Finom hangulatok tavalyról (Ben Böhmer, Grum, Cold Blue és Hydra albumok)
Pactolous
2020-02-11 18:57 
0
1799
| Rovat: Tudom, tudom, előző kritikámat is azzal kezdtem, hogy mennyire le vagyok maradva zeneügyileg (és akkor még a novemberben megjelent Lindemann lemezt csak a héten hallgattam meg), de igyekszem, eskü! Most például rögtön négy albumról is értekezem kicsit rövidebben, főképp azért, mert semmiképp sem akartam szótlanul elmenni mellettük. Kapaszkodjon mindenki! Érkezik Ben Böhmer, Grum, Cold Blue és a The Thrillseekers pres. Hydra!
Ben Böhmer - Breathing Nem is gondoltam volna, hogy a német Ben Böhmer már 2014 óta komponálgatja a muzsikákat! Pedig de, valahogy mégis csak négy év múlva tett szert nagyobb ismertségre, viszont akkor teljesen megérdemelten. Finoman és visszafogottan meghangszerelt, szép harmóniákra épülő dalai, remixei szinte első hallásra felismerhetőek, első szerzői nagylemeze rá irányuló szempárok és érdeklődő fülek között jött ki tavaly év végén. A léc szerencsére nem lett leverve!  A Breathing címet viselő album egy ereje teljében lévő Ben Böhmert mutat be, az úriemberre jellemző összes hangulat fellelhető, sőt, a meglepetéseket sem kell mellőznünk. A nyitó tétel In Memoriam remek hangulatával és príma vonósaival jobb kezdés nem is lehetne, de nyilván itt még csak úgymond a kötelezőt hozza. A Breathing harmadolós ritmusával kicsit kötöttebb, határok közé szorított de a jó ének felemeli. Nagy kedvencem a fülbemászó Black Hole, ami nem csak énekelhető, de bálnákat idéző szintijei mókássá is teszik. A Wall of Strings némileg klubosabb, kevesebb dallammal dolgozik, a visszafogott vonós szekció dob rajta valamennyit. Kellemes énekes darab a Hunting, a Maelstrom pulzál rendesen, az űrbéli hangulatot pedig a beszédes című Voyager 1 szolgáltatja. Az album talán ennél a pontnál kezd picit elfáradni, a Decade csak a kiállásával mutatja meg jó tulajdonságait, a Lost in Mind már nem sok meglepetést tartogat, a Cloud 21 pedig house-osabb megszólalású, kevés dallammal, igaz, azok legalább szépek. A zárásért egy tört ütemű dal, a Little Lights felel, ami ismét egy vérbeli Ben Böhmer nóta, ezzel kvázi keretbe is foglalva az albumot. A "Black Hole" című szám élő változata A Breathing egy kellemesen melankolikus Ben Böhmer bemutatkozás, az úriemberre jellemző összes pozitívummal, néhol talán egy kicsit túlságosan is egy tőről fakadó dalokkal, de aki ezt a világot szereti, az maximálisan meg lesz elégedve. Az apró kukacoskodásoktól pedig tekintsünk el, hiszen ez még így is egy príma debütáló album! 01. In Memoriam 02. Breathing (with Nils Hoffmann and Malou) 03. Black Hole (with Monolink) 04. Wall of Strings 05. Hunting (feat. Jonah) 06. Maelstrom 07. Voyager 1 (with Wood) 08. Decade 09. Lost in Mind (feat. Malou) 10. Cloud 21 11. Little Lights  Grum - Deep State Graeme Shepherd, vagy ahogy többen ismerik Grum szintén nem ma kezdte a szakmát, mégis csak az utóbbi időben betonozta be magát a köztudatba. 2009 óta ad ki dalokat, saját gyűjteményemben 2011-ből szerepel egy remixe, de úgy isten igazából 2014 volt az igazi áttörés éve. Ez után egyáltalán nem meglepő, hogy az Anjunabeats kiadó is szemet vetett rája, a gyümölcsöző kapcsolat nehéz szülés után végre szerelemgyereknek adott életet (ééés itt vége is az erőltetett metaforának).  