Az örömút vége (Roxette - Good Karma)
Pactolous
2016-12-21 21:11 
0
3278
| Rovat: Egy korszak lezárása, legyen akármilyen kimagasló eredményekkel teli, mindig hagy egyfajta szomorúságot az emberben. Kiváltképp ha kényszerből történik meg, nem pedig önálló döntés miatt. A Roxette együttesnek a 30. évforduló megünneplése közepette olyan döntést kellett meghoznia, ami bizony fájdalmas volt, de szükségszerű. Enyhítendő a fájdalmat kijöttek még egy albummal, de hogy lesz-e folytatás vagy pedig egy korszak mellett más is lezárul, az még a jövő zenéje.
A Per Gessle és Marie Fredriksson által alkotott duó szerintem nem szorul bemutatásra. A Roxette egy legendás zenekar, nehéz ezzel vitába szállni. Szerencsére még a mai napig aktívak, erre jó példa a mostani új lemezük, a Good Karma. A kérdés persze az, hogy vajon ez lesz az utolsó? A banda le kellett, hogy mondja jubileumi turnéját Marie egészségére hivatkozván és ez bizony szomorú. A hölgynél 2002-ben agytumort diagnosztizáltak és bár szerencsésen kigyógyult belőle, az utóbbi időben nagyon nehezére esett neki a mozgás, a koncerteket is végigülte. Elképesztő energiákat mozgósítva még így is kiemelkedő teljesítményt nyújtott hangilag, de idén sajnos már erre sem lesz képes, orvosai ellenezték, hogy egy kimerítő turnéval fárassza magát. A Roxette koncertezős napjai így sajnos véget értek.  Nem lesznek fellépések, de attól még alkothatnak további muzsikákat, nem? Meglátjuk, egyelőre nem utalnak a Good Karma-ra utolsó lemezként, ugyanakkor egyfajta búcsúhangulat mégis átlengi. Pedig a duó bevetett mindent, hogy új rajongókat is bevonzzanak, de a régieket se riasszák el. A klasszikus Roxette hangzásba friss elektronikát pumpáltak bele, a zenekar történetében pedig először külső segítséget is igénybe vettek fiatal producerek képében. Ez érződik is a hangzáson, nem egy nóta mozdul ki a komfortzónából egy kis kísérletezgetős túrára. Hogy ez mikor hogyan sült el, arról most regélek nektek! Why Don'tcha Egyszerre üt meg egy visszafogottabb és egy bulizósabb hangulatot: előbbit a gitárok és a tompa dobok miatt, utóbbit pedig a vidám megszólalás és a véletlenszerűen előtérbe kerülő elektronika miatt érzem. Szerintem nyugodtan lehetett volna erőteljesebb is, de így sem rossz. It Just Happens Íme a Roxette 2016-ban! Ennél többet már csak önismétlés lenne írnom, de azért megpróbálom. A refrén, a dallamvezetés, az atmoszféra mind-mind annyira jellegzetes, hogy más bandától szinte elképzelhetetlen lenne. A megszólalás mégis van annyira modern és (nem túlságosan) múltba révedősen nosztalgikus, hogy még ma is kurrens legyen. Képes a fejekbe ültetni magát, ez pedig a jó sláger egyik ismérve. Az "It Just Happens" című dal videoklipje Good Karma Még épphogy nem túlságosan, de már érződik egyfajta túlhangszereltség a dalokon. Mindenféle effektet belezsúfoltak, sokszor még az énekre is rárakva (pedig erre szerintem nincs szükség, néha már fel sem lehet ismerni, ki énekel), viszont a hangulat megint felemeli a nótát. Mit felemi? Az égbe repíti! Érződik egy csipetnyi nyolcvanas évek, nélküle valószínűleg nem is ízlene annyira, vele viszont tökéletesen beilleszthető az életműbe. Az egyik kedvencem a lemezről, méltó is arra, hogy címadó legyen. This One Bajosan lehetne kevesebb szövegű a refrén, maximum akkor csak, ha egyetlen egy betűt ismételnének végig. De félre cinizmus, a harmadolós tempójú dal így legalább énekelhető, úgy is mondhatnám, hogy koncertre való, de hát sajnos ez már nem valósulhat meg. You Make It Sound So Simple Most már azért elég feltűnő az is, hogy az új album refrénjei nem