GIRL POWER!!!
Pactolous
2020-12-23 19:49 
0
5540
| Rovat: Amy MacDonald - The Human Demands Lehet túl sok előadó érdekel engem, hiszen elég gyakran belefutok abba a hibába, hogy lecsúszok egy-egy új megjelenésről. Amy Macdonald szinte örök visszatérő a honlap berkein, de a 2017-es Under Stars lemezét egy évvel később vettem csak észre, így pedig már nem is írtam róla (pedig megérdemelné). Aztán kijött egy Best of válogatás Woman of the World néven, ugyanilyen címmel pedig egy új dal is, és kicsit ijesztő volt. Féltem, hogy Amy is letér arra az útra, ami a popularitás felé visz. Az idei album, a The Human Demands viszont minden kételyemet eloszlatta és talán a debütáló This is the Life óta ezt élveztem tőle a legjobban.  Túlzás lenne azt állítanom, hogy Amy többi lemeze csapnivaló lenne, sőt, mindenkit arra bátorítok, hogy hallgassa meg őket (itt és itt még írtam is róluk), de az első számomra mindig egy különleges élmény lesz. A The Human Demands sikeresen meg is lepett és nem csak azzal, hogy nem azt a vonulatot folytatta, mint a fentebb megnevezett, válogatáson szereplő szám. A dalok külön-külön is kellemesek, némelyik kifejezetten erős, egy örökös kedvencet már fel is avattam róla, de ami a legfontosabb, albumként is helytáll. Sajnálatos, hogy viszonylag kevesen ismerik őt, pedig egy kivételes hangú, tehetséges skót hölgy, isteni akcentussal, bár ennek a zenéjéhez semmi köze, csak gondoltam megemlítem. A nyitó Fire az első taktusokkal mosolyra késztet, a fő gitártéma annyira megkapó. Kicsit kár, hogy a ritmusnak alig van sodrása, lehetett volna feszesebb, kevésbé széttördelt, ellenben a refrén kellemes, még ha nem is rúgja be az ajtót egyelőre. A Statues már kedvezőbb benyomást kelt: a tempó pattogós, némileg az első lemezt idézi fel, a hangulat kedves, szerethető. Alakulunk, alakulunk, de a beindulás után érkezik egy lassabb, keringő ritmusú dal, a Crazy Shade of Blue. Először csak egy szál gitárral kezdődik el, majd gyönyörűen kiteljesedik, a megszólalás szinte tökéletes. Kifejezetten elkapott a hangulata, talán nem véletlen, hogy Amy is úgy érezte, klipet kell készíteni hozzá. A csúcspontot a The Hudson hozza el, ami első hallásra szerelem, még úgy is, hogy az agyam leghátsó szegletében még ma is fut a keresés, melyik számra is emlékeztet? Kihallok Roxette felhangokat, a This is the Life album fílingje is előkerül, de ilyenkor nem érdekel. Kitűnő választás volt beharangozó számként kislemezre tenni! Mindig kitüntetett figyelemmel hallgatom a lemezek címadó számait, a The Human Demands kicsit nehezen adta magát. A harmadik refrénre megszoktam, de a verzéknél az ének, a refrénnél meg a dobok vontatottsága terelte el a figyelmemet. Nem érzem sajnos olyan ütősnek, mint kellene lennie. A "The Hudson" című szám videoklipje Nagyon nem kell elkeseredni, mert az őt követő We Could Be So Much More egy igazi telitalálat nóta. Pergős, tempós darab remek váltásokkal, énekelhető refrénnel. Még akár az is lehet, hogy klipesélyes dal matéria. Ahogy Amy már az első sorban is megénekli a téli kabátja felvételét, úgy tör rám is a téli hangulat a Young Fire Old Flame hallgatásakor. Rengeteg gitár, semmi dob, némi shaker meg xilofon a háttérben; kandalló melletti keserédes nóta. Nem kell sokat várni egy újabb gyors számra, a Bridges ismét kiváló refréneket és váltásokat hoz, a lezárás pedig egyenesen fantasztikus. Nem számítottam egy olyan dalra, mint amilyen a Strong Again, de nagyon örülök jelenlétének! Az első pillanattól az utolsóig magával ragadó: a harmóniák és a megszólalás a hatvanas-hetvenes éveket idézik fel, mégis leginkább azzal imponált számomra, hogy Amytől újszerűnek hat és mégsem érzem tőle idegennek. Utolsónak kifejezetten jó választás volt a Something in Nothing, pedig a verzék elsőre nem ragadtak meg, de a refréneket többségében annyira jól eltalálták a lemezen, és itt is valami csodálatosra sikerült. Utána már nem volt megállás, átadtam magam a dalnak, bár megnyújtottam volna kicsivel, valami hangszeres szólóval például. A "Fire" című szám videoklipje Tíz szám elsőre talán kicsit kevésnek tűnik, legalábbis már elég régóta nem ez a sztenderd mennyiség egy albumon, de véleményem szerint most Amy és csapata jól döntött, hogy nem dúsították fel töltelékdalokkal. Így nincsenek üresjáratok, minden dal karaktert kapott, előre lefoglalt hellyel rendelkezik, azaz van a lemeznek eleje, vége, íve, dramaturgiája. Az arányok sikeres belövése így egy egészen príma alkotást eredményezett, amire Amy büszke lehet és ha odavagy a gitár centrikus pop-rock zenéért, ha már megcsömörlöttél a sekélyes, távolságtartó, hideg elektronikába bújtatott rádió slágerektől, akkor a The Human Demands egy biztonságos menedék lehet számodra! 01. Fire 02. Statues 03. Crazy Shade of Blue 04. The Hudson 05. The Human Demands 06. We Could Be So Much More 07. Young Fire Old Flame 08. Bridges 09. Strong Again 10. Something in Nothing  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!