Grum a 80-as évekből táplálkozó laza diszkó és szintipop etűdökkel indította el karrierjét, majd finomat átnyargalt az eric prydz-i hagyományokat tiszteletben tartó progresszív trance/house stílusába. A nagyközönség már így ismerhette meg és nem egy finom muzsikát köszönhetünk neki, a második nagylemeze mégsem volt egy könnyű menet. Eredetileg 2018-ban kellett volna megjelennie, ám máig nem teljesen tisztázott okok miatt elhalasztották a premiert. Hogy most éppen copyright okok miatt történt ez (a Never Have to Be Alone miatt például) vagy Grumnak volt valamiféle kifogása (a Human Touch című tervezett albumját anno úgy ahogy volt törölte) talán sosem tudjuk meg. Mindenesetre a Deep State az óév végén végre napvilágot láthatott és a progresszív stílusok kedvelői kaphattak Ben Böhmer albuma mellé egy másik csemegét is. A lemez a címadó tétellel nyit, a Deep State egy szép emelkedéssel bíró, arpeggio alapú intro. Az őt követő Stay már nagy sláger tavalyról. Tipikus Grum, megjegyezhető énekkel, finom progresszív hangulattal, némi aciddel megfejelve. Sajnos az ígéretes kezdés nálam már be is szennyeződik egy kissé, ugyanis a Lose Control mindenféle szégyenérzet nélkül nyúlja le Nalin & Kane klasszikusát, az Open Your Eyes-t. Persze Grum előszeretettel dolgoz fel régi örökzöldeket (Shout, Price of Love) vagy használ fel éneksávokat, itt viszont sikerült más címmel feltüntetni, elhitetve velünk azt, hogy ez egy originál dal. Nos, nem és ezért bizony jár a fekete pont. Szerencsére a bosszúságom hamar szertefoszlik, ugyanis a Tomorrow az egyik legjobb dobása az úriembernek! A hangulat elképesztő, az ének és a hangszerelés pazar; nem is ragozom tovább, hatalmas kedvenc tavalyról! A Home sem lenne rossz, de az arányok bántóan eltolódtak: a bevezetés el van nyújtva, majd a kiállás túl rövid. A Genesis is inkább csak a lenyugvásnál emlékezetes, viszont a The Ascent egyfajta lelassított tranceként érdekes, de működik. Grum karrierjének kezdetét a Running idézi fel, ami kvázi egy szintipop nóta, remek énekkel. Az Altered State címéhez hűen egy elvontabb hangulatot hoz, sokféle szintivel, az album zárásáért pedig egy kellemes énekes darab, az Afterglow felel. A "Tomorrow" című szám dalszöveg videója Szubjektív véleményem szerint Grum ezen alkotása egy katicapöttynyivel kevésbé emlékezetesebb, mint Ben Böhmeré. Túl sok meglepetés nem ér bennünket, ha Grum neve alapján asszociálunk egyfajta hangzásra, akkor nagy eséllyel ezt halljuk a korongról is, ugyanakkor ez lehet jó hír is. Pontosan azt kapjuk, amire számítottunk, és ha nem voltak nagyobb elvárásaink, akkor a csalódás elkerülhet minket. Ellenben, ha az egy év csúszás kicsit feljebb strófolta az igényeinket vagy egyszerűen csak egy fokkal változatosabb és izgalmasabb albumra vágytunk, akkor azért a Deep State hagyhat maga után űrt. Viszont ez is csak azt jelenti, hogy innen kérem még vihet felfelé az út. Reméljük így is lesz! 01. Deep State 02. Stay (feat. Natalie Shay) 03. Lose Control 04. Tomorrow (feat. Dom Youdan) 05. Home (feat. Nicole Dash Jones) 06. Genesis 07. The Ascent 08. Running (feat. Jinadu) 09. Altered State 10. Afterglow (feat. Natalie Shay)  Cold Blue - Winter A szépséges melódiákkal ellátott trance muzsika a kedvencem; persze nem baj, ha időnként egy-egy veretés koponyánk egyik falától a másikig dobálgatja agyvelőnket, de az eufórikus lebegés, amit a dallamok idéznek elő, nos, számomra az az igazi transz élmény. Szerencsére rengeteg producer van egy hullámhosszon velem ezen a téren, például a német Cold Blue, aki végre kiadta első szerzői lemezét.  