Darabos mesék (Cosmic Gate - MOSAIIK - Chapter Two / P.O.S - Deeper Tales)
Pactolous
2023-06-02 20:20 
0
594
| Rovat: Ismét két lemezt, pontosabban egy felet és egy egészet veszek górcső alá, az egyiket a Cosmic Gate csapata hozta össze és kvázi folytatása egy előző EP-nek, a másikat pedig az Above & Beyond trió egyik tagja, ami már így önmagában elég izgalmasnak hangzik.
Cosmic Gate - MOSAIIK - Chapter Two Már a MOSAIIK első része kapcsán is sokadjára sopánkodtam az albumok fejezetekre való feldarabolásán, úgyhogy most ezen lépjünk át (amíg én nem lépek túl), biztos unalmas már. Cosmic Gate-ék nem nagyon változtattak a recepten, maradt a progresszív stílus, amit manapság hol melodic technónak hívnak, hol deep (vagy organic) house-nak, már én sem bírom követni, sőt, már nem is érdekel. Az viszont igen, hogy ezekben a mostanság igen trendinek tartott és sokak által követett irányzatban hol is találom meg a fiúkat, és a jellegzetes hangzásukat. Csak követik ész nélkül a divatot? A Vertigo számomra megmutatta, hogy feltalálják magukat a srácok és nem veszik el a jellegzetes íz. Lesz ilyen meglepetés a második fejezetben is?  A kezdő Hear Me Out mindenesetre egy jó nagy „semmi extra” nóta, amilyet már hallhattunk jó párat mástól is. Számomra sokkal érdekesebbnek tűnt a Follow You Anywhere, már tavaly fel is figyeltem rá, pedig hatalmas megfejtések itt sincsenek. Idei csirke az Emotions of Colour, ami egy darabig szintén elsétafikált a radarom alatt. Jópofa szintik kaptak benne helyet, de igazából ez is inkább az a megúszós fajta progresszív, ami nem annyira a melódiákkal akar lenyűgözni, hanem a monoton basszusokkal és a különféle torzításokkal, effektekkel. Kellemes énekes szám a Just the Beginning, ami érdekes módon a 4/4-edre harmadolós szintiket pakol, némi ritmikai zavart behozva a harmóniába. De legalább egy apró ötlet! Most tolja szinte minden mixműsor az It's Simple című számot, amiben hiába szerepel Andy Duguid is alkotóként, a cím nem hazudik: ez egy kő egyszerű dal. Szépen indít, a kiállás is kellően ötletes a torzított énekével, ami aztán egy igen primitív... khmm, minimalista beindulással folytatódik. A Mirador egész sokáig elhitette velem, hogy nem lesz egy rossz, instrumentális darab, a kiállás része is sokat ígért, aztán végül nem kezdtek vele semmit a fiúk. Kár. Újabb ismerős következik a We Got the Fire képében. Poénos a lelassulás, bár ez ad neki egy enyhe popos ízt, az énekre nincs sok panasz még így sem. A szintihang mondjuk nem a kedvencem, de csak emiatt még nem léptetem tovább. A Retrospection akart lenni szerintem a nosztalgikus, Cosmic Gate-féle durvulás, ami igazán dark és 'baszó', de szerintem nem igazán lett az. Nálam legalábbis célt tévesztett. Végezetül pedig ismét sokat mondó, hogy az utolsó helyre egy remix került, méghozzá az első fejezet egyik számából (Blame). Szeretjük Pavel Khvaleevet, de ez az átdolgozás nem lett épp a legizgalmasabb. Talán ki lehet érezni a sorok közül, hogy nem estem hanyatt. Korrekt EP, tisztes iparosmunkákkal, de nincs itt semmi forradalmi vagy éppen hosszú távon emlékezetes. Ráadásul egy csomót már ismerünk róla. Ugyanazokkal a problémáktól szenved, mint elődje, érthetetlen számomra ez a kiadási metódus és még egy Vertigo szintű titkos kedvenc sem szerepel rajta. Ahogy a nem létező görög filozófus, Mediokratész mondaná: Meh! 01. Hear Me Out (with Diana Miro) 02. Follow You Anywhere (with Nathan Nicholson) 03. Emotions of Colour (with Gid Sedgwick) 04. Just the Beginning (with Nathan Nicholson) 05. It's Simple (Album Mix) (with Andy Guguid) 06. Mirador (Album Mix) 07. We Got the Fire (with Olivia Sebastianelli) 08. Retrospection (with Greenhaven Djs) 09. Blame (Pavel Khvaleev Remix) (with Diana Miro)  P.O.S - Deeper Tales Amennyire nem csigázott fel nagyon (és aztán nem is nyűgözött le) a Cosmic Gate EP, annyira érdekelt Paavo kis szóló kirándulása. Az Above & Beyond tagjai mostanság másfelé is kacsintgatnak: Jono Grantnek nem csak a Darren Tate-tel közös JODA projektje él és működik, hanem már remixerként is aktívabb, Tony deep szettjei bármelyik álmos délutánt feldobják, Paavo pedig a P.O.S álnevét élesztette újra. Persze az új szelekre hallgatva egy lassabb, nyugodtabb, progresszív stílusba helyezte el, ami nem volt egy rossz döntés. Az első fecskék kifejezetten ígéretesek voltak, de vajon van annyi kraft az egészben, hogy egy teljes albumot megtöltsön vele?  