Születésnapi ajándék

Írta Papa Dátum 2013-06-01 21:59 Hozzászólás 6 Olvasta 2805 | Rovat: Öt perc Papával »

Rájöttem végre, hogy mit fogok kérni a 26. születésnapomra.

Eutanáziát. Nem, ez nem egy könyv címe, nem is valami rock banda, vagy művészfilm. A golyó a fejbe típusáról van szó. Lehetőleg nagy kaliberű lőfegyverrel, közelről. Hátulról, nehogy meggondoljam magam, meg annak sem okoznék feltétlenül nagyobb gondot, aki meghúzza a ravaszt, azzal, hogy a képébe bámulok. A nagy kaliberre pedig azért van szükség, nehogy azon kevesek csoportjába kerüljek, akik túléltek valami ilyesmit.

No persze tudom, hogy ez a néhány nappal több, mint egy hét nem elég egy fegyver beszerzésére, de ha ismertek valakit, aki megtenné, vagy valakit, aki ismer valakit, aki megtenné, csak nyugodtan mutassatok be neki, a részleteket majd megbeszélem vele.

Tudjátok, padlóra kerülni egyáltalán nem fájdalmas. Még csak a reményt sem veszíti el igazán az ember, hiszen a padlón legalább tudhatjuk, hogy van valami alattunk, onnan lejjebb már nincs semmi, lesz mire támaszkodva felállni. A borzalmas az, amikor az ember újra és újra megpróbál talpra állni, vagy legalább kicsit felemelkedni, de állandóan visszahullik. Bizony, nem a padló veszi el a reményt, hanem az, hogy nem sikerül felállni. Na az, valami kész reményzabáló gépezet.

És belőlem elég rendesen belakmározott.

A múltamon kesergek, a jelenem utálom és nem látom a jövőm. Mondja hát meg nekem valaki, hogy akkor miért is nevezzem ÉLETNEK azt, amim van? Persze, biológiailag létezem, hiszen van vérkeringésem, lélegzem és az agyam is működik... az most lényegtelen, hogy pontosan hogyan, mert csak az számít, hogy mechanikailag működik.

Egy zombi és köztem csupán annyi a különbség, hogy nekem vannak érzéseim. Engem zavar, hogy azért létezem, hogy létezzek. Hogy nap, nap után csak azért vagyok, mert még... vagyok. Lefogadom azok a szerencsés flótások nem gondolkoznak ilyesmiken, miközben a napi betevő hús után csoszognak.

Jól van, kiengedtem magamból. Ez egy ilyen nap, időszak a számomra, nem kell félni, túllépek ezen is. Sosem szabadultok meg tőlem... habár azért csak kérdezősködjetek körbe, hátha találunk egy készséges vadászt. Ha a lehetőség adott, akkor érdemes nem elszalasztani.



Hozzászólás
Tivadar Tivadar
2013-06-03 16:45
Eszembe sincs lebecsülni :), sőt a rádiót hallgatva szereztem erről tudomást, ezért is ebből a műfajból választottam kód nevet :D
Papa Papa
2013-06-03 09:47
Drága barátom, ne becsüld le a szaktudásomat! egy valamiban vagyok igazán szakértő és az a pornó. Behatóan ismerem a hölgy munkásságát :D
Tivadar Tivadar
2013-06-03 05:11
Vigadjunk egy kis morzsával: Kezd összeállni bennem a pactolous.hu v2.0 (kód név: Delta White) kinézete és fejlesztési terve. A napokban elkezdem lefektetni az alapokat.

Addig ajánlom, főleg Papának a kód névvel való kép keresést a Googleben. ^^
Pactolous Pactolous
2013-06-02 20:38
Felesleges keseregni az életen, mert ez lesz még rosszabb is, amikor albérletet/lakást kell fizetni, amikor éhbérért dolgozol, amikor a mindennapi robot után csak épphogy hazaesel... és akkor ezek még mindig nem tragédiák. Ha már most ilyen kesergősek vagyunk, mi lesz később? Meg kell rázni magunkat, aztán továbblépni, nem beleőrülni.
Papa Papa
2013-06-02 09:50
Az én mentalitásom is hasonló, de néha muszáj kiírni... kiordítani, ami fáj. Valamennyit segít. Nem sokat, de egy kicsinek is örülni kell.
Tivadar Tivadar
2013-06-02 00:26
Depresszió ellen: Gondolj arra, hogy tartozásod van, mert kiválasztott vagy. Kiválasztott lettél azon millióból, akik elhulltak a csatában melletted és egyedüliként fúrtad át magad a petesejten. Nem kis győzelem volt ám ez, ha belegondolsz az útba ami oda vezetett és hogy mennyien indultatok. A tartozás sem kicsi, mert tartozol nekik azzal, hogy ha már kiválasztottként győzedelmeskedtél, ezt a pitiáner kis éltet végig éled úgy, hogy nem adod fel ha eléd gördül némi kis akadály, akár százszor is történjen meg. Mi ez ahhoz képest amilyen harc, versengés ott dúlt. Segítek: lóxar

Mondom ezt úgy, hogy 1996 óta távozni készülök, de mint neked is, nekem is tartozásom van, így csak magamba marok, azzal, hogy gyártom a semmibe a több tucat hulladékot.
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!