Profi szigetelés (Ákos - Idősziget)
Pactolous
2019-10-13 20:31 
0
1978
| Rovat: Dupla Arénás bulik, kislemezek, koncert DVD-k és jubileumi valamint fesztivál turnék között új albumot tető alá hozni biztosan nem egyszerű feladat, de Ákosnak és zenésztársainak általában ez sikerül. Ennél is örömtelibb, hogy a végeredmény nem egy elkapkodott, muszájból megszerkesztett valami lesz, hanem egy olyan darab, amire érdemes várakozni.
Az Idősziget névvel ellátott új album a tavalyi Hazatalál EP egyenes ágú folytatása. A hangzás többnyire megmarad a dob-basszus-gitár-némi billentyű felállásnál, tehát egy klasszikus pop-rock lemez, de hát ezt Ákos is már leszögezte előre. A cél az volt, hogy visszatérjenek a nyolcvanas évek meghatározó bandáinak világához, felidézzék azt a hangulatot és közelítsenek azok minőségéhez. A dalok számomra a Tears for Fears, a Toto, a (Roger Waters nélküli) Pink Floyd muzsikáit jutatták eszembe, hogy csak azokat a zenekarokat említsem, akiket én is ismerek és szeretek. Ez pedig önmagában nem egy rossz ajánlólevél! Ahogy a zenésztársak jelenléte sem: Ákosunk mellett maradt Madarász 'Madi' Gábor és az ő zseniális gitárjátéka, a hangmérnök-barát Lepés 'Lepe' Gábor, a kiváló, pontos és változatos dobjátékáról híres Bánfalvi Sándor és az élő fellépéseken hangszerészből basszusgitárossá avanzsált Kálló Péter.  A várakozást sajnos nem enyhítették, inkább fokozták a lemez megjelenését megelőző dalrészletek, amiket Ákosék a Youtube-ra löktek fel naponta. Egynémely dalnál elsőre mosolyra nyílt a szám, másoknál picit elbizonytalanodtam, és volt aminél a kíváncsiságom az egekbe szökött. Én azóta várok egy apja-lánya produkcióra, amióta Ákos elkottyantotta, hogy idősebbik lánya, Anna kifejezetten muzikális és már dalszerzői tehetsége is megmutatkozott. Ennek végre mi is fültanúi lehetünk, ugyanis az egyik nótát ő jegyzi, ráadásul duett formájában adják elő! Kicsit kár viszont, hogy a Hazatalál EP mind a négy szerzeménye is (igaz, újra maszterelt formában) helyet talált magának a lemezen, ergó a 14 dalból 4 más ismert. Mi értelme is akkor egy ilyen EP-nek? Mikor fogom én újra elővenni azt a CD-t? Külföldön azért ez máshogy működik: vagy egyiket sem kellett volna felrakni vagy csak a legnépszerűbbeket, amik a turnén is beváltak. De hát mindegy is, inkább örüljünk annak, hogy hosszú-hosszú mellőzés és ellenállás után most van egy aprócska esély egy bakelites megjelenésre is! Most pedig jöjjenek a dalok! Szigetidő / Nyitány Meglepő módon egy intróval kezd a lemez, ezt eddig csak a 2084 mondhatta el magáról, ott viszont a koncepció miatt indokolt is volt. Ha tágan értelmezzük a fogalmát, akkor persze az Időszigetre is ráaggathatjuk a concept album jelzőt, mindenesetre ezt az érzetet erősíti ez a nyitány. Titokzatos szintiszőnyegek uralkodnak a dalon, a háttérben néha gitárt és dobokat is hallunk, illetve halvány énekrészleteket az elkövetkezendő számokból. Amennyire jól indul, annyira lesz túlságosan visszhangos, zavaros és elnyújtott, a csúcspont is hiányzik. A 2084 gyönyörű emelkedését, kiteljesedését és lecsapását meg sem közelíti, de a régebbi koncert intrókét sem. Érdekes próbálkozás, de a Youtube részlet alapján többet vártam. Idősziget Szerencsére a lemez címadó dala (ami a Még Egyszer után a második, amit nem Ákos jegyez zeneszerzőként) hozza az elvárt szintet. Tényleg kiérződik a nyolcvanas évek hatása, a hangszerelés és a dallamvezetés felemelő, a nyitánnyal ellentétben teljesen hangulatba hozza az embert. Engem két apró dolog zavar csak: kár, hogy a dal elhalkulással ér véget (de hát majd a koncertverzió ezt úgyis kiküszöböli) és el lehetne már hagyni az újrahasznosított, szövegkitöltő "Héj-héj-héjéjéjéjéj!" részeket. Ezeket a kukacoskodásokat