Világkörüli út a Trancermann jóvoltából

Írta Pactolous Dátum 2015-01-11 21:50 Hozzászólás 4 Olvasta 809 | Rovat: Kritika »

A krónikus időhiány (és lustaság) miatt az év eleje nálam mindig arról szól, hogy megpróbálom utolérni saját magam. A honlap szempontjából ez azt jelenti, hogy végre írhatok olyan lemezekről, amik tavaly kimaradtak, de mindenképp érdemesnek találtam őket arra, hogy bemutassam az olvasóknak. Ezúttal rögtön hármat is kiszemeltem, méghozzá a világ különböző tájairól: egy Argentínából, egy Finnországból, egy pedig Egyiptomból érkezett. Az utazók listája: Heatbeat, Super8 & Tab és Aly & Fila.

Heatbeat - Global Monster

Az argentin duó már jó ideje a porondon művészkedik, a keményebb műfaj rajongói rögtön a szívükbe fogadták őket, hiszen a Heatbeat különös vonzalmat érez a fülkettyintő, zúzós hangzás iránt. Szerencsére a melódiákra is ügyelnek, és e kettő kombinációja tette sikeressé a srácokat. Szinte minden évben kijönnek valami slágergyanús szerzeménnyel, hol többel, hol kevesebbel, de remixerként is helytállnak, úgyhogy az első, igazán szerzői albumnak nevezett alkotás kifejezetten várós anyaggá transzformálódott a várakozás során. Aki ismeri a fiúk munkásságát, az nagyjából sejtheti, hogy mire számíthat: sok-sok reszelés, zaj, effekt, tombolda. Talán néha már sok is, egy albumon meg pláne, de ahogy már fentebb is írtam, a hangjegyek is a kellő helyekre kerültek a kottában.


A zsenialitást mondjuk nem az intróban fedezzük fel, a Global Monster (Intro) egy meglehetősen fantáziatlan, sima visszaszámolósdi, amin torzítottak egy picit. Sebaj, rövid, essünk túl rajta, a következő szám úgyis meghozza a kedvünket az ugráláshoz. A Bloody Moon már tavaly slágerré vált; príma, régi HB-t idéző poénos dallam vezetget minket át egy eszméletlen aprításba. Nekem nagy kedvencemmé vált ez a nóta. Akárcsak a következő, a Secret, ami szintén tartalmaz nosztalgikus elemeket. A remek éneken kívül muszáj megemlítenem még az isteni dallamváltásokat, valamint a változatos hangszerelést is. Ezt hívják úgy, hogy tömör gyönyör. Az Aerys is ismerős lehet tavalyról, ha máshogy nem, hát Armin Van Buuren mashup-jából (a Cosmic Gate Falling Back-jét forrasztotta rá). Ez is slágerré vált, köszönhető ez a komolyabb hangvételnek, ami mellé azért a zúzás is befért. Haladunk tovább most már ismeretlen vizeken, a Berserker keleties hangulattal próbálkozik, nem hegeszti le a fejeket annyira, de lehet rá ugrálni. A Nasty (VIP Edit) című opuszhoz Chris Schweizer adta közreműködését, bár nem is értem miért. A dal tulajdonképpen egy egyszerű melódiából áll, ami közép tájt kicsit megvariálódik, de amúgy egy szokványos tombolda. A Left Standing jó tempóval rendelkezik, a hangszerelés remek, dallamilag azonban nem annyira ütős. Nem úgy, mint a Felina (szemfüles trance-esek már ezzel is találkozhattak 2014-ben), ami először megijeszt a kicsit Gaia-s/Andrew Rayel-es, epikusabb hangvétellel, de ezt náluk sokkal jobban, erőteljesebben prezentálja nekünk. Chris visszatér még egy szám erejéig, de megint nem értem minek. A The Beast egyértelműen a klubok világába készült; bugyuta, mindenféle mélység nélküli tucatzene, ezek a kollaborációk nem az album legjobbjai. A sok dubstep alstílus között én már nem igazán igazodom el, a Magical Princess Owl is valami ilyen hibrid állatka lehet. A zajok most távolmaradtak, itt a melódiák uralkodnak (amik egyébként valahonnan ismerősek). Az, hogy a HB stílus mennyire fárasztó egy idő után, azt a Buenosaurus és az Again bizonyítja be nekünk: az első ígéretesen indít, de túlzásokba esik, míg a második szellemes, retrós, még változatosnak is nevezhető, de már tényleg lezsibbad az agyunk a végére. Akadnak persze kivételek is: nem tudom miért, de az Excocet az egyik kedvencemmé vált. Klasszikus HB, megbolondítva egy nem annyira kemény, de fülbemászó zúzással. Ez az egész annyira összeáll hogy volt amikor minden nap meghallgattam, ilyen pedig ritkán adódik. A lemez végére még egy énekes darab befért, az I Can't See You egyszerűen csodás lenne, mind dallamügyileg, mind az ének terén, de bele kellett pottyantani a levesbe egy nagyon torz dubstep hangszereléssel, amit most nem sikerült jól megvalósítani. Remélem egyszer majd kinő az ipar ebből a dubstep őrületből és meghagyja a műfajt azoknak, akik tényleg a mesterei. A zárásért egy közös munka a felelős, amihez Bjorn Akesson társult be. A Pharaon sajnos teljesen rossz irányba megy el, pedig az elején még élt bennem a remény, hogy egy utolsó ugra-bugra helyretesz engem, de nem így történt.