Akárcsak az előző delikvensek (és az utána következő), Cold Blue sem ma kezdte a szakmát, 2005 óta hallat magáról, Dennis Sheperd-del olyan bombákat hoztak össze, mint például a Freefalling, a Fallen Angel vagy az Every Word, de emberünk önállóan is kiválóan megállja a helyét. A temérdek külön-külön kiadott dal után eljött az idő, hogy egy teljes értékű album is kijöjjön a neve alatt és a Winter című alkotás nem is hozott szégyent a nevére. Bár énekes számok egyáltalán nem szerepelnek rajta, így is egy több, mint korrekt uplifting lemez, ami simán odatehető az Aly & Fila és Solarstone korongok mellé. A nyitányként megfelelő In Peace békésen (hehe) indít: atmoszférikus intró, szép zongorákkal, énekfoszlányokkal. Átúszunk szépen a következő dalba, a Shine-ba, ami a kiforrott uplifting nóta mintapéldája. A harmóniák ülnek, a szintik megfelelőek, az összkép pedig letisztult. A Winter Gates keményebb vizekre evez, bár felmutat némi dallamosságot, nem igazán indul be. Szerencsére a következő katona, a Golden Leaves pazar kiállással és remek dallammal rendelkezik. Egy albumról nem kell mindegyik számnak slágerként végeznie, a November Rain sem lesz ilyen, de mindenképp egy érdekes színfolt. A változatosság jegyében a Frozen chillout köntöst kapott, ami úgy tűnik, mintha középen beindulna, de mégsem és ez kivételesen jól áll neki. Azóta már úgy is kijött egy Club Mix, ahol az elmaradt begyorsulást megkapjuk, szóval win-win helyzet. Újabb sötét hangulat ereszkedik ránk az In Madness jóvoltából (ilyen címmel mondjuk nem csoda). Remek basszus adja az alapját, de megmondom az őszintét, ezen kívül nem sok mindenre emlékszem belőle. A Colors is inkább egy korrekt uplifting szám, mintsem egy maradandó örökzöld. Egy rövid, meghitt átvezető után (Recovery) az In Peace kiteljesedett változata, az Ode to the Sun következik. Remek ötlet, szép dallam, mindezt pedig a Reflections zárja le, tört ütemekkel, merész hangszerelés által felöltöztetve. Ízelítő az "Ode to the Sun" című dalból A Winter közel sem tökéletes album, viszont Cold Blue a megfelelő hozzáállással készítette el és ez hallatszódik rajta. Van eleje, közepe, vége, pontosan azt adja, amit szánt nekünk, épp ezért nemhogy nem haragszom az esetleges hiányosságokért, de még örülök is neki, hogy ilyen album lett belőle. Sallangmentes trance muzsika, profin tálalva, amiből nem veszett ki a lélek. Tény, hogy lehetne ütősebb, velősebb, érzelmesebb pár helyen, de ahogy Grumnál is írtam, legalább maradt hely a fejlődésnek! 01. In Peace 02. Shine 03. Winter Gates 04. Golden Leaves 05. November Rain 06. Frozen 07. In Madness 08. Colors 09. Recovery 10. Ode to the Sun 11. Reflections The Thrillseekers pres. Hydra - Altered State Trance-ben járatos egyének biztos ismerik a 2003-as klasszikust, az Affinity-t. A Hydra örökzöldjét nem egy ismeretlen egyén szerezte, hanem Steven Helstrip, azaz The Thrillseekers, ez az álneve azonban egészen 2016-ig, az Amber mehjelenéséig a parlagon hevert. Emberünket annyira elkapta a gépszíj, hogy ennek az aliasnak is szánt egy nagylemezt és ennek mi csak örülhetünk.  