leszámítva a nóta príma! Hazatalál Róla már írtam tavaly, de röviden: kellemes, jóféle gitárszólóval ellátott, elsőre dúdolható/énekelhető dal a hazaszeretetről. Volt szerencsém többször is koncerten hallani és működik élőben is, szóval nincs itt probléma. A "Hazatalál" című szám videoklipje Égni és Szeretni Ez volt az első szám, aminek a részlete alapján nem tudtam mit gondoljak. Egyben meghallgatva azért összeáll a kép méghozzá egy lendületes, bulizós, vagányabb dalként, amiben olyan furcsán kanyarodnak a dallamok, mintha Ákos írta volna őket (pedig nem, Lepe a szerző). Az én ízlésemnek a gitárok és a dobok kicsit halkak valamint az utolsó refrén előtti kiállás túl üresnek tűnik, valami plusz dallamot elbírt volna még (talán majd élőben), de nagy gond nincs, Madi gitárjátéka a levezetésben úgyis elfeledteti a hiányosságokat. Elhiszem Íme, itt a dal, amit szerzőként Ákos lánya, Anna jegyez, legalábbis ami a zenét illeti. Nyugodt, finom, akusztikus alapokra épülő duett, kifejezetten aranyos szám. Nekem tetszik Anna búgó hangja, örülök a blues-os hajlításoknak, ötletes, ahogy az énekesek szerepet cserélnek és kifejezetten örvendetes, hogy ez nem egy szokványos dal lett. Az pedig, hogy apa-lánya együtt énekel külön megható és már régóta vártam erre a pillanatra. Nem tudom, hogy élőben vajon elhangzik-e év végén az Arénában és ha igen, milyen formában; vajon lesz bátorsága egy 17 éves ifjú hölgynek kiállni több ezer ember elé? Ellenség a Kapuknál Újabb ismerős az EP-ről, ami sajnos sosem hangzott el élőben. Erőteljes, odamondogatós nóta, sokszor elismételt, de dögös refrénnel. Kérem sok gitárral előadni az Arénában, nem csak intróként, köszönöm! Felemel A lemez megjelenésével egyszerre lőtték fel a dal klipjét és nyitotta meg sokak könnycsatornáját. Ákos két éve elhunyt édesapjának állít emléket ez a szám, egyúttal pedig az apaságról és fiúságról is szól. Nem vagyok jós én sem, vajon lesz-e ez akkora sláger, mint az Igazán? Egy biztos: szeretik legalább annyian, ha nem többen. Van is miért: elképesztően megható, szép, a végletekig kidolgozott dal, gyönyörű emelkedéssel, kiteljesedéssel. Madi zenéje és Ákos szövege egy újabb zseniális számot eredményezett, ami videoklippel együtt egy külön élmény, hiszen sikerült a zenésztársak még élő édesapjait valamint gyermekeiket összeboronálni. Zeneileg sem találtam kivetnivalót: a verzék mintha csak az anyaságról szóló Átölel folytatásai lennének (vajon véletlen lenne?), a refrén fájdalmasan szomorú, a spanyol gitáros szóló rész a réges-régi Játsszuk El és Nagyvárosi Angyal számokat idézi fel a végső refrén pedig egy hanggal feljebb szól, ami mindig egy kiváló módszer arra, hogy újabb lökést adjon a dalnak. Nincs mese, magasan az album egyik legjobb száma! A "Felemel" című szám videoklipje Felülemelkedett Újabb tempós darab, amiből még bármi lehet. A vissza-visszatérő gitármotívum szinte mindenkinek a Lily Was Here című klasszikust juttatja eszébe (ez talán nem véletlen), a refrén pedig a Gépszabadság egyes soraira emlékeztet (de ez lehet csak véletlen... tud még valaki követni?). Szerencsére egyáltalán nem egy összeollózott dalról van szó, már elsőre fülbe mászik, azért is remélem, hogy koncerten még jobban kiteljesedik: nekem hiányzik a végéről még egy visszatérés, így kissé olyan, mintha kivágtak volna egy részt a dalból. Hibátlan Hibás Ennek a dalnak is kellett egy kis idő míg beért nálam, de most már elmondható, hogy kedvelem. A refrén minden egyes alkalommal erőteljesebb lesz és remek ötlet volt még két plusz sorral megtoldani az utolsónál. A hangszerelés kicsit túl szokványos, még igazán karakteres szintik sem szerepelnek benne, a gitárok is visszafogottabbak, de ez már nem annyira zavar. Ilyenkor persze