Vihar utáni csend (Aly & Fila - Quiet Storm)

Írta Pactolous Dátum 2013-09-01 23:20 Hozzászólás 0 Olvasta 1039 | Rovat: Kritika »

A trance gyorsabb, epikusabb alfajának rengeteg tehetséges művelője van, az egyiptomi duó, Aly & Fila ezen emberek közé tartozik. 3 év után ismét szerzői albummal jelentkeznek, azonban szomorúan kellett konstatálnom, hogy sajnos néha a legnagyobbak is meg-megbotlanak.

Bár már régóta a porondon van a páros, mégis 2010-ig kellett várni az első nagylemezükre. A Rising Sun nálam anno nagyon betalált, frankó slágerek másztak le róla, ütős debütálás volt a szerzői albumok terén. Talán épp ezért is olyan hatalmas nagy csalódás mostani korongjuk, a Quiet Storm. Néhány gyöngyszemtől eltekintve ugyanis ez az album kifejezetten gyenge eresztés lett, Aly & Fila most alulmúlta önmagát. De mi is történt?


Laily (Intro) (feat. Karim Youssef)
Itt még semmi gond nincsen: remek, andalító kezdéssel startol el a lemez, amiben hagyományos arab ének is szerepet kapott Karim Youssef jóvoltából. Sajnos ez a dal tényleg csak egy felvezetés, így elég rövid, pedig meghallgattam volna egy erőteljes folytatást.

Running Out of Time (feat. Chris Jones)
Az év első felében bemutatkozó nóta ereszti ki ténylegesen a szellemet a palackból… azaz csak eresztené. Valami miatt a dal nem tudott slágerré válni, eltűnt a ködben, és sajnos az itteni hangszereléssel sem fog onnan előkecmeregni. A basszusok erőtlenek, akárcsak az ütemek, a tomboldának szánt részek gyengék, Chris Jones énekéből pedig rendkívül keveset hagytak meg, így elég nagy űrt hagy maga után a dal. Uplifting verzióban jobb az összhatás, de itt sajnos nem az kapott helyet.


A "Running Out of Time" videoklipje

Mysteries Unfold (feat. Sue McLaren)
Ez a Sue McLaren kiváló énekével megtámogatott szám már kisebbfajta slágernek számít, nem is véletlenül. Egyszerű, de mégis csodás dallammal rendelkezik, ugyanakkor szívfájdalom, hogy a lemezre megint egy progresszív beütésű változat került fel. Érthetetlen, amikor ebből is a gyorsabb változat az, ami köröket ver rá erre a verzióra. Értem én, hogy tömény lenne egy egész albumnyi uplifting, de ez így akkor is sántít.

Speed of Sound (feat. Tricia McTeague)
Armin Van Buuren 2013-as A State of Trance lemezének kritikájánál már elmarasztaltam ezt a számot, és most sem tudom dicsérni. Demó hangzás a köbön, pedig a dalnak lenne hangulata, és még akár a lassabb tempó is jól állna neki, de ezt a retrós/elavult hangzást kár volt alárakni.

Fireisland (with Solarstone)
Újabb ismerős darab, de szerencsére ezúttal a zseniális fajtából. Amiben Solarstone keze is benne van, az biztos, hogy arannyá válik, így volt ez tavaly is, amikor a saját albumán feltűnt, majd később, amikor kislemezen is kijött ez a szám, és most sem vesztett fényéből. Ezúttal egy chill-esebb változat simogatja lelkünket, és itt most jól jön ki, hogy másik verziót szemeltek ki az egyiptomi srácok.


Ízelítő a "Fireisland" című számból

End of the Road (feat. Jaren)
Végre-valahára úgy tűnik Aly & Fila észbe kapott! Még mindig nem uplifting, épphogy még progresszív, de halleluja, van lendület, sodrás! A hangulat is teljesen rendben van, Jaren éneke ismét csodás: hát kérem, ezt a színvonalat kellett volna hozni az elején is!

Daydreaming (vs. Arctic Moon)
Az ifjú lengyel reménység, Arctic Moon társult be a srácokhoz, ami papíron nyerő összeállításnak bizonyult. A tempó ott magasodik, ahol elvárja az ember, a hangzás tipikus, és tulajdonképpen örülnöm kéne, nem? A helyzet az, hogy ez a kollaboráció közel sem lett átütő erejű, sajnos kicsit jellegtelen, sótlan: 3 ember munkájából többet is ki lehetett volna hozni.

Mother Nature (feat. Rafif)
A begyorsulás nem sokáig tart; egy újabb lassú dal csitítja nyugalomra a táncparkettre vágyókat. Ez olyannyira sikerül is, hogy a katatón állapotból csak egy kiadós áramütés ébreszthet fel bennünket. Fáj leírni, de ez egy unalmas, altató dal, amiben semmi magával ragadót nem véltem felfedezni. Léptessük is tovább!

First Sun
Ismerős hangszínek úsznak be: a jellegzetes Aly & Fila-féle szintik előkerültek végre. Ezen felül egy szépen épülő kiállással is rendelkezik a dal, a remek főtémáról nem is beszélve. Egy röpke 4 és fél percre megmutatják a srácok, hogy milyen számokkal kellett volna megtölteni a lemezt.


Ízelítő a "First Sun" című számból

Your Heart is Mine (vs. John O'Callaghan feat. Eli)
Ismét két uplifting mágus közös dobása következik, és ismételten elmarad a katarzis. A kiállás valahogy nem az igazi, a beindulás elmarad, be kell érnünk egy szolid, acid-es beütésű csapatással, ami viszont távolról sem az igazi.

