A nagy szakadás (Gloryhammer vs. Angus McSix)

Írta Pactolous Dátum 2024-01-24 20:22 Hozzászólás 0 Olvasta 366 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »

Kedvelem a power metált, de még jobban, ha nem veszi túlságosan komolyan önmagát. Az epikus csatákról, mesés legendákról és hősökről szóló pergően gyors vagy éppen vágtázó ritmusú himnuszok hosszú távon számomra egysíkúvá válnak. Talán épp ezért fordultam a stíluson belül olyan előadók felé, akik vagy színpadi virtuozitásukkal lepnek meg (Lovebites) vagy pedig azzal, hogy felrúgnak minden szabályt és nem gyávák kifigurázni a műfajt (Victorius). Utóbbi kategória egyik nagy alakja volt a Gloryhammer, de miután nem éppen halk botrány közepette megváltak énekesüktől, kérdésessé vált az egész zenekar jövője. Ha eljutottál idáig kedves olvasó, akkor biztos kezded kapiskálni: valami történt!

De mitől borult ki a bili? Kezdődött azzal, hogy a Gloryhammer e-mailben közölte Thomas Winkler énekessel, hogy már nem a zenekar tagja, vili? A közösségi oldalakon megjelent ez közleményben is, tehát hivatalossá is tették ezáltal. Nem sokra rá „titokzatos” módon (kacsint-kacsint) privát chat beszélgetések láttak napvilágot az interneten, amiben a zenekar tagjai nőgyülölő és rasszista hangnemben folytattak diskurzust. Hümm... Vajon ez egyfajta bosszú volt valakitől, akit sérelem ért? Vagy más állt a háttérben? De vajon miért kellett kirúgni Thomast?

Természetesen ezekre a kérdésekre is vannak elméletek, pletykák. Thomas a Gloryhammernél töltött utolsó hónapjaiban nem nyújtott makulátlan teljesítményt, erről videofelvételek is tanúskodnak a YouTube-on. Egyesek szerint ez azért volt így, mert Thomas nem volt hajlandó beismerni, hangja – bár elképesztő adottságokkal bír – szakszerű képzésre szorul. Emellett persze más pletykák is felszínre kerültek, amik a női rajongókkal való „szoros barátság” ápolásáról szóltak, de szóba került éppenséggel a pénz (mi más) kérdése is, illetve az, hogy Thomas nem akarta feladni a Gloryhammer miatt a rendes állását és ez értelemszerűen a turnék leszervezését erősen akadályozta. Talán a teljes igazságot sosem tudjuk meg. Viszont ennek köszönhetően kaptunk két albumot is idén tőlük, ugyanis a Gloryhammer megtalálta Sozos Michael személyében az utódot, Thomas pedig Angus McSix név alá gyűjtött társakat és kezdett el a saját útján járni. De vajon kikerül-e valaki ebből a power metál párbajból győztesként?

Gloryhammer - Return to the Kingdom of Fife

Az tuti, hogy az anyazenekar indult rosszabb helyzetből, az ő nevüket tépázta meg a botrány. Talán ezért is jöttek ki egy dallal az album előtt, amiben bemutathatták Sozost, ez volt a Fly Away. Én akkor úgy voltam vele, hogy nem rossz, nem rossz, de az új srác hangja közel sem olyan karcos, mint Thomasé, lehet itt a Gloryhammer vége. Aztán kijött a lemez és gyorsan felpofoztam magam: egy single nem veheti el a kedvem az egésztől! A Return to the Kingdom of Fife történetileg az előző lemez utáni apokalipszis utánra helyezi magát, zeneileg viszont nem igazán történt változás. Ami végül is megnyugtató, nem?


Incoming Transmission
Ahogy az előző album véget ért, úgy kezdődik a mostani, szóval szerkezetileg folyamatos az átmenet. Amúgy egy sima, nagyzenekari intró, semmi extra.