Ízelítő a "Bloody Moon" című dalból

A Global Monster tartalmaz szép pillanatokat, de a mérleg másik serpenyőjébe is kerültek dolgok. Első lemeznek megfelel, épp ezért nem is haragudtam rá meg nagyon, de a Heatbeat-től ennél azért többet várok. Érződik még az a tipikus, első albumoknál állandóan jelentkező amatőr botlás, hogy az erős, slágerekké váló számok mellé (amik valószínűleg több törődést is kaptak) muszáj volt megírni még pár dalt, hogy kész lehessen az album. A Heatbeat egyelőre még ott tart, hogy ha csak időnként jelentkezik egy-egy nótával, azokkal nincs sok probléma, tömény mennyiségben viszont akadnak. Én azt mondom, hogy ez most egy közepes srácok, látom az eltökéltséget, a fejlődni akarást, úgyhogy majd még találkozunk és akkor talán jobb jegyet kaptok!

01. Global Monster (Intro)
02. Bloody Moon
03. Secret (with Quilla)
04. Aerys
05. Berserker
06. Nasty (VIP Edit) (with Chris Schweizer)
07. Left Standing (with Avenue One feat. Jaren)
08. Felina (with Rodrigo Deem)
09. The Beast (Chris Schweizer)
10. Magical Princess Owl
11. Buenosaurus
12. Again
13. Excocet
14. I Can't See You (feat. Leonie Meijer)
15. Pharaon (with Bjorn Akesson)


Super8 & Tab - Unified

Ez a cikk a duókról szól, semmi kétség. Az argentinok után a finnek következnek (tisztára, mint egy foci VB-n...), a második lemezükkel jelentkező Super8 & Tab formáció. A 2010-ben megjelent Empire egész kellemes album volt, a mai napig vannak kedvenceim róla, ezt a mutatványt kellett volna megismételni a második dobással. Az anyagon ugyanazok a változások vehetők észre, mint az Above & Beyond triónál, gondolom ez kiadói (Anjunabeats) nyomás hatására alakult így. Uplifting darabot ne is keressünk, új Mercy nincsen, ellenben van sok-sok proglifting. Igaz, a lényeg nem is ezen van, hanem a dalokon.