hiányoznak az Ikon kreatív megoldásai, a Hűség és az Új Törvény hideg elektronikája, de azt hiszem ezek most nem is illettek volna bele a koncepcióba. Nem Kell Más Vigasz Az EP megjelenésekor azt írtam róla, hogy itt van az új koncertkedvenc, pedig akkor még csak egy premier est után állíthattam ezt. Nos, ezúttal a jóslat beteljesült, a 2019-es turné egyik fénypontja volt ez a dal, amire tényleg lehet egymást átkarolva ugrálni. A "Nem Kell Más Vigasz" című szám videoklipje Néma Fohász Keringős ritmusú texas blues Ákostól? Hogyaviharbane! A lemez egyik (vagy sokadik?) meglepetése, pedig először itt is megijedtem, mert a kiváló verzék után a furcsa harmóniaváltásokkal dolgozó, rendszertelennek tűnő refrén nem tűnt túl erősnek. Aztán valahogy pont ez fogott meg benne. Madi gitárszólója lehetett volna hosszabb meg amúgy is, annyira elvont hangulata van, simán elnyújthatták volna pár improvizációval, vagy pszichedelikus örömjátékkal, de ezt csak úgy halkan, lábjegyzetben jegyzem meg. Nem mindenkinek nyeri el majd a tetszését, de ínyenceknek szerintem ízleni fog! Csend Leszek Egy dal erejéig a sok éven át rivaldafényben fürdőző szintipop (szintirock) is megmutatja magát és azt hiszem jogosan merül fel a kérdés: hol pihent eddig ez a hangzás? Ott volt a 2084 és a Még Egyszer is a maga nosztalgikus elektronikájával, ez a dal viszont zsigerből, csípőből és erőlködés nélkül hozza a manapság oly népszerű synthwave zenéket á la CHVRCHES, Mitch Murder, Scandroid, Sunset Neon, GUNSHIP és még sorolhatnám. Azok a tipikus szintik, azok a jellegzetes dobhangok... és ehhez jön az űrben sodródás, mint metafora, a rádiós visszafelelgetések, a príma verzék és a remekbeszabott refrén. Nem tudom tovább kendőzni: a Felemel mellett számomra ez a másik csúcspont a lemezről! Holnaptól Az utolsó ismerős az EP-ről, amit a környezetemben nem annyira szeret senki, én viszont igen. Érdekes verzék, visszafogott, népdalos hatásokat mutató refrén és a végén egy kis slide gitár Maditól. Megértem, ha valakinek langyos, mégis utat talált hozzám. Írisz Elérkeztünk a záráshoz, ami szokásos módon egy végletekig visszafogott dal, de érzésem szerint nem fogja az én kedvenceim dobogós helyét veszélyeztetni (pl. Asszony). A harmóniák nagyon finomak, a hangzás is kifejezetten telt, de engem baromira zavar Ákos (ezúttal nem valami erős) gitárjátéka, Sanyi direkt szétzengetőzött és visszhangosított dobolása; ezek miatt a végére nem egy nagy egésszé áll össze, hanem csak zavaró káosszá. Kár, mert értem mi lehetett a cél, de valahogy a kivételezés nem sikerült rendesen, legalábbis az én ízlésemnek ez kicsit összecsapottnak tűnik. Ízelítő a "Csend Leszek" című dalból Mint minden Ákos lemez előtt, most is aggódtam, féltem, rimánkodtam, hogy ne most jöjjön el az a pillanat, amikor csalódnom kell. Szerencsére erről szó sincs, bár úgy tűnhet majdnem minden dalba bele tudtam kötni, összességében igenis meg vagyok elégedve. Az én kedvenceim illetve Ákos legjobbjai közé nem került be, de hosszú időre kibérelte a helyet a lejátszólistámban. A 2010-es évek alkotásai között sem vall szégyent, beilleszthető az életműbe és meggyőződésem, hogy amiket kevésbé kedveltem meg idővel még jobban beérnek vagy éppenséggel a koncerteken csiszolódnak még fényesebbé. Sikerült azóta már elkülönítve, fülhallgatón keresztül is meghallgatnom és úgy például sokkal teltebbnek, organikusabbnak tűnt a hangzás, lehet, hogy le kéne cserélnem a hangfalakat? Egy ponttal azért még így is kevesebbet akartam neki adni, mint az előző lemezeknek, de a Felemel és a Csend Leszek akkora hatással volt rám, amilyenre zene csak nagyon ritkán képes, úgyhogy nincs mit tenni, ismét jár a 10/9!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!