Holy Flaming Hammer of Unholy Cosmic Frost
Epikus, nagyzenekari kíséret, zakatoló, dupla lábdob, harcba hívó ének, remek refrén... úgy tűnik nem sok minden változott Thomas kirúgása óta. Sozos remekül helytáll, mondjuk elég hasonló kaliber, azért az a karcosság hiányzik belőle, ami elődjében megvolt. Egyelőre nem is rossz, de kicsit nyugtalanító, hogy maguk a gitárok eléggé elvesznek a háttérben, csak a szólóknál kerülnek előtérbe: azért ez egy power metál albumnál nem feltétlenül jó ómen.

Imperium Dundaxia
Egy fokkal keményebben indít ez a nóta, viszont sokáig nem találkozunk a refrénnel, ami lehetett volna megkapóbb is. A torz hangú expozíciós narrációkat már az előző lemezen is hamar meguntam, itt meg már főleg. Remélem ez csak egy kis megtorpanás!

Wasteland Warrior Hoots Patrol
Nem gondoltam volna, hogy a már négy lemez óta tartó Dundee legendát képesek még megfűszerezni annyira, hogy ne váljon unalmassá, bár hozzáteszem, már rezeg a léc. Ennél a dalnál viszont kellemes meglepetésként ért az aktuális Hootsman himnusz Mad Max felhangokkal való ízesítése. A gitárok sajnos még mindig erőtlenek, az énekre is kicsit több effektet pakoltak a kelleténél (mondjuk Angus McSixnél ez még rosszabb lesz...), de a refrén legalább jóféle.


Brothers of Crail
Hamár refrén: nem lenne rossz itten, csak kicsit túlzsúfolt, a kántálós kórus talán már nem kellett volna bele. Amúgy egy pattogós, harcra hívó dal, jó sok szimfonikus hangszerrel.
Fife Eternal
Félre a gonoszkodással, talán itt az első olyan szám, ami maradéktalanul tetszik és még ráadásul a régi Gloryhammer hangulatot is visszahozza. A refrén már az első taktusoktól kezdve a füljáratokba vájódik, a hangszerek végre nem nyomják el a gitárokat (amik mondjuk még mindig lehetnének pusztítóbbak), és végre mosoly is kiült a számra!

Sword Lord of the Goblin Horde
Mintha az Angus McFife folytatása lenne, csak kevésbé pattogósabban. Legalábbis nekem mindig az jutott eszembe róla. Épp emiatt sajnos nem is sikerült kiemelkedni a középszerűségből.


Vorpal Laserblaster of Pittenweem
A zenekar mintha egyfajta főhajtást ejtene meg a Dragonforce előtt, legalábbis ez a dal már rögtön az első hangokkal a Through the Fire and Flames-t juttatta eszembe. Talán ennyi infóból már leszűrhető, hogy a tempóval nincs gond (igen... gyors). Kellően változatos is, a refrén is ül, szóval nincs itt probléma.

Keeper of the Celestial Flame of Abernethy
Zargothrax himnusza, ennek megfelelően ütős, erőteljes, fülbemászó. Több részből épül fel, és érdekes módon az úgynevezett másod-refrén tetszik jobban, de tulajdonképpen az egész kellően jópofa.

Maleficus Geminus (Colossus Matrix 38B - Ultimate Invocation of the Binary Thaumaturge)
A szokásos, monumentális és monstre hosszúságú zárótétel; a kezdő Dundee kóruson azért felnevettem egy jóízűt. Rock(metál)operás hangulat, a maga 12 percével kifejezetten lenyűgöző, szinte nincs is két egyforma rész benne, ami úgy megfogná a figyelmünket. Ha ez izgalmasnak hangzik, akkor tetszeni fog, számomra már inkább fárasztó volt (pedig mostanság igen csak a progresszív zenék felé kacsintgatok). Mondjuk már hozzászoktam ahhoz, hogy a Gloryhammer ilyen számokkal zárja a lemezt és szereplőink aktuális történetét. Az viszont poén volt, hogy a legvégén visszaidézték a Holy Flaming Hammer of Unholy Cosmic Frostot, ezzel keretet adva az egésznek.