Egy chillout-os beütésű lágy bevezető szám után (Memory Lane) jön egy príma énekes darab, a Let Go. Jól jegyezzük meg ezt a hangzásvilágot, mert ez az uralkodó irányvonal! Az album erős kezdéssel nyit, hiszen ezután érkezik a Jaytech-kel közösen megszerkesztett Code Red, ami már tavaly is hatalmas favorit volt nálam. Egyszerű, de hatásos, fülbemászó dallam; van amikor más nem is nagyon kell. Egy újabb sláger terelgeti tovább figyelmünket, ez pedig a No Frontiers. A dal legnagyobb erénye a felemelő, énekelhető refrén; az ilyeneket nagyon szeressük ám! Az előző album sztárja, Jan Burton is visszatért, a Who Needs Pain című dalban már ő danolászik nekünk. Kellemes, de semmi kiemelkedőt nem mutat fel ez a nóta, így a comeback-nek csak kicsit örülünk. Szegény rókáról már a sokadik bőrt húzza le a Patience, itt már tényleg az az érzésünk, hogy valami változatosság jól esne, mondjuk egy gyorsabb, feszesebb tempójú dal képében. Ha ez nem is jön el, de egy újabb fénypont áraszt el minket világossággal, ehhez pedig a technológiai zseni, BT betársulása kellett. Az Aika című dalban mondjuk nem mutatkozik meg az úriember perverz imádata a csűrésekhez, csavarásokhoz, de egy elsőre furcsa, majd kifejezetten megszerethető dallammal megbolondította a szokásos receptet. Nagyon nem erőltették meg magukat, de így is finom lett a végeredmény. Utána visszatérünk a szürkeségbe, a Clairvoyant sem tud kiemelkedni az átlagból, pedig a melódia nem is rossz. Mielőtt végleg belezuhannánk az apátia mélysötét vermébe, a Say U Luv megpróbálja megmenteni a mundér becsületét. Ez a szám egy lassú, tört ütemű dal, érdekes énekkel, úgyhogy elkönyvelhetjük, hogy végre kaptunk valami mást is. Látok a dalban potenciált, szerintem gyors verzióban is megállná a helyét (halljátok remixerek?). Vissza a lábdobokhoz, a 7 Skies-zal közösen megalkotott Antipodes az elvontabb hangzást képviseli, aminek csak örülni tudok. Egyetlen egy bajom van vele: a túl hosszú bevezetés után rövidnek érzem a kiteljesedést. Hazafiak, húzzuk ki büszkén magunkat, hiszen a magyar Sunny Lax lehetőséget kapott, hogy rákerülhessen a lemezre! Az már más kérdés, hogy a Sonata, amiben feltűnik nem tudom sok dicsérő szóval illetni, mert leginkább olyan semmilyen lett. Nem hiszem, hogy sokan fognának rá emlékezni. Ahogy a Rubicon-ra sem, pedig a kiállás ígéretesre sikerült. Jan még egyszer visszatér a Souls of Lovers című dalban, de ez meg egy sima Black is Back utánérzés, úgyhogy nem tudtam megkedvelni. Az albumot a Forever zárja, illedelmesen betartva az Above & Beyond-féle örökséget.


A "No Frontiers" című dal videoklipje

Úgy érzem a Unified-nak nem sikerült az Empire szintjét megugrania, de még mellé felfurakodni sem. Amik eddig is tetszettek, azok most is, azokon kívül van egy-két bizakodásra okot adó darab, hátha kislemezre kerülnek. A többi sajnos nem hagy mély nyomot bennünk, úgyhogy összességében ezt is közepesre értékelném. Nem hallgathatatlan, de nem is álmodhat róla, hogy a legjobbak közé kerülhet. Ahhoz több változatosság és erősebb dalok kellenének.

01. Memory Lane
02. Let Go (feat. Julie Thompson)
03. Code Red (feat. Jaytech)
04. No Frontiers (feat. Julie Thompson)
05. Who Needs Pain (feat. Jan Burton)
06. Patience (feat. Julie Thompson)
07. Aika (feat. BT)
08. Clairvoyant (feat. Julie Thompson)
09. Say U Luv (feat. Alyna)
10. Antipodes (feat. 7 Skies)
11. Sonata (feat. Sunny Lax)
12. Rubicon (feat. 7 Skies)
13. Souls of Lovers (feat. Jan Burton)
14. Forever


Aly & Fila - The Other Shore

Harmadik duónk az egyiptomi Aly & Fila, akiknek első két albumáról már írtam eme honlap berkein belül is (itt és itt). Az előzőt eléggé lepontoztam, érzésem szerint jogosan, nem is voltam véleményemmel egyedül; az, hogy a folytatás ilyen gyorsan érkezett akár betulajdonítható annak is, hogy maguk a készítők is úgy érezték, valamit nem jól csináltak. Lássuk, a The Other Shore képes-e arra, hogy feledtesse a Quiet Storm gyengeségeit!