Quiet Storm (feat. Sue McLaren)
Azt hinné az ember, hogy egy újabb chillout nótával van dolga, és félig-meddig igazunk is van. A tempó pergősebb, de alapvetően ez is egy lazulós szám, és szerencsére az összkép itt sokkal fényesebb. A hangszerelés összeáll, a dallamok ülnek; nem is várnánk mást egy címadó tételtől.

City of Angels
A lemez vége felé kezdek kifogyni a szinonimákból, főleg ha ilyen „tizenkettő egy tucat” számokra kéne valami frappáns jelzőt találni. Semmi komolyabb gond nincs ezzel a dallal, de vele is csak a tracklist bővült, nem fogunk ódákat zengeni róla.

Brilliant People (with Giuseppe Ottaviani)
Szerencsére ezt a nótát már dicsérhetem, sőt, már meg is tettem Giuseppe Ottaviani albumánál, a Magenta kritikájánál. Néminemű áthallás, „recycling”-feeling bejátszik, ugyanis a szétvagdalt vokáltéma eléggé hasonlít az FKN feat. Jahala – Why című számra, amit történetesen pont Aly-ék remixeltek meg. Azonban mindez nem annyira vészes, és az egyszerű, de szép dallamok megteszik a hatásukat.

Without You (feat. Susana)
Nincs trance album Susana nélkül – lassan már tényleg igazzá válik ez az állítás. Volt idő, amikor kissé elegem lett ebből a nőből, kissé sokan kapták fel, és az énekstílusa sem túl változatos, de mostanában ismét megkedveltem. Ebben a számban például egész jó teljesítményt nyújt, szinte el is feledteti velem, hogy a kiállás mennyire System F – Cry / Lightforce – Join Me (jó, tudom, H.I.M.) utánérzés. Lehet, ez másnak fel sem tűnik, amikor pedig beindul a nóta, már úgysem ezzel foglalkozunk. Amúgy minden kötekedés ellenére, ezt a számot is a jobbak közé sorolom.


Ízelítő a "Without You" című számból
Tula
Itt meg az jött össze, ami a City of Angels-nek nem: egy faszájos kiállást összehozni! Halk vonósok, szétszabdalt énekfoszlányok, nem túl bonyolult szintitémák, majd mindez úgy indul be, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Én nem is értem, hogy az ilyenek mellé, hogy kerülhetett fel a többi szürke kisegér.

Where to Now (Outro) (feat. Sue McLaren)
Végezetül egy rendkívül nyugodt, majdnem akusztikus dalocskát kapunk, zongorával, vonósokkal, Sue McLaren gyönyörű énekével, majdhogynem solarstone-i minőségben! Bárcsak az egész lemezre így kellett volna keresgélnem a dicsérő jelzőket!

Mielőtt összegezném a lemezről a véleményemet, kivételesen másét kopiznám be ide, annál is inkább, mivel nagyon is egyetértek vele. Egy külföldi fórumon leltem rá, és rendkívül tanulságos:
„A francba, ez rossz.

(…) Nem úgy értem, hogy teljesen rossz, hogy egyenesen hallgathatatlan, de attól, hogy vannak uplifting számok is az albumon még nem lesz jó. (…) Ha most megkérdeznének engem, hogy „Milyen is volt a City of Angels?”, nem tudnék visszaemlékezni (…). A legtöbb itteni uplifting szám átlagos és, őszintén szólva demóhangzású. Senkinek nincs afelől kétsége, hogy a srácok képesek a saját hangzásukból több, mint 70 percet kicsikarni. De ezek a számok eseménytelenek, kiszámíthatóak és még a rendes dallamokat is nélkülözik. Nem, egy egyszerű ’pluck’ szintiakkord még nem nevezhető minőséginek. Hol vannak a vezérdallamok? Vagy éppenséggel a különböző hangok és hangszerek összetettsége, mélysége (emlékezzünk csak vissza a 200 című dalukra – az sem rendelkezett igazi vezérszintivel, de annyi mindent beleraktak, annyi történést, hangszert)?

A progresszív számokról meg jobb nem is szót ejteni. Értem én, hogy kell néhány ilyen egy lemezre, és nincs is bajom a jó progresszív trance-szel, de ez egyszerűen unalmas és összességében nem jó hallgatni. Én még azt is jobban értékelném, ha ellopták volna valakinek a hangzását, valaki olyannak, akinek van tehetsége hozzá (pl.: Brave), ahelyett, hogy ennek a fingós basszusnak, és éles, psy beütésű kick-nek a keverékét nyomnák le a torkunkon. Számomra a First Sun és a Without You a legjobb számok innen – ezeknek tényleg van dallamuk. (…) Ne értsetek félre: én kedvelem Aly & Fila-t. És szeretem az uplifting trance-et. De ez akkor is egy rossz album."
Nincs mit szépíteni: a Quiet Storm bizony tényleg lapos album lett. Nekem azért több szám tetszik a lemezről, mint a fent idézett fórumozónak, de szavaival sajnos nem tudok nagyon vitatkozni. Talán egy remix album képes lesz a lemez fényén emelni, de addig, így, ebben a formában nemcsak, hogy nincs esélye az Év Albuma kategóriában, de még nevezni sincs értelme. Én sajnálom a legjobban! Majd hallgatom csak azt a 8-9 számot, a többit pedig fedje jótékony homály.


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!