Trance Classic? Kicsit igen, kicsit nem (tyDi & Christopher Tin - Collide)

Írta Pactolous Dátum 2018-04-08 20:53 Hozzászólás 0 Olvasta 226 | Rovat: Kritika »

Az ausztrál tyDi 2011-ig egészen előkelő helyet foglalt el a trance előadóim között, aztán nála is történt egy olyan reveláció, ami oly sok más producernél is: megjelentek a dollárjelek a pupillák helyén. Azóta nem is követtem őt, most is az esélytelenek nyugalmával kóstoltam bele az új lemezébe. Nos, szerintem helyesen döntöttem!

A gond az, hogy tyDi mindig is egy olyan ember benyomását keltette, aki lelkes és szerelemből ír zenét, épp ezért volt csalódás nekem, hogy mindenféle súlytalan és tizenkettő egy tucat dalokra pazarolja el a tehetségét. 2014-es Redefined albuma teljességgel kimaradt (az első kettő viszont nem, a Look Closer, és a Shooting Stars itt is szerepelt) de bele-belehallgatva a YouTube-on, nem vesztettem semmit. Az a hangzás már nem az én világom. És most itt van ez az idei album, ami rögtön egy kollaboráció is egyben. Az a Christopher Tin lett a társa emberünknek, aki két Grammy-díj boldog tulajdonosa, aki videojátékoknak is szerez muzsikát, aki ott tágítja a klasszikus zene műfaji határait, ahol csak tudja. 2012-ben reneszánsz és romantikus verseket alakított át többedmagával dalszövegekké (God of Love), 2015-ben egy másik trance veteránnak, BT-nek nyújtott segédkezet saját dalainak szimfonikussá varázslásában (Electronic Opus) és most jön írásom tárgya!


A Collide című közös alkotás egy olyan album, ami ötvözi tyDi elektronikus zenéjét (direkt nem trance-et írtam) a klasszikus hangszerekkel. A lábdobok, a szintik, a mormogós basszusok, a szétszabdalt hangfoszlányok ízes kavalkádja a hegedűkkel, brácsákkal, kürtökkel és természetesen női énekekkel. Igazából rém egyszerű a képlet: ahol eddig a kiállást is szintetikus hangok kísérték, ott most egy többfős nagyzenekar teszi ezt. És persze ehhez elengedhetetlenek a kiváló, sodró lendületű, hol emelkedő, hol lenyugvó melódiák. Összejött ez vajon ennek a két embernek? Erre keresem most a választ!

Everything I See (feat. Cameron Walker)
Gyönyörű, filmzenés kezdés után egy progresszív alappal bejön az ének is, a refrén után pedig már mindjárt világossá válik, miért is nem tekintek trance lemezként erre. tyDi mindenhonnan merített ihletet, de mivel ez már korábban is sajátja volt, ezért nem látok benne semmi kivetnivalót. Az electro-s durvulást amúgy sem viszi túlzásba, annyira nem is üt el a két világ egymástól, de az tény, hogy jobban örültem volna valami dallamosabb megmozdulásnak. Arra viszont mindenképp tökéletes, hogy felkeltse az ember figyelmét.

Upside Down (feat. Akazi)
Christopher kifejezetten ügyes munkát végzett (nem hiába az a két Grammy), ennek a dalnak is olyan hangulatos indulása van, hogy belebizsereg az ember bőre! Szerencsére tyDi is összekapta magát és nyoma sincs annak rágógumi popnak, ami pár évvel ezelőtt jellemezte zenéjét. Kellően mély és kidolgozott a hangszerelés, és a kiállás után ismét jön egy szolid durvulás, de harmóniában maradunk. Amikor a szintetikus és a szimfonikus együtt, párhuzamosan szólalnak meg az pedig mesteri!

Closing In (feat. Dia Frampton)
Az első kislemez az albumról, ami inkább egy elektronikus popdal, ellenben annak kifejezetten szépséges. Talán lehetett volna jellemzőbb nótát is erre a nemes feladatra kiválasztani - gondolná az ember, de azért a háttérben ott vannak ám a vonósok, a kürtök és a végső lezárásban pedig olyan csodát művelnek, hogy csak na!


A "Closing In" című szám dalszöveg videója

Did You Know? (feat. London Thor)
Számomra ez volt az első szám, aminek kapcsán újra találkoztam tyDi-val annyi év szünet után. Persze elsőre feltűnt a vonós jelenlét, és szerencsére utána is jártam ennek, így találkozhattam ezzel a lemezzel. De visszatérve a dalra: kiemelt főszerepet kapott a nagyzenekar, csodaszép dallamot játszanak, amihez viszont nem társul méltó folytatás. tyDi-től ismerős hangszínek szólalnak meg, de elég unalmas módon. Nagyon kéne belőle egy erőteljesebb remix!