Az indítás mindenesetre fergeteges, bár azzal az előző albumon sem volt baj. Az In My Mind igazi, hamisítatlan egyiptomi hangulattal dolgozik, titokzatos, egzotikus; én már csak annyit kérek, hogy ebből is legyen egy keverhető átdolgozás, köszönöm! Meglepő módon egy instrumentális darabbal folytatódik utunk, a White Wave visszahozza a régi, old-school trance szintiket. Ez bizsergető érzés, sajnos mást nem is tud felmutatni. A nosztalgikus feeling azért kicsit kárpótol, de az igazi beindulás még várat magára. Lelkesedésemet enyhén letörte a Nubia (pedig Ferry Tayle is részt vesz benne); 10 év után lemásolni az Above & Beyond Surrender-jét... hát, nem is tudom milyen húzásnak nevezzem. Zavartan haladok tovább a Stoneface & Terminal-lal közösen megírt Universelab felé (megjegyzem,énekes számmal még mindig nem találkoztunk). A dallamok egész kellemesek, a szinti jókor jön be. Végeredményben kicsit soványka, lehetett volna még dúsítani rajta. Végre énekesnőket is beengedtek a stúdióba, a Never Let Me Go mintha csak az előző albumról maradt volna le. Miért is mondom ezt? Azért, mert egy egész pofás szám lenne, de nem ezzel a lelketlen hangszereléssel. Ez volt a Quiet Storm baja is, úgy látom a nem-uplifting még mindig nehézséget okoz Aly-éknak. Minden amihez viszont értenek, az megmutatkozik a Jaren által elénekelt For All Time című dalban. Végre egy nagy dobás! Tempós, feszes, de érzelmes, ahol annak kell lennie. Nem hiába lett sláger, ez kell nekünk! Dicsérhető, bár nem túlságosan az Altitude Compensation is. Nyugodt hangulatú, jó dallamú nóta, bár semmi extra nem gyorsítja fel szívverésünket, ide most ennyi elég is. Nagyjából ugyanez mondható el az Along the Edge-ről is. Az érdekes kiállást szerencsére nem rontotta le semmi, kicsit szomorú, mikor már ennyinek is örül az ember. A srácok rádióműsora elért már a 350. epizódhoz is, ezt megünneplendő a "strandfelügyelő" Roger Shah, és az "angyal a szeretőm" Sylvia Tosun nyújtott segédkezet az Eye 2 Eye (FSOE 350 Anthem) megírásához. Erről csak annyit, hogy: Kedves Armin! Így is lehet himnuszt írni! Nagy meglepetésünkre a címadó tétel ismét egy lassú darab, sikerült az Aruna énekével felvértezett The Other Shore-t egy meghitt hangulatú, gyönyörű szép számmá varázsolni. Egyetlen zongorával kezdünk, majd lassacskán beköszön a többi hangszer is: a vonósok, a dobok, majd a szintik. Igazán felnőtt szám! Rázzuk meg magunkat, mert a csoda után egy kihagyott ziccer következik, az Underwater. Pedig az ötlet jó volt, a gitáros kezdés például pazar, szépen is építkezik, csak a szikra útközben elaludt. A másik dalban viszont kigyulladt, a Running megérdemelten került be 2014 legjobbjai közé. Egyet előre, egyet vissza, a Full Throttle még Sneijder-rel sem hozza össze a csodát: egyszerű dallam, egyszerű keménykedés. Érzésem szerint a következő kislemez-esélyes szám az Is It Love? lesz, erről a remek dallam és ének gondoskodik. Örülnék neki, ha slágerré válna. Végezetül egy szép, ballada jellegű dal zárja le a lemezt; a Shine mintha Dash Berlin Shelter-jének lenne a rokona, Roxanne Emery mostanság csak ilyen feladatokat kap/dalokat ad oda a producereknek?


