Az idő kőfoga (Rammstein - Zeit)
Pactolous
2022-06-12 20:42 
0
1057
| Rovat: Annyira unom már, hogy lassan minden bevezetőt a koronavírussal és hatásaival kell kezdenem, de ha egyszer ennek "köszönhető" az, hogy az előadók, zenészek, együttesek kreatív erőtől duzzadva munkának láttak, akkor mit lehet tenni? A Rammstein tíz év szerzői minimalizmus után végre albumot hozott össze 2019-ben, erre a rá következő turnét jól félbevágta a "tudjukmi". Üsse stein, akkor jöjjön még egy lemez!
Nem is nagyon számítottam újdonságra tőlük, tekintve, hogy a Liebe Ist Für Alle Da és a gyufás, cím nélküli (vagy csak simán Rammstein) album között tíz év telt el, erre idén mégis megtörtént a mocorgás. Elsőnek a csodaszép, de klip ügyileg homályosabb szimbolikájú Zeit futott be, ami ráadásul egy ballada az idő múlásáról, az öregedésről. Nem pont az a fejletépős bemutatkozás! Őt követte a fergeteges Zick Zack, ami már tempósabb, de először túlságosan is a Radio jutott róla eszembe (pedig nem is hasonlítanak). Most már persze imádom, de mindkettőt zárójelbe teszi a zseniális Angst, ami mind képileg, mind zeneileg kifogástalan, a legjobb Rammstein dalok közt a helye és akkor még a Dicke Tittenről szót sem ejtettem! De ne szaladjunk annyira előre, lássuk a dalokat szépen, sorjában!  Armee Der Tristen Sok időt nem veszteget el a sejtelmes indításra, a szintik megadják az alaphangulatot és Till már be is köszön. Elsőre csak egy-két billentyűs hangszín fogott meg, néhol synthwave számokat idézett fel, de hát a Rammstein nem Rammstein a mélyre hangolt gitárok nélkül. Az eddigi lemezekhez hasonlóan monumentális atmoszférájú, programadó dal (gyertek, csatlakozzatok a szomorkásak seregébe!), de annyira még nem indítja el a lemezt, mint mondjuk az előzőn a Deutschland, vagy a korábbiakon a Reise, Reise, a Mein Herz Brennt vagy a Rammlied. Zeit Egy Rammstein mércével visszafogott számnak tekinthető a Zeit, mégis ezt választották albumot beharangozó kislemeznek, ami egyben merész is, de valahol mégis érthető. Az egész lemezt áthatja az elmúlás gondolata, az idő kegyetlen menetelése, az ezzel való harc. Először nem is annyira kedveltem meg: nálam a Mutter a mérce, ha gyönyörű borzongásról van szó és annak szintjén nem lépett túl. Ugyanakkor erre talán nincs is szükség, önmagában értékelve ez egy kifejezetten szépséges szám, remek hangszerelési megoldásokkal, a könyörgés szövege pedig szinte már a nyelvi korlátokat is áttöri. Schwarz A korrekt kezdés és a zavarbaejtő Zeit után ez a dal komolyan megrendített, de sajnos nem pozitív értelemben. A verzék nosztalgikusak, Oliver basszus hangszíne zseniális, és zeneileg igenis akadnak egészen újszerű megoldások. A refrénnél viszont elfogy a levegő, baromira gyengének tartom, egyáltalán nem ragad meg, B-oldal hangulata van, sőt, a Puppéből ismerős szinti hangok arra engednek következtetni, hogy még a gyufás lemezről maradt le. Az egészért csak azért kár, mert például a zongorák bejönnek, a merészebb harmóniák is, szóval nem lenne ez eredendően gyenguska, viszont valamiért erős sem lett. Itt már nagyon kívántam valami erőteljesebb dobást... Giftig Meg is kaptam ezzel a dallal. A tempó végre feszes, a gitárok klasszikus Rammstein módon zakatolnak, érdekes szintik kapnak főszerepet és a refrén is működik. Először biztonsági játéknak tűnt, de azért bőven akadnak új elemek is, például a felezés középen, vagy az autotune használata Till hangján (ami nem véletlen, de majd egy későbbi számnál hangsúlyosabb szerepet kap). Zick Zack Ahogy írtam, szoknom kellett, mert könnyedségében a Radio nyomdokaiban járt, most viszont már nem is értem, miképp gondolhattam ezt. Egyszerűbb, közérthetőbb dal, egyszerre lehet énekelni és fejet rázni rá, viszont pont ezek miatt alattomosan elülteti magát a tudatalattinkban. Tetszetős, ahogy az időt, mint témát és az eltúlzott plasztikai beavatkozásokat így egybe csomagolták, érdemes megnézni a hozzá leforgatott videoklipet, azok a maszkok, te jó ég...! OK Mindenféle előzetes tudás nélkül, csak a címet meglátva én is ennyire voltam képes: oké. Még a kezdő kórusoknál sem fogtam gyanút, csak arra gondoltam, hogy ez most egy Zeig Dich kópia lesz? Ó, nem, nem! A srácok csak ismét a szexszel poénkodnak: Ohne Kondom, azaz gumi nélkül. Amikor meghallottam, gyorsan ittam egyet, hogy ki tudjam köpni! Rendben, enyhén infantilis, de tőlük egyrészt ez megszokott és szerintem a kivitelezés mesteri lett, ha hihetek a német anyanyelvű kommentelőknek, a dalszöveg tele van kétértelmű kifejezésekkel, mondatokkal. Szinte mindig vigyort csal az arcomra és zúz, ahogy kell, főleg a végén! Meine Tränen A Puppét idézi meg a kezdés, de ezúttal az őrület elmarad. Egy toxikus anya-fia kapcsolatot mutat be a szöveg és így inkább a Mutter szellemi folytatásának