Gumiszoba - 11

Írta Pactolous & Papa Dátum 2013-11-26 21:07 Hozzászólás 0 Olvasta 2748 | Rovat: Gumiszoba »

Ezennel kihirdettetett, hogy az annuális, XI. Gumiszoba ceremónia megkezdődött! Gyertek feleim, gyűljetek körénk!

Szóval itt a 11. Gumiszoba, ezúttal két részletben, hogy könnyebb legyen mindenkinek. Annyi mindenről ejtettünk szót, hogy nem is próbálom meg mindent megemlíteni pár mondat erejéig, mert akkor megint addig gépelnék, míg elveszne minden. Ezúttal inkább szerkesztek egy tartalomjegyzéket, hátha az úgy figyelemfelkeltőbb!


Tehát, a 11. adás a következőkről szólt, kronológiai sorrendben!

Első rész

- Kapható a Star Wars-os vibrátor! (csak, hogy érezd az erőt...)
- Aquapark nyílt Észak-Koreában! (ez nagy dolog, tényleg, el a kezekkel a rakáték indítógombjáról!)
- Új amerikai őrület Nascar rajongóknak: bacon-ös ízesítésű tejshake!
- Lepje meg büdös szeretteit szárított marhahús illatú szappannal!
- Büntessük meg a zaklatókat az új japán videojátékban, a Punishment Punch Girl-ben!
- Anime készül az Internet Explorer 8-ból (ez már önmagában akkora blődség, hogy ide minek is bármit írni...)
- Kiderült, hogy mi köze Thor-nak a csütörtökhöz (na erre varrjatok majd gombot, még hogy mindig csak a tűzijáték, meg a hülyeség!)
- Ismét egy kis japánság: nagymellű tolltartókat (vagy miket) minden asztalra!
- A múltkori adás után most végre megmutatjuk, hogyan is néz ki egy jó Optimus fővezér akciófigura!
- Még egy kis Transformers: valami kép kiszivárgott, ami nem ábrázol semmi jót. Ennek apropóján viszont találtunk női Transformer-t is.
- Ijesztő videó: műugrás közben ütközött össze két gép (szerencsére nem volt halálos áldozat)!
- Elmebeteg ötlet! Macska irányítású Chebacca csalijelmez Halloween-ra! Ha nem akarsz buliba menni...
- Kínos szellemvadász baki! A Portal címá kultikus játék szállóigéjére hitték azt, hogy szellem műve (ezt csak így linkeljük be, de azért tanulságos)




Második rész
- Egy Omlet nevű angol cég láthatósági mellényeket fejlesztett ki... csirkéknek.
- Ahová lépek játékterem! Na, Kubában már nem, ugyanis betiltották a játéktermeket és a mozikat!
- Kínában egy házaspár eladta 3 újszülött gyermekét, hogy telefont és laptopot vehessenek. Szerintük persze azért, hogy jobb életet biztosíthassanak nekik (persze, kinek is kell egy szaros iPhone megy egy laptop...).
- Indiában élt a Facebook leghűségesebb rajongója: felakasztotta magát egy lány, mikor szülei eltiltották a közösségi oldaltól!
- Társasjáték extravaganza! Löff, licit, izgalom! 5 részes kvartett! Szuperfarmer!
- Nem létező ezoterikus rovatunkban két mély életbölcsességet is megosztunk a nagyérdeművel (csodásak lesznek!)
- Filmes hírek: folytatódik magyarul a Dragon Ball Z. Egyéb híreink: Afrikában még mindig éheznek...
- Seth MacFarlane új rajzfilmsorozatot indít, nem kicsit lesz politikailag inkorrekt!
- Kész a Star Wars első (negyedik) részének a nahavo nyelvre lefordított változata! (vártunk már erre egy páran, nem?)
- Lesz Lake Placid vs. Anakonda! Egyéb híreink: Afrikában még mindig éheznek...
- A DC univerzum döglődik a Marvel mellett! Részletes elemzés Papától, aki azt hiszi magáról, hogy Batman.
- Badass az új Amerika Kapitány trailer! Egyéb híreink: talán már nem éheznek annyian Afrikában...
- Megérkezett a LEGO Movie újabb előzetese, és szerintünk nagyon jó lesz! De ha nem, akkor megyünk Afrikába éhezni!




Ugye, hogy milyen sok így is? Na, akkor tessék meghallgatni a kétrészes epizódot, éééééééés.... itt szeretném még egyszer bejelenteni, hogy:

LEHET JELENTKEZNI VENDÉGKÉNT A MŰSORBA!

Ha úgy gondolod, hogy helyt állnál mellettünk, ledumálnál minket a porondról, vagy csak simán szeretnél elbeszélgetni velünk mindenféle témáról, akkor jelentkezz a főoldalon látható e-mail címen. Ahogy az adás végén is megemlítjük, még folyamatban van a tervezés, valamiféle Skype-os dologban gondolkodunk, de majd meglátjuk. Mindenesetre mikrofon és felvevő program szükséges részvételhez, ha ezek megvannak, akkor már csak lelkesedés kell! Gyertek, bolondítsuk meg a receptet!



Feel the Force... aha...


Na, hagyjál engem ezzel bacon!


Hát ez marhajó...


Ha van olyan, hogy nextgen, akkor ez a prevgen...


IE8 anime... érdekes termékkapcsolás...


... erre a reakció, katt a képre a nagyításhoz!


"Azt szeretem benne, hogy van tartása..."


"...néha mondjuk a szívére vesz dolgokat..."


"...de a két szép mell szemével mindig lekenyerez!"


Ez minőség kérem szépen!


Optimus Mogorván lovagol? EMK? (Ejj, Mi a Kő? - ez a magyar WTF!)


"Nőből vagyok, de nem kenyerem a háztartásbeli robot..."


Még jó, hogy mindenki túlélte!


Persze, poén, de a macskákból simán kinézem ezt...


.....löff....


És ott az F betű a mellkasán!


Szövegírás: egyes!


Azért a Közép-Amerika Kapitány nagyobbat ütne...



Jó lesz ez, jó lesz ez...


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!