Az N betűs szót szádra ne vedd! - A PewDiePie vs. Firewatch botrány

Írta Pactolous Dátum 2017-09-13 16:44 Hozzászólás 4 Olvasta 126 | Rovat: Gőzkieresztő »

Ismét kiverte a biztosítékot sokaknál a világ egyik legismertebb streamer-e, YouTube sztárja, a svéd PewDiePie. Nem, nem akarok átlényegülni gamer oldallá: én már csak játszani szeretek, az ezt körülölelő iparág egyéb történései majdhogynem hidegen is hagynak, az említett úriemberről nem is beszélve. Ellenben amit ez a hír kiváltott a kommentelőkből az engem nagyon meglepett és erről szeretnék pár szót szólni.

Mi is történt? PewDiePie káromkodott egy politikailag nem korrektet az egyik élő közvetítése során. Egész konkrétan elhagyta a száját az afroamerikaiak számára sértő N betűs szó; niggerezett egy keményet, no. Erre a Firewatch című gyöngyszemet alkotó Campo Santo alapítója, Sean Vanaman pohara is betelt és leszedette a játékukból készült videókat PDP csatornájáról, valamint megtiltotta, hogy a későbbiekben az ő termékükről bármiféle mozgóképes anyagot készítsen. Az internet népe pedig alvó oroszlánként horkant fel a hírre, a kommentek hangneme pedig széles spektrumot vonultatott fel.


Voltak, akik elővették a "libsi" mantrát (ezt mások mondták, nem én), miszerint ha az afroamerikaik egymást niggerezhetik, akkor a fehér ember számára ez miért tiltott? Egyesek a Campo Santo-t támadták, hogy milyen jogon veti be a szabad világban a cenzúrát, a tiltást, mint eszközt? Mások a svéd ripacs streamer mellé álltak, mondván, hogy csak kiszaladt a száján és már rohantak is a Firewatch Steam oldalára lepontozni azt. Mondanom sem kell, ezek a halmazok keveredtek is. Akadtak olyanok is, akik szerint ez az egész egy műbalhé, mert a legutóbbi óta már elég sok idő eltelt, kellett valami PDP-nek, hogy ismét róla beszéljenek, amúgy nem történt semmi. Én azonban egy másik vélemény mellett állok ki, szerencsére ilyenekkel is találkoztam.

Az, hogy most a niggerezés ki számára megengedett és kinek nem, az olyan, mint nálunk a cigányozás. Nincs eldöntve, nem beszélnek róla, így adódnak belőle problémák. Nem tisztem eldönteni, hogy így mennyire helyes vagy ártó, egy valaminek viszont egyértelműnek, nyilvánvalónak kellene lennie, akár tetszik, akár nem: ez nem illendő viselkedés. Közéleti személyiség, akinek tevékenységét több ezren, millióan követik világszerte egyszerűen nem viselkedhet így! Még élőben sem! Ebből is látszódik, hogy ez a streamerség még gyerekműfaj, és ezt nyugodtan lehet így is, úgy is érteni. Ahhoz, hogy egy élő szituációban, felfokozott idegállapotban kikerüljünk egy ízes káromkodást nem kevés tapasztalat, de legalábbis rátermettség kell. Egy szóval: profizmus. Nyilvánvalóan ez emberünkben még nem alakult ki. Sokkal ízlésesebb és stílusosabb a káromkodást a minimálisra csökkenteni (nem nullára, egy dramaturgiailag elhelyezett fröcsögés hatásos lehet), épp ezért nem bírom a TheVR munkásságát sem.


A kínos pillanat

A másik pedig, hogy ha mégis kicsúszik egy nem kívánt kifejezés, az legalább ne egy olyan legyen, amibe beleköthetnek. Tetszik, nem tetszik, de például nem ildomos zsidózni, buzizni a nagy nyilvánosság előtt. Rendkívül nagy szegénységi bizonyítványról ad tanúbizonyságot egy ilyen nyelvezet, PDP esetében ráadásul azért érthetetlen, mert svéd anyanyelvű. Nem az amerikai gettóban nevelkedett, nem az utca nevelte, úgyhogy miért pont a "nigger" csúszott ki a száján, miért nem egy "din hoars mamma"? Persze lehet, hogy a néger svédül is nigger, én nem tudhatom... Mindenesetre akkor is fura. Az pedig, hogy a Campo Santo-t támadják emiatt, az nonszensz. Egy fejlesztőnek joga van a saját szellemi termékével úgy rendelkeznie, ahogy akar. Ha úgy érzi, hogy nem akar közösséget vállalni egy többszörösen visszaeső, botrányhős, szabad szájú streamer-rel, akkor joga van hozzá. És megmondom őszintén, ezért abszolút nem tudom bírálni őket. Hacsak nem egy jól kitervelt kampány része ez az egész, de tekintve, hogy a Firewatch már így is túlszárnyalta az elképzeléseket az eladások terén, ezt kötve hinném.