bővelkednek a barokkos körmondatokban. Oda se neki, ha a melódiák ülnek és azért ez most is így van, még ha a Roxette hangulatot kicsit el is hagytuk útközben. Érdekes próbálkozás a lassú műfajok terén, már majdnem chillstep, ismét jó pár effekttel. Stílusgyakorlat? Felvágás a fiatalok előtt? Ki tudja... From a Distance Vidámnak tűnő zenei alappal rendelkező keserédes nóta, annak tudatában főleg, hogy egyes sorok mennyire rímelnek Marie állapotára. Ilyenkor szívszorító a tudat, hogy ez lehet az utolsó Roxette album, amit ezen a Földön hallunk. Some Other Summer Láttam egy videót Per Gessle-ről, egy interjú során arról mesélt, mennyire furcsának tartják egyesek, hogy még mindig a régi iskola szerint írja a popslágereket. Épp ezért ezt a dalt úgy komponálta meg, ahogy a mai szerzők szokták: ugyanaz a négy akkord egymás után, végig. Egyszer van csak egy kis váltás, de akkor is lényegében ugyanaz szól. Érdekes koncepció, és bár megy így is neki, hisz a nóta kellemes, azért ütősebbek azok a számok, amikor a saját módszerei szerint dolgozik. A "Some Other Summer" című szám dalszöveg videója Why Don’t You Bring Me Flowers Végtelenül szomorú és lassú szám, ami nélkülöz mindenféle elektronikát és jóformán csak szimfonikus hangszerekkel támasztja meg Marie fáradt hangját. A vissza-visszatérő dalolászós rész tetszetős, de én vártam, hogy egy bizonyos dallamvariálás nem csak egykeként tűnik fel. You Can't Do This To Me Anymore Rap jellegű szövegek, minimalista refrén, széttorzított ének foszlányok; nem tudtam először hova tenni ezt a nótát. Kísérletezgetnek szinte mindennel, de az idegeink mégsem szakadnak szét ettől. Az a kevés melódia, amire épül a dal ügyesen lép fel és alá bizonyos időközönként. Mégis, az egész épp csak annyira elég, hogy ne egy zavart tekintettel párosított "érdekes" hagyja el a szánkat. Talán idővel beérik. 20 bpm A létező összes effektet kipróbálják az éneksávon, egyes helyeken az elektronika kikarcolja a hangfal oldalát, a refrén viszont lendületes és összességében sokkal izgalmasabb, mint az előző próbálkozás. April Clouds Akik netán figyelemmel követték a Roxette duójának szóló karrierjét is, az már találkozhatott ezzel a dallal Per Gessle 1997-ben megjelent albumán, a The World According to Gessle címűn, csak akkor még Wish You the Best néven szerepelt, másféle hangszereléssel és imitt-amott eltérő szöveggel. Természetesen emiatt a hangulata is teljesen más, a mostani, zárás jellegű átdolgozást már Marie énekli. A megszólalás végre mellőzi az elektronikát és előtérbe helyezi a vonósokat, a zongorát. Az atmoszféra búcsúzó jellegű, fájdalmas, szomorkás; hiába van benne pozitív töltet, ez valószínűleg az utolsó Roxette dal, minden értelemben. Ízelítő a "Good Karma" című számból Persze én ezt nem szeretném. Örülnék neki, ha Marie egészsége még megengedne annyit, hogy elénekelhessen nekünk pár számot. Szeretném, ha a Roxette nem tűnne el. Ha megnyerném a szépségkirálynő választást, én nem világbékét szeretnék, hanem azt, hogy a kedvenc zenekarjaim minél tovább zenélhessenek. Egyikre sincs sok esély és ebbe sajnos bele kell törődnünk. A Good Karma mindenesetre egy érdekes hibrid lemez lett: visszafelé kacsintgatós, de előrefelé menetelős, hol vidám, hol keserédes, hol szomorú. Kicsit talán olyan, mintha egy életút összegzés lenne. Én egy fokkal erősebb búcsúzást kérek a zenekartól, szóval még jönnek legalább eggyel, de ha mégis ez lesz az utolsó Roxette lemez, akkor sincs harag. Köszönjük szépen az eddigi felejthetetlen slágereket, de remélem még találkozunk!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!