Őszinte leszek: az új Gloryhammer egy korrekt folytatása a sagának, szerintem még egész jól ki is faroltak a botrányokból, engem valahogy mégsem nyűgözött le a végeredmény. Sozossal semmi bajom, de Thomas orgánuma azért hiányzik, a zene megmaradt olyannak, amilyen volt, de valahogy mégsem üt akkorát, ez az egész fantasy paródia, túltolt epikusság meg már talán kezd fárasztóvá válni. Hozzáteszem: ez könnyen lehet, hogy a tagcsere nélkül is bekövetkezett volna! Lehet érdemesebb lett volna egy új sztorit elkezdeni, újracsizmázni (rebootolni) az egész Gloryhammer legendakört, eleget hallottunk már Dundee birodalmáról és Angusékről. Mindenesetre aki vevő a szellemes hangulatra, tehet vele egy próbát, nem rossz anyag ez és azért még mindig jól áll a power metálnak, ha nem veszi komolyan önmagát.



Angus McSix - Angus McSix and the Sword of Power

Ha a Gloryhammer kifigurázza a stílust, akkor a volt énekesük „fullba nyomja a kretént”. Thomas megrázta magát, új embereket gyűjtött maga köré: Sebastian "Seeb" Levermann a zenei agy, Thalia Bellazecca tépi a húrokat és töri össze a férfi szíveket és Manu Lotter veri a bőrt... a dobokon. Emberünk nagyjából ugyanabban a műfajban folytatja tovább, csak éppenséggel levette a limitert a hülyeségről. Ez annak idején bejött a már említett Victoriusnak is, és bár Thomas nem próbált meg annyira komoly power metált játszani a Gloryhammerrel, azért még így is érezhető a különbség. De vajon az őrület elfogadása nem ment-e a zeneiség rovására?


Master of the Universe
A kezdés biztató, legalábbis egy darabig: ahogy írtam, a hangzás nem sokat változott, a szövegek amellett, hogy megmaradtak komolytalannak, még oda is szúrnak az anyabandának („glory left my hammer”, „I got stabbed through my old armour made of leather”), Thomas hangja viszont eléggé furcsa. A refrénnél rá is jövünk, hogy mi: elképesztő sok effektet toltak rá. Autotune? Harmonizáló? Vocoder? Pitch korrekció? Az is lehet, hogy mindet ráeresztették. Az utolsó, feljebb transzponált refrénnél már vicces (kínos) is, ahogy embertelen hangok törnek elő a hangfalból, a mix pedig annyira tömör, hogy szinte vágni lehetne. Nem túl jó ómen!

Sixcalibur
Zeneileg teljesen rendben vagyunk: a gitárok szerintem jobban szólnak, mint a Gloryhammernél, a dallamok ülnek, a refrén szellemes, és vannak érdekes középrészek, szólókkal meg mindennel. Az effektek továbbra sem tetszenek Thomas hangján, túlságosan is gépies, mintha egy AI énekelne.

Laser-Shooting Dinosaur
A power metál műfaja nem most találkozik először a dinoszaurusszal, aki lézert lő (hallgassuk csak meg a Victorius utóbbi pár dobását), Angus McSix világába pedig pont illik is ez a fajta nerd marhaság. A zene ehhez mérten pont annyira bugyuta, amennyire gondoljuk, de működik, jó poén ez. A bajom továbbra is csak az, hogy Thomas hangja a refréneknél olyan, amilyen, de ezt szerintem most említettem meg utoljára.


Amazons of Caledonia
Ha csak a zenét figyelem, azt kell, hogy mondjam ide billen a mérleg, nem pedig a Gloryhammer felé. Szentségtörés? Istenkáromlás? Lehet, hogy a zene egyszerűbb összességében, viszont hatásosabb is, a refrén itt is működik, kellemesek a dallamok is. Általában a nehezebben befogadhatót preferálom a könnyű helyett, mert az izgalmasabb, de mit lehet tenni? Ez tetszik jobban a fülemnek.

Ride to Hell
A srácok vagy sok Scootert netán Electric Callboyt hallgattak, valószínűleg onnan jöhetett a töp-töpölés, de igazából nincs túlzásba víve, valahogy még passzol is ide. És akármennyire bugyutának indul, a refrénnél már megnyugodhatunk, hogy ez egyáltalán nem vészes, sőt!

