Daniel Broadwick – Nagyon szellemes!
Papa
2009-08-03 21:13 
1
3081
| Rovat: Minden úgy kezdődött, mint egy teljesen átlagos hétfői reggelen, csak épp most kedd volt. Daniel, mint mindig, most is csak másodikként érkezett az irodába, ugyanis Samuel megint sokáig dolgozott, lényegében az egész estét ott töltötte. Azonban most valami megváltozott. Volt valami a levegőben! Vagy lehet, hogy csak a hűséges rododendron reszketése volt az, ami eltért a megszokottól?
Úgy bizony! A rettenthetetlen Samuel remegett, mint a nyárfalevél, vagy legalábbis mint az, aki éppen rányit a saját nagymamájára, amikor az éppen zuhanyozik. Zuhanyozó, öreg, rododendron mamák! Borzalmas látvány lehet! De ne zökkenjünk ki a történések menetéből, főleg ne ilyen leírhatatlan dolgok miatt (mondjuk amit épp leírtam nehezen nevezhető leírhatatlannak, de most hagyjuk a filozofálást)! Samuel tehát kedvenc helyén, kényelmes cserepében ült, az ablakpárkányon és reszketett. Meg inkább kék, mintsem zöld színben pompázott. Daniel először arra gondolt, hogy hűséges, s egyben egyetlen Földlakó, társa talán csak fázik, ám ezt a feltevést el kellett hessegetnie magától, hiszen az irodában legalább negyven fok volt, és a nap is pont a rododendronra sütött. Akkor mégis mi történhetett? Főhősünk hebegve-habogva kérdezgette Samuelt, aki azonban a sokktól képtelen volt válaszolni. Mr. Broadwick csak egyetlen dolgot tehetett! Éppenséggel tehetett volna egy rakás különböző dolgot, csak azok nem segítettek volna a jelenlegi helyzet megoldásában, vagy a történet fonalának előremozdításában, így azok részletezésétől eltekintek. Tehát Daniel azt tette, amit minden más, hétköznapi ember is megtett volna! Bevett egy adag fájdalomcsillapítót, borostát növesztett, botra támaszkodott, s miközben válogatott gorombaságokat morogott, el kezdett gondolkodni! Az első lehetőség, ami először eszébe ötlött, és amit rögtön el is vetett, az a lupus volt. Hiszen köztudott: sosem a lupus a megoldás! Ezután sorban következtek a következők: szervi megbetegedések kizárása; elmebaj megállapítása, majd irrelevánssá nyilvánítása; vízhiány kizárása; allergiás reakciók tesztelése háromfajta tápanyagra, és két különböző napfényre; rituális ördögűzés; gyökérzet átültetés; s még egy halom más dolog is. Semmi sem használt! Daniel teljesen tanácstalan volt, s olyannyira eluralta elméjét Samuel rejtélyes baja, hogy még azt sem vette észre, amikor Bob is megérkezett az irodába. Bob pedig azután, hogy egy órán át igyekezett felhívni magára a figyelmet, végül inkább ledőlt szunyókálni. Most pedig, látván, hogy esélye van közbeszólni, a láthatatlan bajsza alatt megjegyezte: Samuel szellemet láthatott! De ilyenkor kit hívhatsz? Csak nem? De! Igen, semmi kétség felőle! Nem tudom. Daniel és Bob rájött a dolgok nyitjára, azonban fogalmuk sem volt, hogy mi lehetne a megoldás! Az utolsó Szellemirtók még ezelőtt eltűntek, hogy a Földlakók majdnem mindegyike köddé nem vált volna. Az űrben pedig köztudottan nem élnek szellemek, egyrészt mert a szellemek nem élhetnek, mivel halottak, másrészt pedig azért, mert ugye az űrben nincs oxigén! De az idegenek által lakott bolygókon sem fordulnak elő a túlvilágra még el nem távozottak lelkei, hiszen az idegen túlvilágok annyira csábítóak, hogy még az élők sem szívesen élnek a saját világukban. Megjegyzendő, hogy az életszínvonal még így is megelőzi az eltűnés előtti Föld állapotát! Tehát professzionális szellemirtókra nem számíthattak, így saját maguknak kellett megoldaniuk a helyzetet. Az időközben megnyugodott Samuel és két társa a következőt eszelte ki: éjszakára az irodában maradnak, jól elbújnak és ha a szellem újra megjelenik, akkor előugranak és úgy megijesztik, hogy soha többet nem lesz kedve a kísértésre. Ez amolyan „Legyőzünk a saját fegyvereddel!” taktikának ígérkezett. Eljött aztán az este. Daniel és Bob elbújtak, Samuel viszont hősiesen vállalta a csali szerepét, és a párkányon maradt. Olyan dacosan ült ott, mint valami hadvezér, aki véres bosszúhadjáratának végső ütközetére készül! Vagy mint egy rododendron. Nincs sok különbség. Éjfél környékén aztán lánccsörgés, morgás, és érthetetlen beszéd hangjai kezdtek hallatszani. Végül kirajzolódott az irodában egy enyhén áttetsző, enyhén fehér, de leginkább sárga és világító lény alakja. Daniel és Bob rögvest előugrott, és nagy „Hú”-val támadtak a betolakodóra, aki… úgy felsikoltott, mint egy kislány! Bob felkapcsolta a villanyt és elkerekedett szemekkel fordult az idegen felé. - Nick, te vagy az? - Bob? Jézusom, majdnem halálra rémisztettél! - Mit keresel te itt? - Én? Hát erre járok haza a munkából, amit tegnap szereztem! A közeli atomerőműben takarítok! - De mégis mi a fenének jössz át ezen az irodán? - Átmegyek én minden házon a környéken, ugyanis ezek a földi közlekedő utak borzalmasak! - Legközelebb inkább menj az utcán, és ne suhanj át mindenki lakásán, hajnalok hajnalán! - Oké. De ugye nincs harag? - Nincs, nincs, csak húzz már innen! - Jó éjt! - Jah… És ezzel megoldódott a szellem rejtélye. Bob sztorizgatni kezdett Nickről, miközben hazakísérte Danielt. Samuel ismét egyedül maradt az irodában és sokat sejtetően nézett ki az ablakon. Egyenesen arra, amerre Nick távozott… |
Hozzászólás
2009-08-03 21:19
Bocsánat a jelentős késésért, nem így volt tervezve, de aztán így történt. Ez van, ilyen az élet.
Viszont szeretném felhívni minden kedves Daniel Broadwick rajongó figyelmét arra, hogy ezennel kezdetét veszi egy vissza nem térő lehetőség. Már ha a lehetőségek kezdődni szoktak. Ebbe most ne menjünk bele. A lényeg a következő: mivel a DB írógárdája (azaz én, egyedül) igencsak kifogyott az épkézláb ötletekből, ezért nyitott vagyok minden ötletre, vagy akár kész történetre is.
Lényegében ez azt jelenti, hogy tessék ötleteket, vagy akár kész történeteket a főoldalon található mail címre küldeni! Bezony, itt a lehetőség,. hogy a már megismert és megszeretett karaktereket ti magatok keverjétek új kalandokba! Vagy... akár ki is találhattok új szereplőket! Tessék írni!
* jelölt mezők kitöltése kötelező!