A tanulság az, hogy ha videós vagy, akkor vedd komolyan a munkádat (egyáltalán, tekints erre hivatásként, ne csak szórakozásként) és figyelj arra, hogy ilyen ordas hibákat ne kövess el! A káromkodás pedig legyen egy lehetséges eszköz, amit alkalomadtán bevetsz, ne pedig a központozás hiányát töltsd ki vele egy háromszavas tőmondatban! PewDiePie egyébként azóta bocsánatot kért, elmondta, hogy semmilyen mentsége nincs arra, ahogy viselkedett, és ez így helyes. Beismerte, hogy hibázott, született egy döntés, az élet megy tovább. Visszamehet mindenki a Lidl elé tüntetni, hogy miért nincs kereszt a görög templom tetején...


A bocsánatkérés

Ha érdekel egyébként, hogy ki is az a Pew... nem! Ha érdekel, hogy milyen játék is ez a Firewatch, amiről szó volt, akkor görgess lejjebb, cikk a cikkben: csatolom egy régebbi, publikálatlan írásom, mert érdemes kipróbálni, átélni!

Háztűznézőben tűz nélkül (Firewatch)

Manapság már egyáltalán nem ritka jelenség, ha egy számítógépes játék szándékosan visszafogott és a látványos akció hiányával is elnyeri a közönség szeretetét. Az úgynevezett 'indie', azaz független fejlesztők újszerű megoldásai, bátor kísérletezései és nem utolsósorban kiérdemelt sikerei mások számára is inspirációt nyújtanak. Valami ilyesmi történhetett az epizodikus kalandjátékaikról elhíresült Telltale Studios pár emberével, akik egy saját stúdió alapítása után neki is láttak a Firewatch című játék elkészítéséhez.


A Firewatch egy nem túl bonyolult kalandjáték és egy manapság oly divatos stílus, az úgynevezett "sétálószimulátor" keserédes keveréke. Utóbbiból a belső nézetet, a táj felfedezését és az ezzel járó rengeteg gyaloglást örökölte meg, míg előbbiből a sztorivezérelt narratívát, a remek párbeszédeket és a minimális tárgyhasználatot. Játékosként Henry bőrébe bújunk bele, aki családi problémái elől az erdőbe menekül, pontosabban a Wyoming állambéli Shoshone Nemzeti Parkba. Mint tűzfigyelő, az a feladata, hogy a területén felügyelje a park biztonságát, mert sajnos akik a virágot szeretik, attól még lehetnek rossz emberek, de legalábbis hanyagok mindenképp. Segítőnk, mentorunk, főnökünk és egyetlen beszélgetőtársunk Delilah, aki egy másik magaslesből kommunikál velünk walkie-talkie-n keresztül. Szerepe kiemelkedően fontos, a vele lezajló humoros adok-kapok vagy éppen merengős, szomorkás eszmecserék a játék fénypontjai. A dialógusokért felelős kollégák megdolgoztak a fizetésükért, a szövegek pazarul megírtak, ráadásul még választási lehetőségünk is van, hogy pozitívan, pikírten netán elutasítón reagáljunk, de a beszélgetést mi is kezdeményezhetjük egy tárgyra vagy eseményre rámutatva.

A játékmechanika könnyen elsajátítható, aki játszott már FPS-ekkel, annak nem lesz gondja. Henry helyzetébe könnyen beleélhetjük magunkat, hiszen a mozgás során láthatjuk a kezeit, lábait, a térkép nem egy külön képernyő, hanem ténylegesen az arcunk elé kerül és azon navigálódunk (ez amúgy egy igen hangulatos része a játéknak). Igazán megnyerő és nekem különösen tetszett, hogy a Firewatch üdítően földhözragadt. Henry elég hamar beleszalad furcsa és gyanús szituációkba és a történet előrehaladtával a felszínre kerülnek sötétebb információk is, de sosem lépjük át a valóság határait. Épp ezért ne is számítsunk a sarkunkban loholó élőhalottakra vagy arcunkba ugró szellemalakokra: a játék mellőzi a természetfelettit. Távol álljon tőlem, hogy lelőjem a játék végét, de ez igaz a befejezésre is. A nemzetközi kritikák és reakciók alapján nem mindenki tetszését nyerte el, ahogy a sztori véget ér, és való igaz, hagyhat maga után némi kívánnivalót, de csak akkor, ha valami fergeteges fordulatot várunk. Ahogy írtam, a játék nem száll fel az anyaföldről, érdemes ezt szem előtt tartani!