Gold Blooded (Album Version) (feat. Dyson)
Trap, future bass, chillstep... a jó ég tudja már, hogy most melyik zene éppen hová esik. Érdekes stílusú muzsika: lassabb ütemek, gyorsabb szintik, a hangszerek meg mintha csak az elején és végén jelentkeznének. Valami mégis megfogott benne.

Can't Look Away (feat. Olivia Somerlyn)
Nem sokat gyorsultunk fel, de nem is baj. Finom hangszerelése, a vonósok kiemelt jelenléte, a refrén fülbemászó jellege egyből levett a lábamról. Ilyenkor jön el az a pillanat, hogy egyáltalán nem érdekel milyen műfajú zenét hallgatok: a végeredmény minősége a lényeg!

Tell Me (feat. Dia Frampton)
Példaértékű, ahogy egymásba folyik az elektronikus és a szimfonikus zene, emellett még a dallamok is remekbeszabottak. Az viszont sajnálatos, hogy a sötét beindulás beérte az electro-s csavargatásokkal, nem bontotta tovább a melódiákat.


A "Did You Know" című dal videoklipje

You Don't Love Me (Album Version) (feat. Freesia)
Íme ismét egy lassabb tempójú nóta, minden ízében kellemes, viszont itt már megmutatkoznak a kigondolt koncepció gyengeségei. Félreértés ne essék, imádom, ahogy szól, de kezd már kifulladni a hangzás, önismétlő a dalok felépítése. Valami ötlet hiányzik, ami újból felkeltené a figyelmemet. Külön megállja a helyét, de sokadik számként a lemezen már nem tud lenyűgözni.

Losing Sight
A két instrumentális szám egyike, érzésem szerint egyfajta átvezetésként funkcionálhat. Szépen építkező, monumentális darab, inkább egy elektronikus alappal rendelkező komolyzenei tétel. Én örültem volna egy visszafogottabb dobszekciónak, esetleg több szintinek, de ez csak apró kötözködés a részemről.

Don't Forget Us (feat. Lola Rhodes)
Pislogtam ütemeseket, mikor először találkoztam ezzel a dallal. A szokásos recept szerint épül fel, a kiállás után viszont olyan torzulás következik, amire nem számítottam. Engem kicsit ki is szakított a hangulatból, már nem először érzem azt, hogy ezek helyett mennyire boldogabb lennék, ha az electro helyett inkább a trance stílus jellegzetességeit olvasztotta volna bele tyDi a dalokba.

Fallen Angel (feat. Coco Jones)
A fásulás jeleit elhessegetendő megjött az én abszolút kedvencem! Ha lehet egy zene mozis hangulatú, akkor ez bizony az! Mintha csak a filmvászonról mászott volna le, süt belőle a stílus, a hangulat! És hát amennyire dark, a folytatás is olyan: bár bővelkedik ez is széttorzított és szétszabdalt basszusokban, a rapszodikusan váltakozó atmoszféra és a sötét melódiák drasztikusan feljavítják az összképet. Nagyon bátor megmozdulás!


Ízelítő a "Fallen Angel" című dalból

Alive
Megérkeztünk a záráshoz, amit egy ének nélküli, drum 'n bass-es beütésű dal hoz el, természetesen az előtérbe tolva a hangszereket. Ami eddig is jó volt, az most is az, sokkal többet nem is kapunk, de megfelel szerepének, a megfelelő helyre került.

A Collide kétségkívül egy izgalmas alapötletet dolgozott ki, többnyire élvezetes és profi módon, tiszteletben tartva az album formátumát, így ez a tizenkét dal elég is. Sajnos nekem a végéhez közeledve egy picit elfáradt az egész, kiismerhető volt, feldobhatták volna pár ötlettel az elgondolást. Ennek ellenére, aki ínyenc zeneszeretőnek vallja magát és még az elektronikus stílust sem veti meg, mindenképp tegyen egy próbát vele. Trance rajongók csak óvatosan, mert ez a tyDi még mindig az a tyDi, aki annyira hiányzik nekünk, de talán nem veszett el az összes remény. Az album üzenete rendkívül szimpatikus nekem; itt a bizonyíték, hogy a két műfaj nincs is olyan távol egymástól. Annak pedig külön örülök, hogy sikerült elkerülni azokat a nagyzenekari kliséket, amik a mai napig mérgezik egyes trance producerek dalait. Van potenciál ezekben a párosításokban, de szerintem még mindig csak a felszínt karcolgatjuk.


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!