De mi is a különbség a két név között? Nos, zeneileg nincs is sok eltérés, a Hydra is vérbeli The Thrillseekers hangulatú muzsika, ismerős hangszereléssel. Ugyanakkor az éneket teljesen mellőzi és a dalok is inkább a progresszív stílus felé tendálnak, annyiban mindenképp, hogy nem 4-5 perces szerzeményekről van szó. Nincsenek hatásvadász dallamok, nagy dropok, fülsüketítő effektek: az egymásba fonódó melódiák, érzékeny harmóniák az uralkodók, szóval igazi ínyenc zene. Ebből egy albumnyi adag már túl szép, hogy igaz legyen (főleg annak tükrében, hogy az első The Thrillseekers lemezre is hány évig vártunk), de rögtön két lemeznyi szinte már hihetetlen. Pedig igaz, az Altered State két részre van bontva, igaz, a második korong az első dalok zenei témáit használja fel, viszont ambient/chillout köntösben, egybefolyva. Érdekes megoldás, főképp, hogy más címet is kaptak, de a végeredmény hallatán nincs okom panaszra. A kezdés tankönyvi anyag is lehetne, a Standing on the Edge of Space finom hangszereléssel és briliáns hangulattal indítja el a lemezt. A Chemistry maga a progresszív csoda, remek zongoráival engem elsőre levett a lábamról. A 11 perc (!) hosszúságú Take Me with You ismételten egy remek darab, a príma dallamok mellett a break-es kiállás is megérdemel egy elégedett vállveregetést. Old-school Chicane hangulatot áraszt az All That Matters, ez már önmagában egy nem rossz ajánlólevél, az őt követő After the Rain pedig már erőteljesebb hangszerelést kapott. Szépen építkező dallammal dolgozik a Crystalline, a kiállás utáni beindulás is példaértékű. Az Aurelia már ismerős lehet szemfüles trancereknek: fain melódia, letisztult hangszerelés, de itt az albumon talán már egy kicsit túlhasználtnak tűnik az a gitárszintetizátor. Sajnos az összképbe belerondít egy kvázi feleslegesen felrakott dal is, ez pedig az amúgy kiváló The Last Time (Hydra's Altered State Mix). Ennek a 2008-as számnak a leporolását teljességgel értelmetlennek tartom, mitnha csak helykitöltő szerepet töltene be, a lemez koncepciójától is idegen ittléte. Így ér véget az első korong, a másodikon jó pink floydi módra a Where Oceans Meet összefüggő dalfolyama található meg, Part I-VI jelzésekkel ellátva, és ahogy írtam, ez a "főlemez" nyugisabb, lazulós változata. Ahogy véget érnek a Pinter Moment zárja az albumot a hullámverésekkel ellátott 25 másodpercével. Leszámítva a remixet az Altered State nagyon egyben van, egy igen ízletes és koherens album, amiben a művészi ambíciók kézen fogva járnak a trance csodálatos világával. Talán egyesek számára túl visszafogottnak tűnhet, esetleg unalmasnak (micsoda??), de a minőségi trancet kedvelők biztos megszeretik majd. Én így tettem, most pedig örüljünk együtt annak, hogy ilyen alkotások még megjelenhetnek! CD1 01. Standing on the Edge of Space 02. Chemistry 03. Take Me with You 04. All That Matters 05. After the Rain 06. Crystalline 07. Aurelia 08. The Last Time (feat. Fisher) (Hydra's Altered State Mix) CD2 01. Where Oceans Meet (Part I) 02. Where Oceans Meet (Part II) 03. Where Oceans Meet (Part IIII) 04. Where Oceans Meet (Part IV) 05. Where Oceans Meet (Part V) 06. Where Oceans Meet (Part VI) 07. Pinter Moment  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!