Kormányra szükség van! (Race Driver GRID)

Írta Pactolous Dátum 2008-06-01 19:12 Hozzászólás 0 Olvasta 4706 | Rovat: Játék »

Aki a cím alapján valamilyen erős politikai írást várt, az most biztos fogja a fejét, akkorát koppant. Egy újonnan megjelent számítógépes játékról szeretnék értekezni, ami szimulátor a javából, ezért a billentyűzet-huszárok kössék fel a pantallójukat! A Codemasters által kiadott autósjáték az előzőleg kiadott demó alapján meglehetősen becsapott, de végül minden jóra fordult.

Tudniillik a játék megjelenése előtt 2 héttel kiadott előzetes alapján én úgy gondoltam, hogy ez egy kellemes, Need for Speed verő, könnyed, arcade autóverseny lesz, kiváló grafikával és irányíthatósággal. A feltelepítést követő első félórában ebből szinte semmit nem vettem észre, sőt, ekkor már készítettem elő a tekszó-gazdaságos öngyilkos felszerelést. Az obligát beállítások után (mindent maxra természetesen, vezetési segédletek kikapcsolása stb.), rögtön belevetettem magam a karriermódba, mondván már játszottam a demóval, mit nekem próbakör! Egy hatásos videó után már el is kezdődött egy verseny, mindenféle bemutatkozás nélkül (mivel a game a TOCA- széria szellemi folytatása, ezen nem lepődtem meg), ahol külön kihangsúlyozta a rádión beszélő emberke, hogy ne törődjek a helyezéssel, csak érjek be a célba (nofene, ezek hülyének néznek!). Most már értem miért. A Dodge Viper-em iszonyatosan csúszkált, nem lehetett normálisan gázt adni (billentyűzetről), kanyarokban kicsúsztam, megpördültem, nekimentem ennek-annak, az ellenfelek belém jöttek, és ha ez még nem lenne elég, szaggatott a játék! Mi történt a demó óta te jó ég! Végigszenvedtem a versenyt, aztán folytattam tovább, ha nem is ugyanilyen, de hasonló eredményekkel. Volt egy pálya, amit át is kellett ugranom, mert egyszerűen irányíthatatlan volt a járgányom. Itt jött el a pillanat, amikor kiléptem, kifújtam magam, egy-két dolgot megütöttem (de nem tesznek erőszakossá a játékok!), aztán újból nekifutottam, de akkor már kormánnyal. A beállításoknál a felbontást lejjebb vettem, és láss csodát, mindjárt tükörsima lett a játék futása. A beüzemelt kormánnyal pedig – ha nem is könnyedén – de eddig minden versenyt sikeresen abszolváltam.

Kattints a képre, hogy nagyobb méretben is megtekinthesd!
Gyorsan, röviden levonva a konklúziót: a játék szimulátor. Ez nem NFS, nem is Colin McRae DIRT (a Codemasters előző rally játéka, ahol az irányítás szintén hagyott maga után kívánnivalót, de szokható volt), itt aki klaviatúrával nekivág a futamoknak az egy bátor ember. Viszont kormánnyal a versenyek élvezetesek, van bennük kihívás, ugyanakkor mégsem irreálisan nehezek. Tökéletesen lehet a pedáljátékra építeni, finoman adagolni a gázt, kicsúszásnál meg lehet fogni az autót és gyorsan tudunk korrigálni, szóval nagyon baba. Minden egyes autó más irányítási sémát követel: az izomautóknál figyelni kell a hátsókerék-meghajtásra, a túraautóknál lehet bátran versenyezni, a sportkocsiknál viszont figyelni kell a gyorsulásra. Az ellenfelek továbbra is erőszakosak kicsit, de ők is hibáznak: nem egyszer láttam, hogy kicsúsznak, megperdülnek vagy éppen totálkárra törik az autójukat.

Kattints a képre, hogy nagyobb méretben is megtekinthesd!

Apropó törések: a Codemasters ebben már nagyon profi. Ha nem is BurnOut vagy FlatOut verő a törésmodell, de kellőképpen látványos (végre deformálódik a karosszéria) és még befolyással is bír a kocsink állapotára (ahogy azt egy autós játékban elvárja az ember). Ha például a kerékkel nekiütközünk a falnak, akkor onnantól kezdve, ha még tudunk egyáltalán menni, akkor úgy félre fog hordani, hogy szerintem a Restart Race opcióval jobban járunk. Totálkár esetén van egy kis csalási lehetőségünk is, ugyanis ilyenkor bejön a Replay és ha ekkor az F12-re nyomunk, akkor visszatekerhetjük az időt egy bizonyos pontig, hogy még egyszer nekifuthassunk (mármint nem a szegélynek, aminek nekimentünk, hanem a kanyar bevételének). A lehetőség nem új (a talán méltán elfeledett SCAR nevű autóversenyes játék tartalmazta először ezt a lehetőséget), de talán itt szerencsésebben oldották meg, nem rágják a szánkba, nem kötelező, ez csak egy lehetőség, igaz, néha hasznos tud lenni (ha pl. a 4. körben történik valami zűr és nincs kedvünk újrakezdeni).

Kattints a képre, hogy nagyobb méretben is megtekinthesd!