A Firewatch előzetese

Technikai értelemben a Firewatch nyugodtan nevezhető szépnek, de ezt nem fotorealisztikus jellegének, hanem stílusosságának köszönheti. Van egyfajta rajzfilmes beütése: a színek erőteljesek, a formák leegyszerűsítettek de az atmoszféra pont ezért telitalálat. Henry és Delilah hangjáért felelős színészek kiemelkedő munkát végeztek, nem kis részük van abban, hogy megkedveljük őket. Kevés hibát róhatunk fel a Firewatch-nak, és az is igazából a stílusból fakad. A kaland pár óra alatt megélhető, ezalatt nem sok akcióban lesz részünk. Bár a bebarangolható terület elég méretes, érezhetően terelgetnek minket, nem engedik el a kezünket, az pedig meglehetősen furcsa, hogy egy nemzeti parkban alig találkozunk állatokkal. Ha egy játéknál előnyben részesíted a hangulatot, a karaktereket és a stílust, akkor mindenképp tegyél egy próbát vele! Nyelvtudás hiánya nem lehet akadály, hiszen a megjelenés óta már elkészült a magyarítás is hozzá, úgyhogy csak annyit mondhatok zárásképp: irány ki a természetbe tűznézőbe!


Hozzászólás
Papa Papa
2017-09-13 22:02
PDP-t az internet rákfenéjének tartom, egy betegség szimptómájának és örülnék, ha jóval kevesebben tartanák szórakoztatónak, de hát ki kinek ingét ne adja a papnéra. Vagy valami ilyesmi.

A konkrét esetről a véleményem, hogy... meh. PDP olyan, mint a Kiszel Tünde, nem szabad etetni a trollt.... utóbbi esetében majdnem szó szerint vehetjük ezt :)

Az a baj, hogy manapság az internet sem olyan, mint egykoron volt. Visszasírom az időket, amikor csak buzizták egymást az emberek, meg kurvaanyáztak és nem háborodtak fel minden szir-szaron. Félreértés ne essék, van, amin érdemes, de a legutóbb abba futottam bele, hogy miért nincs konkrétan afroamerikai sereg a Warhammer 40.000-ben... The fuck cares? :)
masuda masuda
2017-09-13 19:58
A káromkodás éppúgy csak szavak összessége, mint bármi más. A legtöbb esetben nem is kell (nem lehet) szó szerint értelmezni, hiszen csupán az ember frusztráltságát fejezi ki. És szerintem inkább káromkodva vezesse le valaki a feszültségét, mint tettlegességgel.

(nem tudom ki az a Mucsi :D)
Pactolous Pactolous
2017-09-13 19:34
Van benne valami, amit mondasz, én sem hiszem, hogy rasszista lenne, egyszerűen csak valami durvát akart mondani. De szerintem ez, hogy a túlzott káromkodás menő, legalább akkora baj, mint az, hogy már semmit sem lehet mondani, mert valamelyik csoport így is úgy is megsértődik rajta.

A túltolt káromkodás egyedül Mucsinak áll jól :D
masuda masuda
2017-09-13 18:40
Én azon a véleményen vagyok, hogy rossz szavak, mondatok nincsenek. Minden a szándéktól függ. A baj valóban ott van, hogy ugye a szándék nem mindig egyértelmű, és egyénenként/hangulatokként változhat az értelmezése. Viszont manapság az emberek annyira egoisták, hogy a legkisebb dolgokat is szinte személyes sértésnek veszik.

A szóban forgó videót ugyan nem láttam (mert különösebben nem érdekel pewdiepie), de kétlem hogy konkrét embercsoportot akart szánt szándékkal sértegetni. Igaz, hogy videósként lehetne 'kultúráltabban' is beszélni, de az is éppúgy csak egy stílus, mint a káromkodós. És lássuk be, sokan vannak, akik pont ezt preferálják..
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!