A hatodik

Írta Pactolous Dátum 2016-07-21 21:15 Hozzászólás 0 Olvasta 2189 | Rovat: Hírek »

Elérkeztem a magamnak kitalált serkentő játékom félidejéhez, elkészült a hatodik darabja is a Préliminaire című sorozatomnak.

A lényeg nem változott: intro, azaz bevezető jellegű számok érkeznek havonta, mindegyik más-más hangulattal. Míg az előző egy kísérletezgetősebb megszólalással dolgozott (madárcsicsergés, kevés dallam, furcsa szerkezet), addig ez mondhatni egy klasszikusabb nóta. A sejtelmesség megmaradt, de érzésem szerint a végére sokkal inkább kiteljesedik, mint az eddigiek. Akár teljes értékű dal is lehetne belőle, bár nem valószínű, hogy e célból visszatérek majd hozzá. A két gépen való komponálás és a kánikula nem segített a helyzetemen, de ahogy megérkezett a lehűlés, a kreatív(nak tartott) energiacelláim is feltöltődtek és végül sikerült kis késéssel befejezni a Préliminaire #6-ot.


A napsütéses képért külön köszönet Briginek!

Mivel túl vagyunk a felén, szeretném megkérni azokat a törzshallgatóimat, akik eddig mindegyikbe belekóstoltak, hogy kommentben jelezzétek nekem, melyik nyerte el a tetszéseteket? Nem azért, hogy örüljek a fejemnek, mekkora király csávesz vagyok (nem), elsősorban a kíváncsiság hajt, vajon hányas számú Préliminaire lett a leginkább eltalálva? Vagy melyik ment nagyon félre? Mindkettő érdekel, nyugodtan megírhatjátok a személyes véleményeteket, hátha okulok belőlük. Előre is köszönöm szépen!

Ehhez az új számhoz pedig kellemes hallgatást kívánok és köszi, ha kedveled imitt-amott vagy ha éppen megosztod!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!