Starlord of the Sixtus Stellar System
80-as évekbeli szintik, kórusok, nagyzenekar és persze epikus hangvétel: a szokásos recept, de remek verzékkel és refrénnel megtámogatva. Meg persze az egósimogatás, ami már túl megy az egészséges határon, de hát na!


The Vision in the Fires (Intro)
Kis fogalomzavar: bár az LP és a kazetta (!) kiadás B oldala ezzel indít, intrót akkor sem a lemez közepére szoktunk tenni, mindenesetre ebből már következtethet az ember, hogy egy átvezető került ide. Szimfonikus hangszerelés, alig több, mint egy perc hossz, egy kis titokzatos morzekód (már itt is?) és már folyunk is bele a következő dalba.

Eternal Warrior
Korrekt dal, kellően zúzós gitárokkal, de megmondom az őszintét, mély nyomokat nem igazán hagyott bennem, valahogy kevés ötlet szorult bele. Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a refrén alattomos módon működik.

The Key to Eternity
Az egyik legjobb refrénnel megáldott dal; maga a hangszerelés is eléggé telt, Thomas pedig meglepően lágyan indít énekével, először azt hittem, valaki más vette át a mikrofont. Az ilyen metál nótákat bármikor meg tudnám hallgatni.


In a Past Reality
Csak úgy csordogál a nyolcvanas évek fílingje a dalból, aminek szívem nagyon is örül. Annak már kevésbé, hogy szerintem eléggé hasonlít az anyazenekar Masters of the Galaxy számára, amit kifejezetten szeretek. Még rágódnom kell rajta, lehet, hogy csak én hallom bele.

Fireflies of Doom
Bőséges kórussal megtámogatott dal, remek refrénnel. Ebben a hangsokaságban Angus szinte már el is veszik, viszont van annyira jó a nóta, hogy eme sirámomat elfeledjem.

Just a Fool Will Play Tricks on Angus Mcsix
Odamondogatós című (bónusz) záródal, aminek a refrénjét már a címben ellőtték, de ügyesen fülbemászóvá tették. Egy szellemes album vicces lezárása.


Magam is meglepődtem, hogy mennyire tetszett ez a lemez a rosszabb előjelek ellenére. A megjelent single-k tetszetősek voltak, némelyik viszont egészen megijesztett. Az albumot átpörgetve a szám inkább egy „Meh!"-re húzódott, nem pedig mosolyra, Thomas énekét és a hangos masztert meg már említettem. Lehet, hogy mégis van igazság a pletykákban? Elég csak pár telefonnal felvett videót megnézni az Angus McSix fellépésekről és érzékelhetjük, van, ahol élőben énekel, van ahol viszont kilóg a lóláb. Mindezek ellenére, amennyiben nem vesszük komolyan, az Angus McSix and the Sword of Power egy szellemes és kellemes album, aminek egyes dalai remekül működnek házibulikban is. Talán nem is akartak többet elérni és ez egyelőre elég is. Innen hova tovább? Majd meglátjuk!


Nem szeretnék győztest hirdetni Thomas és a Gloryhammer között, bár azt hiszem érzékelhető, hogy nekem melyikük produkciója tetszett jobban. Ebben az új felállásban egészen jót debütált mindkét csapat, de igazából a folytatás mutatja majd meg, mennyi kraft van így bennük. Ha továbbra is leszállítják ezt a jellegzetes, humoros power metált, akkor már nagy baj nem lehet, de azért bennem megfogalmazódik a kérdés: meddig lehet ezt még fokozni? Persze a jó humorra nem lehet ráunni, de muszáj lesz új elemekkel kibővíteni a témákat, mert én személy szerint a gloryhammer-féle Dundee legendába kezdek belefáradni. Viszont az is igaz, hogy ha remek refrénekkel felvértezett zúzdákkal készülnek továbbra is, akkor panaszkodjon az, akinek az anyja egy lézerszemű T-Rex!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!