt a 4 perces csodát, de mégis úgy érzem, hogy ezzel a verzióval felborult a dal egyensúlya. Félreértés ne essék, a harmóniák, dallamok nem változtak, mégis, valahogy így más. Nézzétek meg a klipet, és rájöttök, mire gondolok: az úgy kerek egész. A "Promises" című dal videoklipje After – A megasláger után egy másikfajta hangulat következik. Legalábbis az elején ezt érezni, ugyanis igen vontatottan kezdődik a dal. De, akárcsak az eddigieknél, ez is csak az építkezés része, ahogy közeledünk a végkifejlethez, úgy válik egyre himnikusabbá a nóta. A teljes sikerhez pedig még egy dallamváltást is bedobtak a fiúk/lányok, így panaszra igazán nincs ok. What It's Like – Finom, jazz-es beütésű dobokkal indít ez a dal, amiből már egy Loverush UK! remix is készült (szerepelt is Ferry Corsten Once Upon a Night Vol. 3-as mixlemezén). Kellemes, de kicsikét monoton szám, amiből hiányzik a csúcspont, ráadásul a vége kifejezetten idétlen, sőt, amatőr lett. Kár érte! Forget Your Face – Elérkeztünk az album egyik meglepetéséhez! Ez a szám rendkívül kevés szöveggel rendelkezik, a dallamok minimálisak, ezért az egész olyan hipnotikus hatású, lüktető, szuggesztív erővel bír. Ezen tulajdonságok miatt nekem nagyon tetszik, igaz, más nem biztos, hogy így lesz vele. A "Much Too Much" videoklipje Find Your Way – Egy újabb érdekes hangulatú szám, ami leginkább a sodró dalszövegben és merev hangszerelésben mutatkozik meg. Főképp az ének az, ami megteremti a harmóniákat, a többi elem csak egy szikár váz. Épp ezért vagy ennek ellenére kifejezetten kedvelhető darab. HAHÓ TUDTAD? A szemfüles trancereknek talán már feltűnt, hogy Richard Durand 2011-es Wide Awake albumán már szerepelt egy Andain szám Everything from Me címmel, amit ő remixelt át. Ez volt a Promises korai, más szöveggel rendelkező verziója. Hogy miért is lett ebből az, ami, abban talán Josh Gabriel lakástüze is szerepet játszott, ahol sajnálatos módon az ő változata is semmivé lett. You Once Told Me – Egyik legnagyobb Andain szám, a szakértőkön kívül ki is tudhatná, hogy 2005-ben már találkozhattunk vele? Szép emlékek fűznek hozzá, és még az sem zavar, hogy egy ilyen öreg dal is helyet kapott az albumon. Az viszont már inkább, hogy átdolgozott változatot kaptunk. Persze értem én: ez elengedhetetlen volt, és azért hasonlít az eredetire, mégis, valamelyest veszített karakterisztikájából. Mindazonáltal zseniális nóta, ezt letagadni nem lehet. Kár, hogy a társa, a nem kevésbé kiváló Make Me nem került fel semmilyen formában a lemezre. Taken Away – Zárásul egy csöndesen induló, majd fenségessé váló dalt szántak nekünk, ami a végén szépen elhalkul. Kicsit zavaró a Promises-ből ismerős, felhúzható csilingelő dobozt imitáló szintetizátor, de amúgy egy kellemes végszó erre az albumra. Szerencséje az albumnak, hogy nem igazán voltak elvárásaim vele szemben. Persze ott voltak a fentebb említett slágerek, és a korai dalok, de valahogy nem álltam úgy hozzá, hogy „Na, ebből forradalom lesz!”. És azt hiszem így jártam jól. A You Once Told Me egy rendkívül kellemes, kifejezetten hangulatos album, az igényes elektronikus zene kedvelőinek finom csemege, de megkockáztatom, hogy senki gyomrát sem ülné meg. Nincs benne semmi különleges, de ami elvárható Josh-tól és Mavie-től, azt hozza. Összességében egy erősen ajánlott lemez, kihagyni nem érdemes! MÁSVÉLEMÉNY by Andsen Az elektronikus és akusztikus zenével bátran kísérletezgető Andain formáció szerzői albumára, a You Once Told Me-re közel 10 évet vártunk, így elvárásaink jogosan verték már az egeket, ám a Josh Gabriel és Mavie Marcos alkotta páros még így is vette az akadályokat. A kétezres évek elején a Summer Calling-gal és a Beautiful Things-szel robbantak be a köztudatba, majd pár év kihagyás után érkezett 2011 számomra legszebb és legnagyobb slágere, a Promises, melyben csodás összhangban van az akusztik és elektro hagszerelés a mesés vokállal. Ezt követte a kissé talán old school hatású Much Too Much, végül pedig a Turn Up The Sound zárta a sort, amin egy nagyon szokatlan, hipnotikus hangulat uralkodik, melyben természetesen Mavie hangja kapja a főszerepet. A Like hangszerelése sem mondható épp hétköznapinak, szép dal, de harmónia ügyileg nekem nem állt össze. Az Ave Maria már egy régebbi darabnak számít, de ide a lemezre kapott egy egész komoly kis ráncfelvarrást, a dalt egy az egyben átültették egy elektronikus verzióba. Késsé nyugtalanító hangulat uralkodik az After első felén, majd szépen lassan bontakozik ki, és a végeredményre ezúttal sem lehet panasz. A What It's Like szép, de nem a legemlékezetesebb nóta, nem ő fogja megmenteni az albumot, de erre igazából nincs is szükség, hisz akad más jelentkező erre a feladatra bőven. Érkezik a Forget Your Face, ami egy jóval komorabb hangulatú, vokálszegény darab, melyet a Find Your Way követ, az alapokon talán lehetne mit csiszolni, de a vokál újfent telitalálat. Meg is érkeztünk a címadó darabhoz, a You Once Told Me-hez, melyet nem ma írtak Josh-ék, így átesett egy kis vérfrissítésen, több kevesebb sikerrel. Végszóként az andalító Taken Away csendül fel, varázslatos, így kell pontot tenni az i-re. A végeredmény egy nagyon különleges lemez lett, melynek célközönségét nehéz lenne behatárolni, de az igényes zene kedvelőinek mindenképp érdemes időt szánni rá. A "Turn Up the Sound" videoklipje Köszönjük szépen Andsen-nek a közreműködést!

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS