Trance albumokról gyorsan, röviden

Írta Pactolous Dátum 2022-12-31 12:09 Hozzászólás 0 Olvasta 714 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »

Eljött az év vége, és ha nem akarok (sok) tartozást átcipelni a következő esztendőre, illendő lenne sietnem. Össze is gyűjtöttem pár olyan trance lemezt, amibe idén belefutottam, de vagy idő híján nem írtam róluk vagy pedig nem kívántam bő lére ereszteni a véleményemet velük kapcsolatban. Gond egy szál se, most itt a lehetőség, hogy egy új formátumot próbálhassak ki: jöjjenek a mini kritikák! Minikák! Kriminikák! Kritiminák! Igen, ezen még dolgozni kell...

Daxson – Face the Future

Dan Dobson brit úriember áll a Daxson álnév mögött, aki az utóbbi időben a Coldharbour kiadónál talált otthonra és avanzsálódott fő zászlóshajóvá (ó, képzavar, te sosem tűnsz el!). Ennek megfelelően első albumának, a Face the Future hangzása hozza is Markus Schulzék világát: patentos, kidolgozott hangszerelés, ami nem vesz el a részletekben, kiváló énekek és szokványos, de hatásos szintetizátorok. Hatalmas meglepetésekkel vagy újszerű megfejtésekkel nem fogunk találkozni, Daxson ügyesen felmondja a leckét, de azért egy-két dalba beletett annyi pluszt, hogy elégedetten hümmögjünk. Az én személyes kedvenceim közé a tavalyról ismerős, csodaszép Ethereal, az egyik idei nagy reménység, a remek énekkel felvértezett Now or Never, a nosztalgikus hangulatú 7th Dimension és a szintén 2021-es, elképesztő Escape the Silence került be. A Sonder is príma, csak már éppenséggel már 3 éves, de debütáláskor elnéző vagyok! Ezek mellett a többi sajnos nálam a futottak még kategóriába tartoznak: korrekt számok, de eléggé egy kaptafára készültek és ahogy mondtam, új elemek nem is igazán köszönnek be, dallamilag pedig nem fogtak meg. Első albumnak megfelel a Face the Future, a másodiknál én viszont rágyúrnék a változatosságra.

01. Big Giant Circles - Outside The Realm (Daxson Remix)
02. Unmask (Album Mix) (with Lachi)
03. Ethereal
04. Hakuba
05. Enamour
06. Now or Never (with Nation of One)
07. While We Wait
08. 7th Dimension
09. Who We Are (Album Mix)
10. Escape the Silence
11. The Only Way (with Numa)
12. Stargazing (Album Mix)
13. Sonder
14. When Tomorrow Comes (Album Mix)
15. In the Darkness (Album Mix)
16. Before It's Lost (Album Mix)
17. Out of the Void (Album Mix)
18. The Darkest of Days (Album Mix)


Push – Scope

M.I.K.E. Push a Scope erejéig ismét visszacsökkentette nevét csak simán Pushra, emellett pedig egészen zavarba hozott. Mérsékelt lelkesedéssel vártam, hiszen az előző lemeze, a Together We Rule the World egész kellemes volt és az utóbbi időben készültek érdekes számai valamint a kollaborálások sem sültek el rosszul (Armin Van Buuren, Mark Sherry). Ehhez képest a Scope egy elég fantáziatlan, semmilyen, szürke alkotás. Mintha csak alibiből készült volna el. Akadnak progresszívabb megmozdulások (Scope, In the Woods, Drifting in the Zone), technós megközelítések (Let Live Through, Mind Hype, Syntactic, Zero Tolerance), érezhető, hogy mindkét világ a mostani trendeknek megfelelően lett reprezentálva, de az ingerküszöbömet nem lépték át. Néhol hallani a Universal Nation szokásos megidézését, de ennyitől speciel én még nem vágódom falhoz. Talán az Ambit, ami igazán érdekes, a Melodic Trauma pedig magasan a legjobb szám, nálam az év kedvencei között is ott szerepel. A Scope sajnos csak ennyi, ezúttal nincsenek énekes számok sem, kettő gyémánt pedig kevés ebbe az ékszeres dobozba.

01. Scope
02. In the Woods
03. Let Live Through
04. Ambit
05. Drifting in the Zone
06. Formality
07. Mind Hype
08. Syntactic
09. Zero Tolerance
10. Melodic Trauma (Remastered)


Ciaran McAuley – Permission to Exhale

Ciaran McAuley egy ideie bizonyítgat a szakmában, mégis csak most került sor az első szerzői lemezére. Euforikus és melódiákkal telített uplifting zenéit szinte mindig kedvelem, emellett a lassabb, progresszívebb, már majdnem baleár hangulatú muzsikái is profik, szóval kíváncsi voltam, mit hoz össze a Permission to Exhale című albumán. Szégyenkezésre abszolút nincs ok, de azért elsőre többet vártam. A címadó tétel úgy tökély, ahogy van és sikerült egyszerű megoldásokkal egy kellően egyedi számot megírni. Favorittá vált a szépséges, gitárokkal feldúsított You're Never Alone, egészen kellemes a régi időkre emlékeztető, tribal beütésű basszussal dolgozó Armour is, ügyes szintiket kapott a Love Heals. Kedves szám lett a Your Smile, örültem a gitároknak a Love Winsben, a Lilac pedig már akkor szerelem volt, amikor először meghallottam májusban. Ezek mellett a többivel sincs sok gond, a legjobban viszont ezek ragyogtak. A Stand Still sajnos egy kihagyott ziccer, okés a durvulás, de én örültem volna ha a kiállás dallama visszatér a szeletelés mellett. Az év végi szavazásokon előkelő helyet elcsípett You and I sikere felfoghatatlan számomra; Roger Shah ide vagy oda, eléggé sablonos szám a már sokszor hallott és sokszor megunt akkordokkal (ettől szenved az Anything is). Összességében a Permission to Exhale szintén egy korrekt album, sőt, talán még annál is erősebb, csalódásom oka csak annyi, hogy Ciaran kislemezei alapján egy még ütősebb koktélt vártam. Ez már legyen az én bajom, másnak lehet, hogy ennyi pont elegendő lesz. Különben is, legalább van még hova fejlődni!

01. Permission to Exhale (feat. Eddie Pinero)
02. Revelation (with Jeff Rona)
03. You’re Never Alone (with Susie Ledge)
04. Move On (with Émilie Rachel)
05. On an Ocean (with Lisa Gerrard & Jeff Rona)
06. Armour
07. Stand Still (with Paul Denton)
08. You and I (with Roger Shah & Hannah Brine)
09. Love Heals
10. Reach For You (with Linney)
11. Take Me Back
12. Anything (with Clara Yates)
13. Your Smile
14. Love Wins
15. Lilac
16. The Beautiful No (with Jeff Rona)


Giuseppe Ottaviani - Horizons (Part 2)

Ezen projekt első részével már foglalkoztam, kicsit szégyellem is magam, hogy a folytatásról csak ilyen kis keretek között emlékezem meg, de hát most ezt dobta az élet. Megspórolok végül is egy csomó ismétlést, mert erre is az vonatkozik, mint az elsőre: remek, progresszív számok, mégis Ottaviani stílusában, amikből már elég sokat megismerhettünk, így meglehetősen kevés újdonság marad ezen a rövid albumon. Ha ezen túl tudunk lendülni, akkor tényleg nagy élményben lehet részünk, mert a számok többsége tényleg kiváló. A Closer már-már kísértetiesen ben böhmeres hangzású, ugyanakkor mégsem érződik kópiának, Christian Burns lágy éneke pedig pazarul passzol a dalhoz. Az én egyik kései kedvencem a Melody, ami egyszerűen úgy tökély, ahogy van, de ugyanez elmondható a Silhouettes & Outlines-ra is. Eltalált énekkel rendelkezik még a Keep You Safe, a Freedom kellően lebegős, az Under Dark Skies pedig némileg keményebb hangot üt meg. Érdekes módon ismét egy instrumentális dalt érzek gyengusnak; nem lehet mondjuk véletlen, hogy míg az első dobáson a Fahrenheit volt az, itt meg a Celsius. Pedig lehetett volna egy fokkal jobb (fok, értitek... mindegy, bocs). Sajnos náluk klasszisokkal rosszabb a Won't Matter Much, aminél nem tudom miért gondolták jó ötletnek Treetalk borzasztó, szanaszét autotune-olt „énekét”. Szörnyű, és még a dal többi része sem tud rajta enyhíteni, kész szerencse, hogy utolsó helyre került, így könnyen el lehet felejteni... A Horizons (Part 2) tényleg nagyjából ugyanazt a szintet hozza, mint a Part 1, ha összetesszük a kettőt, akkor egy tisztességes mennyiségű, progresszív dalválogatást kapunk emberünktől, ami még nagyobbat üthet, ha év közben elkerültek minket ezek a dalok. Időközben kijött már a Part 3 is, ami a két epizód 15 dalából elkészített gyorsabb, uplifting remixeit tartalmazza. Ezzel nagy valószínűséggel véget ért egy korszak, ami minden apróbb bicsaklás ellenére egy igazán szép éra volt!