Az Is It OK? is mintha ezt kérdezné: rendben van ez? Szabad ezt? Amíg ilyen a végeredmény, simán! Egy csipetnyi 80-as évek, electro szintik, zongorák színesítésképpen... remek! Pazar kollaboráció gyermeke a Good People, amibe elég sok mindent beletuszkoltak, épp ezért szerintem teljes valóját csak Extended verzióban mutatja meg. Akkor viszont nagyon! Kicsit igaz ez az én nagy kedvencemre is, a Thunder & Sunshine-ra is, amit egyszerűen imádok, annyira eltalálta Paavo a hangulatát, no és az a basszus! Csak így ebben a formában rövidke (pedig amúgy nem történik sok minden benne). Kísérletezgetőbb a Polar Bears, de követendő példa abból a szempontból, hogy miképp állhat össze harmóniává rengeteg, kisebb zörej, hang. A következő darab viszont pont alátámasztja azon félelmemet, hogy igazából a P.O.S álnév még nem igazán született újjá annyira, hogy egy lemez megteljen vele, hiszen ez egy remix, a Kyan - Lonely River (P.O.S & anamē Remix). Igaz, idei átértelmezés (a dal maga 2018-as) és megmutatja, hogy most 2023-ban mi is a P.O.S, de én sosem örültem igazán annak, ha egy remix szerzői lemezre kerül fel. Bónusz dalként rendben lenne, de itt, az ötödik helyen... akármennyire is jóféle, nem ide való. A Let You Go klasszikus Above & Beyond vibe-okat hoz elő, persze a mai hangzással felvirágozva. Elsőre kellemesnek tartottam, de kicsit elsikkadt a Thunder & Sunshine mellett, mostanra viszont már igen megszerettem. Szépek a zongorák a Not Going Back alatt, de összességében semmi nem történik be, így ez nem több egy töltelékszámnál. Az It's Me (P.O.S Mix) csodálatos kiállásával viszont lenyűgözött, némiképp ez is régebbi A&B dalokat juttatott eszembe (Love is Not Enough például). A For Those We Lost egy visszafogott történet, akár átvezetőként is tekinthetnénk rá, ha nem lenne 3 és fél perces. Az anyacsapat Flow State című ambient/chillout lemezét idézte fel. Finom kis tengerparti zene lenne a Tahiti Burning Sunset, egy egészen más basszusmenettel. Így, hogy sajnos egyáltalán nem követi a melódiákat két szék között a pad alá esik, mert nem elég klubos, de nem is annyira lágy, mint a mostanság trendi organic house muzsikák. A Coming Home viszont kifejezetten aranyos lett: akárcsak a Thunder & Sunshine esetében, itt sem történik olyan sok minden, ami viszont van, az szépséges. A befejezés szerepét a pozitív üzenetű We Will Get Through This vette magára, és ennek maradéktalanul megfelel. Felemelő hangulat, profi hangszerelés, remek lezárás. A Deeper Tales-en érződik, hogy Paavo min mehetett keresztül a karantén időszaka alatt és ezt szépen lemez formába sűrítette, ám az apróbb bicsaklások számomra azt árulják el, hogy még egy pár hónap kellett volna a projektnek. Mindenesetre így sem rossz, sőt, igazából csak azok húzzák majd szájukat csalódottan, akiknek a P.O.S névről a Remember, a Gravity vagy a Super8 komával összehozott Aalto számok hiányoznak. Valahol megértem őket, de sajnos a világ változik, az Anjunabeats is, a fiúk is, de szerintem akik kitartottak mellettük, ezt most egy természetes evolúcióként fogják fel. Talán egy szimpla nosztalgia is működhetett volna, nem véletlen, hogy az Enigma State is sikert sikerre halmoz, lenne ennek piaca. Paavo viszont ebben az irányba vitte, és én ezt abszolút nem bánom. Remélem még hallunk a P.O.S névről! 01. Is It OK? 02. Good People (with anamē & Ercola feat. Richard Walters) 03. Thunder & Sunshine 04. Polar Bears (with Spencer Brown) 05. Kyan - Lonely River (P.O.S & anamē Remix) 06. Let You Go 07. Not Going Back 08. It's Me (P.O.S Mix) (with Spencer Brown feat. Marieme) 09. For Those We Lost 10. Tahiti Burning Sunset 11. Coming Home 12. We Will Get Through This  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!