Egy kultfilm utánfutója (T2 - Trainspotting)
Pactolous
2017-03-05 20:41 
0
2380
| Rovat: A kultfilmeket általában gyanúsan méregetem, sokszor nem hatnak rám úgy, ahogy azt megkülönböztető megítélésük indokolná. Kevés kivétel azért még így is akad és a Trainspotting ezek között szerepel, pedig sokáig meg is feledkeztem róla, de pár jelenet így is örökre bevésődött az agyamba. Az első újranézés után pedig több is. A második résszel viszont szerintem nem ismétlődik meg a történelem.
A kultfilmekkel az a probléma, hogy folytatni őket egy életveszélyes kaszkadőrmutatvány. Könyv formában Irvine Welsh már élt ezzel a lehetőséggel, hiszen a Trainspotting után jött a Pornó, ami 10 évvel később veszi fel a fonalat, és szinte kötelező jelleggel leszállította az előzmény történetet is Skagboys címen. Miért is ne lehetne ezt akkor filmen is megvalósítani? Nos, a folytatás lehetősége már többször felmerült de sem a rendező Danny Boyle, sem a szereplők (többek között Ewan McGregor) nem nagyon erőltették a dolgot. És lám, 2017-ben mégis itt van a T2 - Trainspotting. Végre láthatjuk, hogy mi történt ezzel a drogos/iszákos lúzer csapattal, mi változott és mi nem 20 év alatt. De akartuk egyáltalán tudni?  A kultfilmek az esetek többségében önmagukban erősek. A Trainspotting is ilyen volt. Egy mélyen drámai és valóságszagú sztorit mutatott be, szereplői egyszerre voltak kedvelhetők és megvetendők, hiszen hibát hibára halmoztak, amiknek kegyetlen következményei voltak, mégis vártuk, hogy megtalálják a kiutat, a megváltás megérkezik. Persze nem, egyedül Mark ragadott meg egy lehetőséget, egy erkölcsi síkon nehezen védhető, de mégis érthető indokkal Ő az életet választotta a lassú rothadás helyett, ehhez viszont fel kellett égetnie a hátrahagyott hidakat. A T2-ben visszatér ezekhez a hidakhoz, szembe kell néznie, milyen folyamatokat indított el és azok hol tartanak most. A cél legalábbis ez lehetett, a folytatás mégis inkább csak egyetlen egy dolgot tolt az arcunkba: eltelt húsz év! És más semmit. Egy kultfilm attól lesz kultfilm, hogy a közönség felismeri annak értékeit, és ezáltal felemelik. A Trainspotting témaválasztása, vizuális megoldásai, színészi játékai, a húsig hatoló dráma között megcsillanó apró humorforrások, az elkeseredettség ábrázolása, a fantázia beemelése a realitásba mind-mind ilyen értékek és ettől emlékezetes maga a film. A T2 sajnos ennek csak halovány utánzata, nosztalgikus mímelése. Ugyanannyira fáradt, mint a szereplők. Ez persze lehet tudatos is, de nézni sajnos elég kellemetlen. A néha-néha megjelenő Boyle-ra jellemző képi hatások inkább öncélúak, mint hatásosak. A színészek teljesítménye sajnos közel sincs ahhoz, amit 1996-ban nyújtottak (ismétlem, ez lehet megint tudatos, reflektálva az eltelt húsz évre, de szerintem ezt csak én magyarázom bele, hogy kicsit védjem a filmet). Humor az van, azzal nincs probléma, ellenben a dráma már nem hangsúlyos, így nincs is semmi, amin ténylegesen izgulhatnánk vagy megdöbbenhetnénk. Akadnak olyan momentumok, amik emlékezetesek, mint például Spud öngyilkossági kísérlete vagy Mark felújított monológja, de ez nem sok. A T2 egy bosszútörténet, ami a vége felé kínosan elszakad a valóságtól és felmerül a nézőben, hogy jó filmre ült-e be.  Egy kultfilm összeszedett, tartalmas és évekig lehet rajta csámcsogni, elemezgetni. A T2-t pár óráig és azt is csak azért, mert próbálunk megfejtést találni a lógva hagyott jeleneteknek. A film feldob pár helyzetet, visszahoz régi ismerősöket, de nem kezd velük semmit. Itt megint csak azt éreztem, hogy a nosztalgia eszközével akartak a nézők kedvére tenni. Ez főleg akkor nyilvánvaló, amikor újra felidéznek régi pillanatokat (például amikor Mark rámosolyog a kocsira) de konkrétan az első Trainspotting-ból is bőven szerepelnek képkockák. Azzal viszont engem is lenyűgöztek, ahogy az anno kimaradt jeleneteket felhasználták most flashback-nek. Így számunkra is félig-meddig újnak hatottak ugyanakkor megőrizték régiességüket. És igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem futott végig a hátamon a bizsergés, amikor megláttam újra ezt a szedett-vedett bagázst vagy amikor újra felcsendültek a Born Slippy taktusai (itt mondjuk megjegyezném, hogy a soundtrack-et milyen elképesztő hanyagsággal állították össze). A T2 tehát nem egy botrányos film. Éppenséggel csak langyos és nagyon-nagyon fáradt. Semmiképp sem méltó az első részhez, igaz, nem is gyalázza meg azt. Jelenléte viszont majdhogynem felesleges. A kultfilmek a közönség kiválasztottjai, meghatározó jelentőségű, hosszas beszélgetések központi témái, hivatkozási alapok. A T2 viszont soha nem lesz kultfilm, csak egy öreg utánfutó, amit kár volt hozzácsatolni ahhoz az autóhoz, amiben így is minden tartalom elfért.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!