01. Closer (with Christian Burns)
02. Melody (with Sarah De Warren)
03. Keep You Safe (with Richard Walters)
04. Under Dark Skies
05. Bittersweet (with Katrine Stenbekk)
06. Silhouettes & Outlines (with Jess Ball)
07. Celsius
08. Freedom (with Sue McLaren)
09. Won't Matter Much (with Treetalk)


Mindhárom részre:

Gareth Emery – ANALOG

Gareth Emery utolsó szerzői lemeze az ANALOG, ezzel szeretné a Northern Lights-szal elkezdett ívet lezárni. Ha ránézünk a borítóra, de legkésőbb az első szám elindításakor rögtön feltűnik, hogy itt bizony tényleg egy ívet követünk le, mert a lemez a The Lasers koncepcióját és hangzását viszi tovább, azaz Gareth emberhez és élő zenéhez közelibb hangszereléseket, témákat választott. A The Lasers a maga meglepő módján tetszett, de egyszerinek alkalomnak véltem, épp ezért egy hangyányit szomorkás voltam, hogy Gareth nem kanyarodott vissza a klubosabb trance zenék felé. Ha ezt elfogadjuk (aláírom, most nehezebben ment), akkor az ANALOG nem egy rossz lemez. A Breathe például egy egészen remek bevezetés, igaz, ismerős akkordokkal, de jó énektémákkal, szellős hangzással, a Call to You viszont már teljesen elmegy pop-rock irányba: elektromos gitárok, élő(nek ható) dobok, telt refrének, sőt, még szóló is van! Egy teljesen felesleges és iszonyat rövid átvezető (Interlude) után viszont már kicsit egy kaptafára készült dalok következnek: a Rome, a California, az Electric Life egyformán gyorsak, de mégsem „trancesen” azok, ráadásul engem már erősen irritált a túltolt autotune az énekhangokon. Amikor megjelent, a This is Not the End eléggé tetszett, főleg a hibrid hangszerelése miatt: kezdünk olyan albumosan, majd trance-ben végződünk. Itt, a többi között halványabban csillog, de ettől még azért kedvelem. A Love You for All Time inkább aranyos, mint jó, de ezen még mindig őrlődöm, mert azért akadnak benne érdekes ötletek. Az 1999 full pop, ellenben annak kellemes, a lemezt, illetve az összeset pedig a Where Do We Go from Here zárja, ami egy klasszikus Gareth Emery szám (végre), amiben egy beszéd erejéig üzenetként is megjelenik, hogy ez itt bár a vég, de egyben kezdet is. Ez van, nem lesz a kedvencem az ANALOG, de elfogadom, ha Gareth úgy gondolja, ennek az utazásnak így kellett befejeződnie. Kíváncsi leszek – ahogy az utolsó szám címe is mondja –, innen hova tovább?

01. Breathe (feat. Annabel)
02. Call to You (feat. Danny Starr)
03. Interlude
04. Rome (feat. Evan Henzi)
05. California (feat. Gid Sedgwick)
06. Electric Life (feat. Sarah De Warren)
07. This is Not the End (feat. Roddy Woomble)
08. Love You For All Time (feat. Annabel)
09. 1999 (feat. Annabel)
10. Where Do We Go from Here


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!