Randommá vált tervezett kirohanás
Papa
2009-03-22 09:30 
1
8887
| Rovat: A tanácsom erre az esetre a következő: bólogassunk csendben, vagy küldjük el őket a vérbe, persze csak nagyon diplomatikusan. Az erőszak alkalmazását javasolnám teljes szívemből, de azzal két probléma is felmerülne: egyrészt lehet hogy a közelben lévők az öreg mellé állnának, és a túlerő legyűrne minket; másrészt provokációval aktivizálhatjuk az öregekbe épített „végképp eltörölni” programot. Utóbbi esetben saját halálunkkal és a világ totális megsemmisülésével kell számolnunk. A leülős jelenség egyébként a tömegközlekedési eszközökön is jelentkezik. Mert ha például én egy üres ülést látok valaki mellett, akkor megkérdezem hogy szabad-e az a hely vagy sem. Az általam látott nyugdíjasok többsége egyszerűen csak lehuppan a székbe. Nem botrányos, nem túl durva gond, de jól megmutatja hogy amikor az öregek a neveletlen fiatalságra panaszkodnak, akkor nem gondolnak bele hogy ők sem tökéletesek. Persze azzal maximálisan egyetértek hogy a mai fiatalok fegyelmezetlenek, motiválatlanok és már három fős „tömegben” is csordaállattá változnak. Egy utolsó dolog még a rendelők várójában fellelhető zavaró tényezők közül. Miért van az, hogy ha vadidegen emberek találkoznak a dokira várva, akkor valami érthetetlen módon késztetést éreznek arra, hogy megosszák egymással a legkülönfélébb betegségeiket, nyűgjeiket, bajaikat? Jobb kérdést teszek fel: miért van az hogy ez általában a másik felet még érdekli is? Elég sok időt töltöttem várókban, elég sok emberrel találkoztam, mégis soha, de soha, egyetlen alkalommal sem érdekelt hogy a mellettem ülő embernek volt-e már sérve, vagy aranyere! Éppen ebből kifolyólag én sem panaszkodom senkinek, nem nyavalygom. Egyszerűen csak ülök és várok a soromra. Tudom, velem van a gond! (Ezt annyiszor írom, hogy ez lehetne a szlogenem) A várásról jut eszembe! Miért nem várják ki az emberek a sorukat? Ha a doki meglátja az egyik ismerősét és a következő szöveggel fordul hozzá: „Jöjjön be egy gyógypillantásra, Ádám bácsi!”, akkor nem lehetne hogy Ádám bácsi azt felelje: „Köszönöm, de én csak most érkeztem, míg mások már vagy négy órája itt rohadnak. Menjenek csak be előbb ők!”? Nah, ilyen nincs, nem volt, és tuti nem is lesz soha! Most hogy jól leszidtam az öregeket (gondolom Anita nagy örömére), rátérek a fiatal generációra, akik legalább olyan problémások mint azon embertársaik, akik életútjuknak másik felénél járnak. Velük legtöbbet a buszon találkozom, de az előtt még álljon itt egy általánosabb jelenség. A köztéren, várókban, tömegnyomorban lezajló heves csókjelenetek! Oké, szeretik egymást. Imádják egymást, értem én! Egy pillanatig sem tudnak létezni egymás nélkül, és ezt még a többi ember számára is egyértelművé kívánják tenni (fogalmam sincs miért). Hallottak már esetleg az ölelésről, vagy az „odabújásról”? Akkor is elhinném hogy szeretik egymást ha csak azt látnám, hogy fogják egymás kezét és hosszasan tekintenek a másik szemébe. Nem kell ide a nyelvek összefonódása! Vagy ha már mindenképpen egymásnak akarnak esni, akkor csinálják rendesen! Adjanak a közönségnek egy kis előjátékot, aztán jöhet a hard core eksön! Komolyan mondom, a laborvizsgálatra várva láttam egy párt, akik a sor mellett majdnem eljutottak az előjáték végére. Nem lehetne egy órán át nem a dugásra koncentrálni? Leküzdeni a vágyat? No mindegy, biztos én vagyok csak annyira naív, hogy azt hiszem minden szerelmes pár képes megállni hogy vadidegenek előtt ne essen egymásnak. |
Hozzászólás
2009-03-23 00:18
yeeeessss
* jelölt mezők kitöltése kötelező!