A játék külcsíne nagyon szép, nem véletlenül, a DIRT-ben debütált Neon engine-t használja, ami szerintem ebben a kategóriában a csúcs. Ha FPS, akkor Unreal Engine 3, ha szimulátor, akkor meg ez. Gyönyörű kidolgozású autók, elképesztően részletes pályák (az épületek, a fák, a közönség frenetikusak), tetszetős fényhatások (HDR rulez), megfelelő sebességérzet: pöpec minden. A gépigényről nem tudok értekezni, nálam teljesen jól futott (Core 2 Duo 2,4 GHz, 2 GB Ram, GeForce 8600 GTS) 1024*768-as felbontásnál, úgy, hogy minden maxra volt beállítva (nem úgy mint az elején), de gondolom a gyengébb gépek tulajdonosainak kompromisszumokat kell kötniük. A hangok is teljesen jók: ha a közönség előtt ütközünk, akkor felhördülnek, karambolnál minden zörög, csattog, a rádiós emberke mindig értesít ha történt valami, a Japán által rendezett versenyeken japánul beszél a kommentátor. A zenék nem rosszak, kellően heroikusak, ha arról van szó, de néha idegesítőek, főleg az időmérőknél, ahol az utolsó körben felhangosodnak, kvázi ezzel jelezve, hogy mennyire fontos jó időt mennünk.

Kattints a képre, hogy nagyobb méretben is megtekinthesd!

Játékmódok tekintetében eléggé bőkezűek voltak a készítők: van sima túraautó verseny, időmérő, roncsderbi, nappali verseny, éjszakai verseny (á lá Underground), drift (ez az amikor úgy szerzünk pontot, hogy csúsztatjuk az autónkat, az NFS-ben sem szerettem, itt sem annyira, nem hiányzott volna). Autókból is nagy a választék, egyedül a különböző időjárási viszonyokat hiányoltam (eső, hóesés, szél… miért hiányoznak ezek mostanában az új játékokból? A DIRT-ben sem voltak ilyenek, állandóan csak beállított terepek voltak), de legalább a 24 órás futamokon változik a napszak (természetesen felgyorsítva, nem kell egy egész álló napig vezetni).
Kattints a képre, hogy nagyobb méretben is megtekinthesd!

Végezetül a karrier módról regélnék. A DIRT-ben nagyon tetszett, hogy gyakorlatilag egy piramist kellett végigjátszanunk, sorban jöttek a különböző versenyek, így sosem volt unalmas (ellenpélda NFS ProStreet, ahol nem sok különbség volt a pályák között, az autók csak akkor váltakoztak, ha te vettél újat). Itt csavartak egy kicsit a dolgon. Először meg kell szereznünk egy Rookie szerződést, ezt különböző versenyek teljesítésével tehetjük meg. Szimpatikus megoldás, hogy nem muszáj nyernünk (az előző TOCA-kban ez nagyon idegesített, mert bár szeretek nyerni, nem mindig jön össze). Pénzt kapunk, ha beérünk a célba (akármilyen helyezéssel) és azért is, ha valamilyen szponzori feltétel teljesítünk. Ha összegyűlik egy bizonyos összeg, akkor megalakíthatjuk a saját csapatunkat, felvehetünk csapattagokat, akik velünk együtt versenyeznek, autókat vehetünk, amit a csapatunk egyen-festésével kidekorálhatunk (nem olyan részletesen, mint az NSF-ekben, de már különben is herótom van a tuning-őrülettől), új szponzorokat választhatunk, és persze már rendes versenyekre is benevezhetünk, ahol már nagyobb a tét. Mondhatnám, hogy a lét a tét, mert ha nem szerepelsz jól, nem kapsz lét, de ezt a minősíthetetlen szóviccet most kihagyom (hopp mégis leírtam). Amúgy ez a szponzorosdi egész király lehetőségekkel bír: mindegyik más-más feltételhez köti a fizetést (pl. legalább 5. legyél, ne sérüljön meg a kocsid, érj a célba, legyél minimum 3. és ne törd össze a járgányt), lehet ezekkel taktikázni. Bár nem érzem annyira forradalminak a karrier módot, mint ahogy a Codemasters beharangozta, de mindenképpen ötletes és élvezetes. Az még nagyon tetszett, hogy a profilunk beállításánál nemcsak a kiírandó nevünket adhatjuk meg, hanem azt is, hogy a rádióban milyen néven szólítsanak bennünket (nemcsak keresztnevet lehet kiválasztani, hanem becenevet is).


Le kéne már zárni ezt a cikket is, mit mondhatnék végül a GRID-ről? Mást vártam, rosszul kezdődött az ismerkedésünk, de most, hogy már kitapasztaltam a dolgokat, azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy jó játék. Látszik rajta, hogy szedett egy-két NFS tablettát, a hasonlóságok eléggé szembetűnők, ugyanakkor megmaradtak a régi, jól bevált TOCA elemek is. Szép is, jó is, kihívásokkal teli, ám a könnyed autóversenyek rajongói szerintem előbb próbálják ki másnál, és ugyanezt tanácsolom a billentyűzettel játszóknak is. Sajnos nem mondhatom, hogy tegyenek egy próbát a demóval, mert az érthetetlen módon teljesen más, mint a teljes játék. De kihagyni szerintem nem szabad, így aki elhívatott az izzítsa be a konfigját, porolja le a kormányát és vesse bele magát a virtuális vezetőülésbe!



Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!