A "For All Time" című szám videoklipje

Kicsit muris, de inkább elkeserítő, hogy a harmadik bemutatott lemez sem tudott úgy csillogni, ahogy kellett volna. A The Other Shore igyekszik a tavalyelőtti album gyengeségein javítani, de érzésem szerint Aly-ék ezt túl hamar akarták megeszközölni. Ha még egy évet dolgoztak volna rajta, akkor lehet, hogy más, akár jobb dalok is kitúrták volna a mostani kevésbé jókat, és akkor az örömöm teljes lenne. Így azonban - bár értékelem az igyekezetet - csak az egyik szemem nevet. Lehet, hogy a Quiet Storm és a The Other Shore együtt, összemosva, a legjobb számokat meghagyva alkotott volna egy igazán ütős Aly & Fila albumot. Így kaptunk kettő felemásat. Ennyit tudok csak mondani, kérem kapcsolja ki!

01. In My Mind (feat. Karim Youssef & May Hassan)
02. White Wave
03. Nubia (with Ferry Tayle)
04. Universelab (with Stoneface & Terminal)
05. Never Let Me Go (feat. Seri)
06. For All Time (with Jaren)
07. Altitude Compensation
08. Along The Edge
09. Eye 2 Eye (FSOE 350 Anthem) (with Roger Shah feat. Sylvia Tosun)
10. The Other Shore (with Aruna)
11. Underwater
12. Running (with SkyPatrol feat. Sue McLaren)
13. Full Throttle (with Sneijder)
14. Is It Love? (feat. Ever Burn)
15. Shine (feat. Roxanne Emery)


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2015-01-12 12:00
3-ast, ha nagyon gonosz vagyok, de talán inkább 4-est :) Viccelődünk vele, de az az igazság, h egy trance szűznek hallgatható, végül is valamilyen szinten kidolgozottak, és hát azért ott van a Dark Warrior, az Until the End, szóval nem lenne jogos direkt rossz pontszámot adni neki. Fikázni viszont nem szeretek, ezért nem is írtam róla :)
Projeckt Projeckt
2015-01-11 23:56
Rayel album hányas kapna? :D
Pactolous Pactolous
2015-01-11 23:49
Az igazság az, h mindenkinek 7-est adtam elsőre, de mivel az előző Aly & Fila albumnak 6-ost adtam, és ez nagyjából ugyanaz a szint, visszapontoztam... majd a többit is. Ilyen szigorú vagyok, muhahaha... de a 6-os nem olyan rossz ám.
Projeckt Projeckt
2015-01-11 23:09
Kisebb eltérésekkel, de hasonló a vélemény a kiadványokról. A HeatBeat albumot mikor elsőre hallgattam, úgy álltam hozzá, hogy neki szabad ezt a darabolós durvulást űzniük, hiszen a védjegyükké vált. Aztán ASOT-ban volt az album bemutatója és a trackjeik belekeveredtek a többi sablonos, unalmas, semmitmondó, gaiazós zene közé, ekkor kezdtem szürkébben látni a dolgokat és másképp tekintettem az albumra, pedig legelőször ezt kerültem tudatosan.

Super8 & Tab-ot mióta ismerem, azóta egyik kedvenc előadóim közé tartoznak. Sosem tudtak nagyon mellényúlni, most sem erről van szó, de az Anjunabeats behatás sajnos fölényeskedik és ez nem csak rajtuk érezhető, kb az egész csapatra ugyanaz az egységes hangzás jellemző. Ez tényleg visszaköszön az albumon is.

Zoli és fiához túl sokat nem fűznék hozzá, talán ők azért egy hetest megérdemeltek volna :)
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!