érzem (annak fődallamát még rá is lehet játszani disszonancia nélkül). Tipikusnak is mondható Rammstein ballada, erőteljes gitárokkal, bármelyik másik lemezen is helyet kaphatott volna, mégis van benne valami bizsergető, amikor betalálnak azok a bizonyos sorok: egy férfi csak akkor sír, ha az anyja meghal. Angst Ha a komolyabb témájú számokat vesszük, akkor elérkeztünk a lemez legjobbjához, a fényponthoz, de még a Rammstein életműben is kiváló helyet foglalhat el. Feszes ritmusok, remek basszusgitár a verzék alatt, a dal dramaturgiája zseniális, ahogy a dalszöveg is. Az életünket átitató félelemről szól, amit a média, a közösségi oldalak, a politikusok táplálnak belénk és közben ugye mi magunk is. A „schwarze mann” az a mumus, akivel a gyerekeket riogatják, de szó szerinti fordításban fekete embert jelent; utalás lenne a bevándorlókra, akiktől annyira akarják, hogy féljünk? Elég csak megnézni a hozzá tartozó, szintén parádés klipet, amit én már nem tudom hányszor láttam, nem tudok vele betelni! Dicke Titten Már majdnem kiosztottam a lemez legjobbjának járó plecsnit az előző dalnak, de sajnos vagy sem, azt ez kapja, már csak azért is, mert egyszerűen haláli! A legzúzósabb az összes közül, ugyanakkor a legpoénosabb is, amiben Till arról énekel, hogy már ilyen idősen neki nem kell okos, szép vagy gazdag nő, csak legyenek nagy csöcsei. Khm, nos igen, az OK által elkezdett vonulat itt fejeződik be (és milyen érdekes, hogy a 6. és a 9. számról van szó...). De ha nem olvasunk utána, mit is rejtenek a sorok, akkor is képes kacajt forrasztani szánkra, főleg akkor, amikor a német katonazenekar rákezd a Muss I Denn nevet viselő népi jellegű dalra (amit még Elvis Presley is elénekelt annak idején). Igen, kihallom én is a Rammstein című szám riffjeit, de szerintem kellő módon eltávolodtak tőle. Arról nem is beszélve, hogy a maga bizarr módján mennyire passzol ez is az lemez idő-tematikájához, a klippel együtt pedig többrétegűvé válik az egész. Briliáns, na! Lügen Ha van dal, amihez elengedhetetlen a szöveg ismerete, akkor ez az: egyszerűen nem hozza azt a pluszt, nem közvetíti a megfelelő üzenetet, ami kiemelkedővé teszi. Kevés Rammstein dal létezik, ami képes könnyeket csalni a szemembe, és sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatással még képesek rám. Ebben a nótában Till szinte már-már versmondói eleganciával és nyugalommal szavalja (dörmögi) el nekünk, hogy az ő szerelmi élete mennyire romantikus és idilli. Szerelmes séták a homokos tengerparton, reggeli az ágyban, versolvasás, sok gyerek, öröm, boldogság, sírig tartó szerelem. Ám ha utánanézünk a címnek (Lügen, Lies, azaz hazugságok), hamar leeshet, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen, és bingó! Egy merész elszállás után pedig zeneileg is egyértelműsítik, hogy emberünk képtelen a boldog párkapcsolatra, ugyanis minden tettével megtéveszt, becsap másokat. Emlékszünk a Giftig autotune-olt énekére? Itt is alkalmazzák, amikor Till beismeri, hogy hazug, ráadásul egyre keményebben, nyersebben adja elő a sorokat, a mindenki által utált hangszoftver pedig képtelen „normálissá” digitalizálni hangját. Egészen húsbamarkoló pillanatok ezek és hatalmas nagy pacsi, amiért képesek voltak művészileg beilleszteni ezt a koncepcióba! Adieu Hiába ismerjük az Adios című számot a bandától, azért az idő tematika és ez az ismételt búcsú megijesztett és még most sem vagyok meggyőzve teljesen arról, hogy ezzel a záróakkorddal nem búcsúzik az együttes is maga. Persze a dalszöveg inkább egy útravaló megnyugtatás a túlvilágra távozónak, ami még keretbe is szerkeszti a lemezt (az Armee Der Tristen egyfajta meghívás). A zongorák mindenesetre csodaszépek, a kiállásnál a csilingelő gitárokkal együtt még jobban megnyílnak, a refrén pedig az egyik legjobb a zenekar történetében. Tudjátok mit? Ha ez egy tényleges búcsú, akkor méltó módját választották, és megbékélnék a gondolattal, miszerint ez volt az utolsó Rammstein dal. Becsapós album a Zeit. Az elején elmarad a durranás, bár kétségtelen, hozza az elvárt szintet. A Schwarznál érezhetően megakad, utána viszont a magasba tör és minden egyes dalban találtam olyan momentumot, amit legszívesebben mindenkinek megmutatnék. Jobbnak tartom a gyufás lemeznél, a Zeit egy ízig-vérig Rammstein album és semmiféle fáradást vagy kínos koppanást nem érzékelek. Az egyik kedvenc együttesemről van szó és leírhatatlan nagy öröm számomra, hogy ennyi év után még mindig képesek relevánsak, elgondolkodtatóak és szórakoztatóak lenni. Még egyszer: ha tényleg ez az utolsó alkotás, akkor örömtűzzel és pezsgővel búcsúzunk. Ám ha mégsem, és képesek ezt a szintet megugorni, akkor barátaim, szép esztendők elé nézünk!  igazából 9,5 |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!