Vissza a régi iskolába! (Push - Together We Rule the World)

Írta Pactolous Dátum 2018-11-06 19:27 Hozzászólás 0 Olvasta 52 | Rovat: Kritika »

Cosmo Kid, The Astronaut, Plastic Boy, The Gift, Absolute, Magnetical, Solar Factor és még sorolhatnám a neveket addig, míg meg nem lesz a bevezetőnyi 4-5 sor. Ki gondolná, hogy mindezen alias-ok egyetlen egy ember álnevei, méghozzá azé az emberé, aki nélkül a trance stílust el sem lehetne képzelni. M.I.K.E.-ról van szó természetesen és a nagy öreg ezúttal a legendás Push munkanév alatt jelentetett meg egy új albumot. Nehéz nem izgatottnak lenni...

Bevallom férfiasan, nem könnyű dolog Mike Dierickx diszkográfiáját rendben tartani; a sok álnév még hagyján, de 2014-ben emberünk M.I.K.E. Push-ként kezdte el publikálni dalait, mintegy összevonva két legsikeresebb produkcióját, most mégis csak simán Push albumként jelent meg a Together We Rule the World. He? Előzzük meg a fejfájást és inkább nyugodjunk bele a névmizériába. Annál is inkább, mert a lemez jó. Nem tökéletes, nem is kiemelkedő, de kisujjból hozza azt az igazi, klasszikus trance zenét, amit sokan hiányolnak manapság.


Ez annyira így van, hogy Mike konkrétan előásta a régi szintetizátorait az autentikus élmény érdekében, így tehát amikor az emlékek feltörnek az ismerős hangszínek hallatán, az nem a véletlen műve. Persze a dalok a mai elvárásoknak megfelelően szólalnak meg, hiszen a stúdióban azért polírozgatta a hangokat, de a megszólalás tényleg a kilencvenes évek végét, kétezres évek elejét idézi fel. Ez már az első dalnál rögtön feltűnik, a My Own Paradise egy, a trance aranykorát visszahozó, felemelő hangulatú nóta. A beszédes című Class of 1999 is ebben a szellemben íródott, a nosztalgia faktort az old-school dobhangok és a középen jelentkező break kiállás is erősíti. Személyes kedvencem az In Sync with Reality csodás szintijeivel és ügyes variálásaival vett le a lábamról, lassabb tempója ellenére ez tulajdonképpen igaz a My Brightest Stars című dalra is. Az album fénypontjai közé sorolható még a zordabb atmoszférájú Wind Back és a zárásért felelős, kifejezetten kellemes Trance-Porter.


Ízelítő a "Class of 1999" című dalból

Mi a helyzet a többi dallal? Nos, az album vége felé én éreztem egyfajta fáradságot; a dallamok már nem voltak annyira fantáziadúsak, a hangszerelés nem mutatott fel semmiféle egyediséget. Az Illusion Nights, az Escape from Heaven az én ízlésemnek kicsit kevéskék, hamisítatlan Push hangulata ellenére még a No Borders is ilyen szürke egér maradt a szememben. Ez persze abszolút ízlés dolga és még bocsánatos baki is lenne, de itt még nincs vége, én sajnos az énekes számok nagy többségével sem tudtam megbarátkozni. A címadó Together We Rule the World kilóg az albumról, főképp az ének stílusa miatt, de én a gyerekkórust is hanyagoltam volna. Érdekes, valaki megmutathatná, hogyan lehet egy csapat fiatalt
TUDTAD?
Mike személy szerint úgy különítette el a M.I.K.E. és Push neveket, hogy míg előbbi inkább egy DJ produckió, a Push sokkal inkább az élő fellépésékre koncentrál, szintikkel, dobokkal. Utóbbi szinte már-már a szerelemgyereke, rendkívül közel áll a szívéhez és talán ezért is viseli csak ezt a nevet az album.
szépen beleilleszteni egy trance dalba, mert ez még Roger Shah-nak sem sikerült. A Frozen című tétel sem kapott megfelelő énekest, Rama Duke soul-os hangja idegennek hat a gépies trance hangzás mellett. A U&I sem győzött meg arról, hogy Mike barátunk ügyesen casting-olta az énekes pacsirtákat. Egyedül a Born Again esetében éreztem azt, hogy igen, ide pont ez a hang passzol, köszönet érte Reninek! Mondjuk sokat számított még az is, hogy itt a körítés is príma volt, még gitár jellegű hangszíneket is kaptunk!

Írtam kedveset, szépet és ezeknek ellenkezőjét is, mégis úgy gondolom, hogy ez a Push album teljesen rendben van. Igaz, ha a matematikának hiszünk, akkor jobban el kéne marasztalnom, hiszen a 13 dalból "csak" 7 tetszik igazán, de ha az énekes számok identitás zavarát nem nézem, ez a lemez egy nagyon koherens egészet alkot. Nincs rajta Universal Nation szintű himnusz, de talán a mai korban ennek elvárása kissé merész lenne. Az album legszimpatikusabb vonása, hogy pontosan azt nyújtja az elejétől a végéig, amit Mike-tól várunk és szerencsére annyira nincs is bő lére eresztve, hogy megunjuk. Azoknak a trancereknek mindenképp ajánlom meghallgatásra, akik már veterán, öreg rókáknak tartják magukat, de azok a fiatal "nyikhajok" is bátran megismerkedhetnek vele, akik hiányolják a mai számokból azt a bizonyos, körülírhatatlan feeling-et. Azt, amitől régen trance volt a trance.


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!