Utsukushi ongaku (Qrion - I Hope It Lasts Forever)

Írta Pactolous Dátum 2022-02-28 19:44 Hozzászólás 0 Olvasta 802 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »

Aki ismer engem vagy olvassa az írásaimat tudhatja, hogy enyhén vonzódom a japán kultúra és muzsikák iránt, jelenleg is egy onnan származó rockbanda az új kedvencem (Na, vajon kik? Lehet találgatni!). Ha valaki azt mondja nekem, hogy a progresszív/deep house/trance stílus és azon belül is az Anjunadeep kiadó egyik legfrissebb feltörekvő csillaga történetesen a felkelő nap országából származik, már izgatottá válok, de hogy történetesen még egy hölgyről is van szó? Subarashi!!!

Qrion a rámen szülőhazájából, Szapporóból származik, szemtelenül fiatalon, 19 évesen jelent meg első EP-je Qrion címmel 2013-ban, de a nagyvilág igazán 2017-2018 környékén figyelhetett fel rá, az Anjunadeephez való költözés pedig meglehetősen sokat dobott a fiatal hölgy karrierjén. Amellett, hogy egészen profi és nosztalgiával átszőtt muzsikákat komponál, számomra elképesztően imponáló, hogy egy alapvetően férfiak „uralta” műfajban, az elektronikus tánczenében képvisel kiemelkedő minőséget. Talán kicsit féltettem is, vagy inkább én féltem, hogy az első nagylemeze még túl nagy falatnak bizonyul számára. Mint kiderült, aggályaim teljesen alaptalanok voltak, Qrion és az I Hope It Lasts Forever a tavalyi év egyik legjobban eső meglepetése.


A lemez úgy kezd, ahogy azt illik: a Pitch Dark gyönyörű zongorákkal, sejtelmes hangulattal indul el, a háttérben enyhe bakelit sercegés pendíti meg a nosztalgia húrjait. Aztán megérkezik az a Qrion-féle hangzás, ami már szinte védjegyévé vált: egyszerű, analóg szintik, hatásos arpeggiók, finom vokáltöredékek, letisztult, hatásvadász elemek nélküli hangszerelés. És mindezen elemek kecses harmóniává állnak össze. Tényleg a 2004-2005-ös progresszív érát idézi fel, és ez bizony örömteli! A Proud egy érdekes darab, ami szintén mintha a múltból mászott volna elő. Deniece Williams I'm So Proud című dalát veszi alapul, loopolja be és épít fel rá egy új dalt. Tisztára mint a millenium környéki zenékben! A Jones St. másik hangulatban folytatja tovább a lemezt, egy ideig tört ütemek vezetik a dalt, a megszólalás ötletes, a dallamok remekek és egyszerűsége ellenére az apróbb elemek bevonásával nem válik unalmassá az összkép. Szép harmóniák uralkodnak a Fireworks című számon, a gyors szintifutamok ügyesen lépnek elő és húzódnak vissza. Hangulatos, csendes naplementéket illetve felhőtlen hajnalokat felidéző muzsika. Az énekes darabok kedvelőinek sem kell fanyalogva arrébb vonulniuk, a Bright Lights egy teljesen korrekt dal, jóféle szintikkel, engem csak a deep torzítás az éneken zavar már egy picikét (tudom, a stílushoz tartozik, de akkor is).


A Maybe It was Already Here egyfajta átvezető szám, apró, csendes hangokból és visszafogott zongorából épít fel teljességet. A 11-11 tavalyi nagy favoritom, ami úgy tökéletes ahogy van. Az akkordok, a hangszerelés, a szintik, az atmoszféra... első hallásra szerelem volt. Kísérletezőbb jellegű, érdekes hangokkal és megoldásokkal operáló lett a Mars, amit az ének ellensúlyoz méltó módon. Egy albumon nagyon tudok örülni az ilyen számoknak, hiszen hol máshol szabadulhatna meg láncától pár pillanatra a kreatív erő, ha nem egy szerzői lemezen? Ritka a botlás nélküli debütálás és ez talán túl erős megfogalmazás részemről, de ha muszáj gyengeségre rámutatnom, akkor a Never Go Back dalra esne a választásom. Hiába a kellemes ének, az andalító légkör, elég sokáig nem történik semmi izgalmas, és most az apró részletek sem nyújtanak annyit, hogy lelkesen meregessem szemem. Középtájékon azért előbújik egy csinos szintetizátoros rész, ami után azért feljebb toltam a dalt az értékelőmezőmön, de az összes szám közül ez csillog talán a legkevésbé. A Waterfalls a zongorát hozza megint előtérbe, ami már nem egy rossz választás, de a billentyűkön játszott melódia sem ótvar. A dallamok hol baljóslatúak, hol pedig reménykeltőek, igazán tetszetős a rapszodikus hangszerelés. Másik kedvencem ez a tavalyi, kislemezen megjelent dal, a Your Love. Igazán kedves tétel, szerethető hangulattal, príma szintikkel és dallamvilággal, kellenek a stílusnak az ilyen gond nélküli zenék is. A nem túl vidám című It's All Over felel a zárásért, ami az elvárásaimnak megfelelően egy végtelenül nyugodt, lemeztelenített darab, amiben szinte csak kitartott, elnyújtott szintik terelgetik a figyelmet. Az ilyen esetekben kiemelten fontos a dallamok milyensége, de szerencsére Qrion igazán szépséges akkordokra húzta fel a dalt.


Az I Hope It Lasts Forever szinte kötelező választás minden olyan elektronikus zenét kedvelőnek, akit nem hagy hidegen a műfaj nosztalgikusabb, andalítóbb változata. Érzésem szerint Qrionra mindenképp oda kell figyelni majd a jövőben, mert csodás zenékkel lephet meg minket és ha nem csak tartja, hanem meg is ugorja ezt a szintet, a második albuma még ütősebb lehet. Qrion lemezét nem azért szeretem, mert japán, és nem is azért, mert nő szerezte. Egyszerűen azért szeretem, mert erőlködés nélkül hozza azt, amit mások ritkán mondhatnak el saját lemezüknél (hát még az elsőnél): csodás számok, értő sorrendben, megfelelő hossz mellett.

01. Pitch Dark
02. Proud
03. Jones St.
04. Fireworks
05. Bright Lights (feat. Flownn)
06. Maybe It was Already Here
07. 11-11
08. Mars (feat. Mars Kasei)
09. Never Go Back (feat. Kroy)
10. Waterfalls
11. Your Love
12. It's All Over


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!