Összeült a trENSZ Bizottság

Gondos bocsok (Bluebear Project – Blue Planet)
Ha TyDi-ről azt írtam, hogy nem sokat hallottam róla, akkor erről a finn duóra ez hatványozottan igaz. Egy, azaz egyetlen egy számot hallottam tőlük, az is egy feldolgozás volt (Jan Hammer – Crockett’s Theme, igaz saját néven jelentették meg, amiért ejnye-bejnye jár). Igen változatos, andalító, Shah-os hangzású alkotás volt (ráadásul az eredeti is zseniális), így mérsékelt lelkesedéssel kezdtem el hallgatni a lemezüket. Bár itt is vannak kisebb botlások (hosszú original mix-ek az albumon, hangszerelési hiányosságok), abszolút első bálozóknak ezt elnézem és a bizottság 5 tagja közül nekem ők jelentették a legkellemesebb meglepetést. Zenéjükre a visszafogott trance lüktetés, az egyedi (!) dallamok és régi elemek visszacsempészése a jellemző, szóval minden adott egy jó starthoz.

Midnight Cruising – Hangulatzenével indít az album, régi jó acid-es szekvenciákkal (istenem, de szerettem ezeket régebben a Scooter zenéjében is). Vezérmotívum tulajdonképpen ezen kívül nincs is, ezért inkább csak háttérben való hallgatásra ajánlatos.

Blue Planet – A címadó tétel máris megmutatkozik nekünk; nem kellett csalódni benne. Erős 80-as évekbeli Jean Michel Jarre-os hatások, telt hangszerelés – semmi spanyolviasz, de nagyon jól áll össze. Csillagos ötös!

Cataclysm – Klasszikus trance, kicsit unalmasan és túl erősre vett dobalapon, ami minden mást elnyom. Az album egyetlen gyengéje.

Solar Storm – Szintén hangulatzene, leginkább egy Need for Speed részbe tudnám elképzelni (emlékszik valaki a harmadik rész fenomenális soundtrack-jére?). Több dallam van benne, mint az első számban, a váltások nagyon jók: egyik kedvencem.

Northern Stars – Kiváló darab. Dicséretreméltó a szintidallam benne; lám, lehet instrumentális szám is élvezetes.

End of Love – Kicsit régies hatású dal: a melódia és a kiállás is ezt erősíti meg bennem. Ez persze nem jelenti azt, hogy elavult lenne a hangzása, csak ilyen hangulatot generált bennem. Tetszetős.

Lost in Time – Két milyen egyedi című szám jön egymás után, igaz? Mindegy, ez legyen a legnagyobb bajom. Kiváló zongorás, gitáros kiállás jellemzi, sőt, még popos dobok is előkerülnek. A végére pedig megint befér az acid-szekvencia, amit sajnos túl hirtelen zárnak le. Ha már kötekedés: a beindult trance dallam is lehetett volna erősebb, hangosabb.

Frozen Moments – Az acid megint előkerült, a dallam valahonnan ismerős (hmm… Capetown… hmm… Metaphorique). Szerencsére ahhoz elég sok melódia megjelenik, hogy ne lehessen szimpla kópiának nevezni (vagy rosszabbnak, plágiumnak).

Summer Calling – És a csúcsok csúcsa: a katartikus lezárás. Nincs hosszú bevezetés, kiúszás… lágyan kezdődik és úgy is ér véget. Ez a dal a kvintesszenciája az egész lemeznek. A legjobb!

Hogy is van most ez? Egy nevesincs csapatot itt dicsérgetek, a nagy neveket meg elmarasztalom? Pontosan. Sokkal több eredetiségre való törekvést veszek észre a Bluebear Project-nél, mint más elkényelmesedett előadóknál. Szívből kívánom, hogy ezt a csapatot valaki karolja fel, és nyomassa, ott, ahol csak tudja, hogy nagyobb hírnevet szerezhessenek. Hisz megérdemlik.